Aszteroida közelít a Föld felé

Halottak napján, azaz november 2-án kerül legközelebb bolygónk légköréhez a 2018VP1 névre hallgató, hűtőszekrény méretű szikladarab.

Szerző:
Időkép
Turista Magazin
2020. október 26.

Halottak napján, azaz november 2-án kerül legközelebb bolygónk légköréhez a 2018VP1 névre hallgató, hűtőszekrény méretű szikladarab.

A kisbolygót – ahogy a nevéből is kiderül – 2018-ban azonosították a kaliforniai Palomar Obszervatórium űrtávcsövével a csillagászok – írja az Időkép. Mindössze 0,41 százalék az esélye annak, hogy eléri a légkörünket, és pánikra még így sincs ok, mert a méretéből adódóan a kisbolygó hamar elégne az atmoszférában.

Az aszteroida másodpercenként 11 kilométert tesz meg. Ha eléri a légkört, akkor is csak egy fényes pontot láthatunk belőle szabad szemmel, mielőtt széthullik, „alkalmas eszközökkel, hosszú expozíciós technikával azonban lencsevégre kapható”.

Ha ide kattintasz, láthatod, merre található most a 2018VP1 az égen.

Cikkajánló