Egyik legrejtélyesebb hüllőfajunkkal ritkán lehet találkozni, nemcsak azért, mert parányi, de azért is, mert az országban csak pár helyen fordul elő, például Budapesten, a Sas-hegyen, a Kelet-Cserhátban vagy a Mátrában. Mi most ez utóbbi helyen próbáltuk megkeresni őket.
Az időjárás sajnos nem volt velünk ezen a napon, mire a pannongyíkok élőhelyéhez értünk, leszakadt az ég. A hüllők ilyenkor elbújnak, így őket sajnos nem láttuk, az élőhelyükön viszont számos érdekes dolgot mutatott vezetőnk, Magos Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mátrai-és Tarna-Lázbérci Tájegységének vezetője. Gábor alapvetően botanikus, de a kétéltűek mellett a pannongyík is az egyik szíve csücske.
Pannongyíkok nyomában
A parányi, 10-12 cm-es pannongyík a szkinkfélék családján belül a siklószemű gyíkok nemzetségének tagja. A név arra utal, hogy a szemei olyanok, mint a siklóké, átlátszó szemhéjai összenőttek, ezért pislogni nem tud. Lábai aprók, gyengék és messze állnak egymástól, nem képes elemelkedni a földtől, ezért mozgása egy kis kígyóéra emlékeztet. A fajt elsőként 1797-ben Kitaibel Pál találta meg, és Lacerta nitida-ként írta le. A leírást azonban nem közölte nyomtatásban. 25 évvel később Kitaibel egyik tanítványa is megtalálta a gyíkot, amit Bécsben Leopold Fitzinger Ablepharus pannonicus néven írt le, innen ered a magyar pannongyík vagy magyar gyík elnevezés. A 20. század elején aztán kiderült, hogy a faj nemcsak Magyarországon fordul elő, így latin nevét Ablepharus kitaibelii-re változtatták.
A pannongyík fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer Ft.
A növényevő nagyvadak átformálják az élőhelyet
A pannongyík a délies kitettségű, száraz, füves domboldalakat, hegyoldalakat kedveli, de a lombhullató erdővel borított meleg, sziklás lejtőkön is előfordul. A mozaikos élőhelyek a legjobbak számára, ahol van néhány fa, bokor, van egy kis árnyék, de napos terület is. Nagyon fontos még, hogy legyen kellő mennyiségű gyep- és avarszint is, ami alatt ezek a kis gyíkok elbújhatnak.
Egy pannongyík, ceruzaalkatú testtel és aprócska lábakkal
Ezen a Keleti-Mátrában található élőhelyen minden feltétel adott számukra. Pontosabban lenne, ha a muflonok és a szarvasok nem szólnának, vagy inkább nem rágnának közbe. Az ilyen – növényevő nagyvadak által átalakított élőhelyeken – alig marad növényzet, nyomukban sok helyen csak a bolygatott, csupasz talajfelszín marad hátra. Itt pedig a pannongyíknak nincs hová bújnia, így előbb-utóbb odébbáll.
Nagyvadak által előszeretettel látogatott erdő, a cserje- és gyepszint kissé hiányos
A nagytestű patások olyannyira lerágják a növényeket, a lágyszárúakat és a cserjéket egyaránt, hogy a pannongyík számára élhetetlenné teszik a környezetet.
Hogy a növényevő nagyvadak, ha már túl sokan vannak egy adott élőhelyen, a pannongyík ellen dolgoznak, az nyilvánvaló, de Gáborék szeretnének konkrétabb információkhoz is jutni, ezért a Mátrában létrehoztak néhány mintaterületet. Az elkerített területrészt és a mellette található, ugyanolyan méretű kontrollterületet évente kétszer-háromszor végigjárják, hogy megszámolják, hány pannongyíkot látnak az egyik, illetve a másik területrészen.
A pannongyíkok vizsgálatát szolgáló mintaterület. A különbség szemmel látható a nagyvadak elől elzárt rész és a kontrollterület között.
A különbség a két kijelölt terület között egy laikus számára is szemmel látható. A kerítésen belül, ahonnan kizárták a nagyvadakat, sokkal magasabb és gazdagabb a növényzet, míg kívül alacsony, zömmel egyéves növényzet látható. Bár most, a sok esőnek köszönhetően itt is zöld minden, de szárazság idején a kerítésen kívül sokszor teljesen fel is nyílik a gyep, és csak a csupasz talajfelszín marad, ami nem jó a pannongyíkoknak, nem szolgál élőhelyéül a fajnak.
A pannongyíkok általában az avar vagy a talajra lehajló magas fűben mozognak. Már ha van.
A bonsaiok övezete csodagyep
A területen 2018 óta folynak a vizsgálatok, és már az első évben jól látható volt a különbség. „Kint az egyéves fajok uralta „valami” van, a kerítésen belül viszont egy strukturáltabb kis csodagyep. Ebben a magas fűfélék alatt a második szintet a virágzó növények alkotják, például orbáncfüvek és cickafarkok” – mutatja Gábor.
A nagyvadak elől elzárt területen egy sokkal strukturáltabb gyep alakul ki, fűfélékkel és virágzó lágyszárúakkal.
Olyan növényfajokat is találtak már bent a stabil gyepben, amelyek a Mátrában alig fordulnak elő, de a száraz sztyepprétek szubmediterrán ritkaságát, a fűrészlábú szöcskét, és talajon fészkelő citromsármány fészkét is megtalálták bent.
„Kint, ha megnézzük, a húsos som olyan, mint egy bonsai, a japánok nem tudnának ilyet csinálni. Bent, ahol évek óta nem rágják le a vadak, mostanra látványosan nagyobbra nőttek a somok.
Volt olyan számlálás, amikor bent több mint negyven pannongyíkot számoltunk, míg kint a kontroll kvadrátban kettőt.
De tavaly ősszel hét fiatal pannongyíkot láttunk a kerítésen kívül. Ők a kerítéssel elzárt részről elindultak új helyet keresni maguknak.”
Lebegő fák
Hogy a vadak, különösen a muflonok merre járnak, hol szeretnek hosszan elidőzni, azt itt, a Keleti-Mátrában sokfelé lehet látni. A hegyoldalakban futó földutak mellett álló fák gyökere teljesen kipreparálódott. A fák olyanok, mintha lebegnének, és valami láthatatlan erő tartaná őket.
A rendszeres taposás és a nyomában járó erózió megteszi a hatását.
Az állatok taposása nyomán az aljnövényzet eltűnt, a talajt pedig teljesen kimosta az eső a gyökerek közül. Az út melletti rézsűben, a bolygatott talajon leginkább gyomfajok vannak jelen, terjőke kígyószisz kéklik mindenhol, mellette csalán, és néhány foltban már az inváziós selyemkóró is feltűnik.
Mi tartja még? És meddig?
Felmászunk az Éles-bércre, ami nevéhez hűen egy éles, meredek falakkal határolt sziklagerinc. A tetejéről remek a kilátás, ha azonban a közvetlen közelünkben nézünk körül, már nem ilyen szívderítő a látvány.
Az Éles-bérc gerince, ahonnan lassan nemcsak a lágyszárú növények, de a talaj is eltűnik.
Csupasz sziklafelszínek, törmelékkel teli lejtők, növényzet szinte semmi. Hogy mindez kiknek köszönhető, az nem kérdés, az árulkodó bogyók ott vannak mindenfelé. Muflonok tanyáznak itt rendszeresen.
Árulkodó bogyók és lerágott védett cserjék
Veszélyben a jégkorszaki fajok
Az Éles-bérc északi oldalán ritka, jégkorszaki növények élnek, mint a fürtös kőtörőfű, de lehet, hogy már nem sokáig. A muflonok ugyanis lerágnak mindent, amit elérnek. Legyen az a szikla szélén kapaszkodó madárbirs, vagy egy különleges berkenye, amelyről egyelőre nem is tudják pontosan, hogy milyen faj. Elképzelhető, hogy a Mátra egy bennszülött fajával van dolgunk, de sajnos az is megeshet, hogy mire ez kiderül, már egy sem lesz belőle.
A muflonok mindent lerágnak, amit elérnek
„Ha ennek az északi sziklafalnak a növényzete nem lesz bekerítve, akkor ennek az élőhelynek hamarosan vége lesz. Azzal, hogy a muflonok legelése és taposása nyomán nem tud megújulni a fás szárú növényzet, megszűnik az árnyékolás, a jégkorszaki növényzet pedig hősokkot kap" - magyarázza Gábor.
Ez már önmagában is nagy probléma, de mindezekhez jönnek még a brutális esők, amik lehordják a talajt, a végén pedig nem lesz megoldás, nem marad talaj, a növényeknek pedig nem lesz hová visszatérni.
Az Éles-bérc északi meredek sziklafalán jégkorszaki reliktumnövényzet él, de ha körülöttük mindent lerágnak a nagyvadak, ennek a különleges élőhelynek is befellegzett.
A növényevő nagyvadak más élőhelyen is gondot okoznak, a Mátra értékes forráslápjaiban, láprétek, kis erdei vízállásaiban, amelyek kulcsfontosságú kétéltű élő- és szaporodóhelyek. Onnantól kezdve azonban, ahogy vaddisznók vagy a szarvasok dagonyának kezdik azokat használni, a kétéltűek és más állat-, illetve növényfajok számára élhetetlenné válnak.
Az erdei kisvizek nagyon fontos kétéltű élő- és szaporodóhelyek. De ha dagonya lesz belőlük, elvesztik jelentőségüket.
Sajnos, a helyzet nem jó, nem egyedi, és a változást az sem segíti, hogy amíg mezőgazdasági és erdei vadkár van, azért kártérítés kérhető, addig a természetvédelmi vadkár egyelőre hivatalosan nem létező fogalom.
