MTSZ hírek

Átadták a Pro Turismo Elismerő Okleveleket

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között átadta a turizmus szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo Elismerő Okleveleket a Parlamentben.

Szerző:
MTI / Nemzetgazdasági Minisztérium
Fotó:
Botár Gergely
2013. december 20.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között átadta a turizmus szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo Elismerő Okleveleket a Parlamentben.

Az elismerést idén 25. alkalommal kapták azok a szakemberek, akik magas színvonalú munkájukkal és szolgáltatásaikkal példát mutatnak a pályatársaknak.

 

Varga Mihály beszédében elmondta, hogy a vendégforgalmi adatok optimizmusra adnak okot, hiszen 2013. január és november között a vendégszám, a vendégéjszaka-szám és a bevétel is túlszárnyalta a tavalyi rekordév értékeit. Idén a SZÉP Kártyának köszönhetően a belföldi turizmus is markánsan növekedett.
 

A SZÉP-kártya bevezetése óta több mint 106 milliárd forint jutott a turisztikai és a vendéglátó-ipari vállalkozásokhoz, erősítve a vidéki vállalkozásokat, munkahelyeket megőrizve és teremtve a turizmusban és a vendéglátásban, és ezen keresztül több más ágazatban, így a mezőgazdaságban is - hangsúlyozta Varga Mihály hozzátéve, hogy a SZÉP-kártyának a forintban kifejezhető haszon mellett társadalmi jelentősége is van.

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter


A miniszter ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a belföldi forgalom erősödése hozzájárul a vállalkozások növekedéséhez, gazdaságfejlesztő hatása segíti a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek teremtését. A turizmus jelentőségét méltatva hangsúlyozta, hogy az ágazat egyszerre fejt ki gazdaságfejlesztési, foglalkoztatási és vidékfejlesztési hatást.
 

A tárcavezető elmondta, hogy a turisztikai fejlesztések és a stratégiák nagyban hozzájárultak az ágazat eredményeihez, de a siker legfontosabb összetevője máig is a turizmusban dolgozó szakemberek elhivatottsága, tudása és vendégszeretete. A minőség iránti elköteleződés mindenki munkájában és az egész turizmus ágazatban fontos, ez az egyik út Magyarország szebbé, jobbá és erősebbé tételéhez.

 


Idén 25. alkalommal adták át a Pro Turismo Elismerő Okleveleket és díjakat 

 

Varga Mihály beszédében kiemelte: 2010 óta, egy világgazdasági visszaesést követően, a magyar kormány újraszabta azokat a gazdasági kereteket, amelyekben a munkáját végzi, ennek során pedig törekedett arra, hogy olyan ágazatok kapjanak elsőbbséget, amelyek munkahelyet és hozzáadott értéket teremtenek. A kormány a turizmust is ezen ágazatok közé emelte és rögzítette, hogy a turizmus erősítése a gazdaságpolitika kiemelt célja kell hogy legyen - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Hangsúlyozta, ezek a törekvések eredményre vezettek, hiszen soha annyi vendég nem fordult még meg a magyarországi szálláshelyeken és soha annyi bevétel nem keletkezett mint 2012-ben, az eddigi adatok alapján pedig arra lehet következtetni, hogy az idén is folytatódik ez a tendencia. 2013 első tizenegy hónapjában 7,7 millió vendég 20 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, így a vendégek és a vendégéjszakák száma körülbelül 5, a bevétel pedig közel 10 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában mért értéket - mondta Varga Mihály.

 


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója 

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eredményeket nemcsak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai tükrözik vissza: a magyar turizmus és különösen Budapest sok elismerést kapott az elmúlt években a mértékadó külföldi portálok olvasóitól is. Egyre többen gondolják úgy, hogy Magyarország új, izgalmas, jó ár-érték arányú úticél, amelyet érdemes felkeresni. A Lonely Planet, a TripAdvisor, a National Geographic, a CNN Travel, a Guardian és más meghatározó médiumok is valamilyen szempontból kiemelkedőnek ítélték Magyarország kínálatát - hangsúlyozta Varga Mihály.

Varga Mihály kitért arra is, hogy már javában zajlik a 2014 és 2020 közötti időszak fejlesztési programjainak tervezése, amelyekben a turizmus hangsúlyos szerepet kap. A következő év talán legfontosabb feladata, hogy ezek a szakmai anyagok elkészüljenek, és a turizmus fejlesztését szolgáló támogatási keretet megfelelő tartalommal töltsék fel - mondta a miniszter.

 

A miniszter köszönetet mondott a díjazottaknak munkájukért, amellyel a magyar turizmus ügyét szolgálják.
 

2013-ban Pro Turismo Elismerő Oklevélben részesült:

 

Gömöri Péter, a Budapest Welcome Touristic Kft. MICE területének igazgatója

Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója

Jakabffy László, az Esztergomi Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ gasztronómiai szaktanácsadója

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója

Németh Ágnes, a VinCE Magazinkiadó kft. ügyvezetője

Peter L Horn, a Safari Club International amerikai vadászati szervezet vezetőségének tagja

Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Group ügyvezetője

Cikkajánló