Új tételekkel bővült mind a Hungarikumok Gyűjteménye, mind a Magyar Értéktár. Utóbbiba most például a tiszavirág és a tiszavirágrajzás mellett az Országos Kéktúra is bekerült.
A Hungarikumok Gyűjteményébe már 60 érték tartozik, a Magyar Értéktár pedig 143 tételesre bővült, jelentette be a Hungarikum Bizottság pénteki, kisvárdai ülését követően Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Hungarikumok lettek többek között - egyedülálló természeti jellegük miatt - a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra, a Magyar Értéktár tételei közé pedig sok egyéb mellett a magyar pásztor- és vadászkutyafajták, a tiszavirág és a tiszavirágrajzás, valamint az Országos Kéktúra is bekerült.
Kattints a képre a nagyított nézetért!
Nemzeti érték vagy hungarikum?
A nemzeti értékpiramis rendszere több szintet foglal magában, a legalsó a nemzeti érték, fölötte található a kiemelkedő nemzeti érték (azaz a Magyar Értéktár tételei), legfölül pedig a hungarikumok állnak. Egyik szintről a másikra javaslat benyújtása és a bizottságok elbírálása alapján lehet feljebb kerülni, de ez nem törvényszerű, tehát a Magyar Értéktár nem minden esetben a Hungarikumok Gyűjteményének előszobája. Azt, hogy valami nemzeti érték lehessen (a piramis alja), bárki kezdeményezheti egy formanyomtatvány illetékes bizottsághoz történő benyújtásával. Még több infó:
www.hungarikum.hu
Kapcsolódó cikkeink:
Hungarikum lett az akác
A hársfasor is bekerült a magyar értéktárba
Forrás: https://www.turistamagazin.hu/hir/az-orszagos-kektura-bekerult-a-magyar-ertektarba
Ne maradj le semmiről, kövess minket!