Hírek

Az ultratávfutás lélektana / Elszántság, kitartás, céltudatosság

Németh Csaba a világ egyik legjobb terepfutója. Vajon mit él át verseny közben? Létezik a hosszútávfutók magányossága? Milyen felkészülés és háttér szükséges a kimagasló eredmények eléréséhez? Ilyen és hasonló témákról beszélgettünk vele a Mátra 115 teljesítménytúra első állomásán, Kékestetőn.

Szerző:
Gyenes Bea
Fotó:
Gulyás Attila
2014. július 4.

Németh Csaba a világ egyik legjobb terepfutója. Vajon mit él át verseny közben? Létezik a hosszútávfutók magányossága? Milyen felkészülés és háttér szükséges a kimagasló eredmények eléréséhez? Ilyen és hasonló témákról beszélgettünk vele a Mátra 115 teljesítménytúra első állomásán, Kékestetőn.

Szinte hallottam a Tűzszekerek zenéjét, ahogy 25 km-es, erős szintkülönbségekkel tűzdelt táv lefutása után olyan üdén és frissen érkezett, mintha épp akkor szállt volna ki az autójából.

 

Egy hosszú és nagy szintemelkedéseket produkáló terep teljesítéséhez hogyan kell készülnie a futónak? 

N.CS: A legfontosabb, hogy a távokat szépen lépcsőzetesen felépítve kell teljesíteni. Sok esetben évek szükségesek ahhoz, hogy egy hosszabb táv teljesítésére is képes legyen az ember. Fontos, hogy érezzük a határainkat, és ne akarjunk többet kiszipolyozni a szervezetünkből, mint amire az adott edzettségi fázisában alkalmas. Ha nem sikerül egy távot teljesíteni, akkor sincs baj. A fejlődésnél az edzésekkel - tehát a fizikai felkészültséggel - egyenrangú a mentális felkészültség is. Mennyit halljuk, hogy minden fejben dől el! És ez nagyon igaz: A mentális felkészültség dönti el a futásod minőségét: ha negatívan gondolkozol, ha nincs a szívedben energia, akkor a kudarcba futsz. A gondolatok nem változnak meg egy hívó szóra. Több kell hozzá egy elterelési technikánál. Erőt kell venni magunkon, belső forrásból meríteni, hitet vinni a teljesítménybe, motiválni magad menet közben.

 

 

„A siker az elaltat, a kudarc ébren tart. A kudarc hasznos dolog, abból mindig tanulni lehet.”  

 

Tudsz a környezetedre figyelni futás közben?

N.CS: Igen, természetesen! A futás hosszú távon megadja, hogy tökéletesen összekapcsolódhass a környezeteddel: a lábad ütemesen ad egyfajta ritmust, rákapcsolódsz a belső rendszeredre, hozzáigazítod a légzésedet. A környezet, az út a lábad alatt visszahatnak rád, feltöltenek. Egyfajta módosult tudatállapot ez, egy euforikusnak is mondható élmény, ami tovább visz minden lépéssel és lélegzettel. Része leszel a természetnek - nem érzékeled, hogy milyen gyorsan, vagy lassan haladsz. Nincsenek korlátok, nincs idő, nincs tér, csak mész és mész. Nincs teljesítménykényszer, nem fáj, nem fáradsz, nem lihegsz, nem izzadsz, csak haladsz előre. Mint egy természetfilm felvételén, ahol gyorsítva mutatják, ahogy lemegy a nap, aztán feljön, majd megint lemegy, közben pedig változik a terep, mindez pár pillanat alatt. Minden él körülötted, benne vagy egy egyensúlyban, azonos frekvencián működsz a természettel. Csodálatos érzés, amit az ember újra és újra szeretne átélni. És a futással át is élheti. Minden egyes alkalommal, amikor átadja magát neki.

 

 

Fontos, hogy a futó mellett legyen kísérő, esetleg háttércsapat egy versenyen?

N.CS: A saját tapasztalatom az, hogy ez nagyon összetett dolog. Igen is, és nem is. Nekem jobban megy egy verseny, ha egyedül csinálom. Észrevettem ugyanis, ha például elkísér a család, hajlamosabb vagyok panaszkodni, elgyengülni, elmondani, hogy milyen nehéz, mennyire fáj a lábam, vagy mennyire nincs energiám. Még ha nincs is bajom, akkor is kitalálok valamit, hogy egy kis törődést kapjak. Ha viszont nincs kísérő, akkor elengedem az aktuális problémát, és igyekszem minél hamarabb túljutni a mélyponton. Viszont az is igaz, hogy egy ultramaraton versenyt szinte lehetetlen megcsinálni kísérő nélkül, mert szükség van olyan dolgokra (étel, ital), amit nem tudsz magaddal vinni. Nagyon fontos a feltétlen bizalom, hiszen egy hosszútávfutó nehezen kezelhető: lehet minden baja, s ilyenkor kin tudja levezetni a feszültséget? Természetesen a kísérőn. Szóval jó kísérőt nehéz találni, talán még nehezebb, mint egy jó edzőpartnert. Komoly személyiségismeret és türelem szükségeltetik hozzá, hogy az illető tudja, mit, mikor, hogyan mondjon, tegyen, hogy azzal segítsen.

 

Minden távon van egy mélypont. Hogyan lehet továbblendülni egy ilyen zéró állapoton?

Igen, minden alkalommal eléri a szervezet a holtpontot. Nehéz állapot. A karjaid ólmossá válnak, szíved a torkodban ver, és úgy érzed, már nem bírod tovább. Erősnek kell lenni és menni tovább. Lassítani, inni, vagy enni valamit, kicsit pihentetőbb üzemmódra váltani, és folytatni. A szép az, hogy a holtpont után minden könnyebbé válik. Onnantól mintha valaki más lennél: alig érzed a tested súlyát, csak haladsz tovább. Elmúlik a fájdalom, és a fáradtság is csökken. Újra erőre kapsz.

 

„Én ilyenkor megragadom és teljes erőbedobással megoldom az éppen előttem tornyosuló feladatokat. Mindig a következő, egyetlen lépésre koncentrálok. Ugyanakkor igyekszem hosszabb távra gondolkodni, és minél messzebbre tekinteni.” 

 

 

Ismét első a Mozart 100-on
Németh Csaba beszélgetésünk óta a Salzburgban megrendezett Mozart 100 elnevezésű terepfutó viadalon a korábbi pályacsúcsot megdöntve védte meg győztes címét. A verseny, a 2 körből álló 100 km-es távon több mint kétezer méteres szintemelkedést produkál, amelyet Csabának 7 óra 48 perc alatt sikerült teljesítenie. Ezúton is gratulál szerkesztőségünk a kivételes eredményhez!


Csaba pedig 2014.07.06-án, vasárnap a Cervino X-Trailen teszi próbára erejét és reméljük a versenytársak itt is csak a nyomában loholnak majd! Hajrá Csaba! Szorítunk Neked!
 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Mozart 100

Németh Csaba blogja

 

Cikkajánló