Átadták az első hátizsákokat

Három intézménynek adták át az ifjúsági szálláshelyek első „hátizsákos” tanúsító védjegyeit Verőcén.

Szerző:
MTI
Fotó:
Kovács Attila/MTI
2015. június 11.

Három intézménynek adták át az ifjúsági szálláshelyek első „hátizsákos” tanúsító védjegyeit Verőcén.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a turizmusért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ifjúsági szállásokat minősítő védjegyet vezetett be.
Szerdán sor került az első védjegyek átadására. A miskolci Uni-Hotel Diákotthon, a hortobágyi Fecskeház Erdei Iskola és Ifjúsági Szálló és a somogyszobi Erdészeti Erdei Iskola és Oktatási Központ vehette át a minősítést igazoló táblát és oklevelet.

 


Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a magyarországi turizmus vonzóvá tételéhez elengedhetetlen a minőség biztosítása, és egyre több olyan szolgáltatás minősítteti magát, amely a fiatal utazókra számít, az ifjúságot célozza meg. A szálláshelyek, fürdők, vízi megállóhelyek szolgáltatási színvonal szerinti megkülönböztetésének egyik eszköze a tanúsító védjegy, ami nem kötelező és nem kizárólagos, ugyanakkor elősegíti a jó és megbízható minőségű szolgáltatók pozitív megkülönböztetését és kiemelését, erősíti a tudatos fogyasztói magatartást, illetve megkönnyíti a turisták döntéshozatalát - mondta. Már nyolc turisztikai szolgáltató kategóriában lehet minősíttetni.


A szempontrendszer meghatározza az ifjúsági szálláshelyek szükséges alapkövetelményeit, az elvárható felszereltséget és egyéb kiegészítő szolgáltatások választékát. Fontos, hogy legyen közösségi térként működő társalgó-étkező, ivóvíz minőségű hideg-meleg víz; kategóriánként változó követelmény például a szobák mérete, a szobák fűtésének szabályozhatósága vagy a zuhanyzók, mosdók, illemhelyek száma és felszereltsége. Számba vették azt is, milyen lehetőségek nyílnak szabadidős tevékenységekre. A védjegy ösztönzi az ifjúsági szálláshelyek fejlesztését is, hiszen a szolgáltatók érdeke, hogy minél magasabb besorolást érjenek el.


A turisztikai szálláshelyeket három kategóriába sorolják, így az ifjúsági szálláshelyek egy, kettő vagy három hátizsákos minősítést nyerhetnek el. A minősítést öt évre lehet elnyerni, a színvonal megőrzését folyamatos ellenőrzik, és a minősítést el is lehet veszíteni; a védjegy-használatért 10 ezer forintos díjat kell fizetni évente.

Cikkajánló