A Meleg-mányi-völgyön innen és azon túl

Túránkat a Mánfa határában álló Árpád-kori templomtól kezdtük. A hajdani Mánfa településen álló templom többszöri átépítés során nyerte el mai formáját. Az első kis, torony nélküli templomot a 12. században emelték, majd a következő századokban tovább bővítették azt. A 13. század második felében épült meg a templomtorony, majd a 14. században a román kori épületet gótikus stílusban bővítették. A templom ma már magányosan áll az erdő szélén, a hajdani falut először a tatárok, majd a törökök pusztították el. A falu életben maradt lakói a törökdúlás után már nem jöttek vissza ide, hanem a mai Mánfa helyén alapítottak új települést.

Kezdésnek egy kis sárdagasztás

A túrát megelőző éjszaka kiadós felhőszakadás volt a Mecsekben, így nem lepődtünk meg azon, hogy hatalmas pocsolyák és ragadós sár fogadott bennünket.

A piros kereszt jelzésen hamarosan elértünk egy útelágazást. A zöld jelzés innen elvezet a Tripammer-fához, amely az 1872-ben született Tripammer Károlyhoz, Pécs első erdőmesteréhez kötődik. A legenda szerint az erdész egy nap hazafelé tartott, amikor megtámadta egy sebesült vadkan. Felmászott előle a közelben álló fiatal kocsányos tölgyfára, és fél éjszakát ott töltötte. Később hálája jeléül léckerítéssel kerítette körül a fát, majd egy fémtáblával is megjelölte azt. A fa és környékén kialakított pihenőhely ma kedvelt úticélja a környéken kirándulóknak.

Mi most nem kerestük fel a fát, hanem patakon átkelve, a piros kereszt jelzésen folytattuk utunkat a Meleg-mányi-völgy híres mésztufagátjai felé. Hamarosan el is értük a hegység leglátványosabb, 6-8 méter magas mésztufagátját és az azon csordogáló Meleg-mányi-vízesést. Az édesvízi mészkőből kialakuló lépcsők képződése során a patak vizéből elillan szénsav, a visszamaradó mész pedig kicsapódik a vízben lévő faágakra és egyéb növényi részekre. Az egyre vastagodó mésztufaréteg keveredik a lemosódó üledékkel, majd az idők során több méter magas mésztufalépcsők keletkeznek, mint amilyet itt vagy például Szilvásváradon a Szalajka-völgyben is láthatunk.

Moha és páfrány

A mésztufagát lépcsőin és a patak partján sokféle moha és páfrány él. A lépcső felszínét lapos májmoha-telepek borítják, de láthatunk aranyos fodorkát és gímpáfrányt is. A gímpáfrány Magyarországon az egyetlen olyan páfrányfaj, amelynek levelei osztatlanok, de ha megnézzük a levél fonákját, akkor megtaláljuk a páfrányokra jellemző barna spóratokokat, amelyek itt halszálkaszerűen ferde csíkokba rendeződtek.

A völgyben több forrás is fakad, a vízesés mellett például a Meleg-mányi-forrás, kicsit feljebb pedig, egy víznyelő szomszédságában az 1952-ben foglalt Anyák-kútját találjuk. Így nyár végéhez közeledve sok virágzó növényt már nem látni, de a hiányzó színeket némiképp pótolják az egészen elképesztő mintázatokat produkáló és sokfelé felbukkanó lepketapló gombák.

A források közelében több helyen is látni a most virágzó farkasölő sisaskvirágot. A mutatós növény nevéhez hűen mérgező, sőt a mérgek királynőjének is nevezték, a középkorban a bürök mellett a másik leggyakrabban alkalmazott méregnövény volt. Több olyan híres történelmi vagy irodalmi műben megtörtént mérgezés is ehhez a növényhez kötődik. Állítólag Néró sisakvirág-főzettel ölte meg Claudiust, Rómeó is ezzel mérgezte meg magát és a Machbetben is ezt használták a boszorkányok. A növényben található akonitin erős méreg, mely emberre és állatra halálos lehet, még a növény érintése sem tanácsos.

Látványos szurdokvölgyekből sosem elég

Ahogy továbbhaladtunk, láttunk még kisebb mésztufalépcsőket a patakon, majd megkezdtük az emelkedést, hogy átkeljünk a szomszédos Nagy-Mély-völgybe, ami nevéhez hűen valóban egy meredek falú, mély szurdokvölgy, és tegyük hozzá, roppant látványos. Itt is vannak források, kis mésztufalépcsők, csobogókkal, és gyönyörű erdőrészletek, ahol mintha jó ideje felhagytak volna az erdőműveléssel. Csupa idős matuzsálem áll a hegyoldalban, vastag bükkök, hársak, sőt hihetetlen méretű vadcseresznyék. Az erdő aljában sok holtfa is látható, ahogy annak egy igazi erdőben lennie kell.

Az aljnövényzetben leginkább már csak levél alapján lehet azonosítani a növényeket, például az illatos hunyort vagy a májvirágot, a kontyvirág azonban élénk narancsszínű bogyóival már messziről elárulja magát. A virágzás végeztével a kontyvirág levelei visszahúzódnak és ilyenkor már csak a szár hegyén ülő termések maradnak meg. A növénnyel azonban vigyázni kell, mert mérgező.

A szúrós csodabogyó termései még éppen csak elkezdtek pirosodni, egyelőre zölden kapaszkodnak a leveleken, pontosabban a levélnek látszó szárakon. Amitől olyan, mintha valami varázslat tartaná ott őket. Az igazi levelei aprók, pikkelyszerűek, a levélágak tövénél helyezkednek el.

És a végére még egy vízesés

A völgyben több szakaszon is patakmederben haladtunk, gázlókon keltünk át, ami 30 fokban kifejezetten üdítő tud lenni, de ősszel egy vízálló bakancs itt azért jó szolgálatot tesz.

A Meleg-mányi és a Nagy-Mély-völgy között húzódik a Petnyák-völgy. Itt található a Mecsek legnagyobb vízesése, az Ágnes-vízesés, amely egy 1,5 méteres sziklalépcsőről zubog, folydogál, csordogál alá, attól függően, éppen mennyi víz van a patakban.

Innen visszatértünk újra a Nagy-Mély-völgybe. A völgy alsó szakaszán nyílik a Mecsek negyedik leghosszabb barlangja, a Mánfai-kőlyuk, amelynek patakja régen Komló vízellátását segítette. A patak fölött egy vele párhuzamosan, a sziklák oldalában haladó fahídon is áthaladtunk, majd vízmű építmények következnek, jelezve, hogy lassan végéhez közeledik a túra.

A patak mellett az óriási acsalapu levelek és zsurlók között még egy utolsó forrásra, a Bikkfa-forrásra is ráakadtunk. Egy bekerített halastó mellett kiértünk a közútra, és a forgalmas 66-os út szélén visszagyalogoltunk a mánfai templomnál parkoló autóhoz.

Az általunk bejárt körtúrát még számos kanyarral meg lehet toldani. Én is azt tervezem, hogy jövő tavasszal visszajövök egy hosszabb túrára. Akkor, amikor medvehagyma-tengerbe borulnak a völgyek, és a látvány, ha lehet, még a mostaninál is szebb lesz.

A cikk 2020 augusztusában jelent meg először.