Baljós árnyak - A hét képei

Hőgutához közeli állapot, levendula, Magas-Tátra, reggeliző karvaly és fotósmaraton az e heti képválogatásunkban.

Szerző:
TM
2016. június 26.

Hőgutához közeli állapot, levendula, Magas-Tátra, reggeliző karvaly és fotósmaraton az e heti képválogatásunkban.

Ebben a kánikulában nem sok kedve van az embernek a szabadban lófrálni. Napközben legalábbis nem ajánlatos, mert még a végén úgy jártok, mint a Turista Magazin fotósa, aki a nagy levendulavadászatban majdnem gutaütést kapott. Csak egy életmentő balatoni csobbanás mentette meg, mivel a kalap otthon maradt, a fürdőruha viszont nem. Ha túrázni mentek, válasszátok a magasabb hegyeket, sűrűbb erdőket, kora reggeli vagy késő délutáni napszakot, legyen nálatok naptej és sok folyadék, sör helyett víz és persze kalap. És amint lehet, húzódjatok árnyékba. A hét képei is valahogy így készültek.

 

 

Ahogy a bevezetőben is említettük, a héten a Turista Magazin kilátogatott a tihanyi levendulamezőkre, ahol az idilli lila virágok között erre az elég fura állatkára bukkantunk. Illetve ez már csak a bőre. A mediterrán éghajlaton tömegével előforduló, hangos ciripeléséről felismerhető énekes kabóca Magyarországon csak az enyhébb éghajlatú tájakon terjedt el. A Tihanyi-félsziget is ezek közé tartozik, a Csúcs-hegyen található őslevendulásban készült képen látható üres bábhüvely még talán hetekig fog itt csüngeni, mintha csak egy élő kabóca kapaszkodna a levendula szárába. Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

 

 

A fény-árnyék kontraszttal rajzoló naplemente mindig hálás téma. Persze nem mindenkinek sikerül ilyen gyönyörűen kivitelezni a feladatot, mint Gulyás Attilának, a Turista Magazin fotósának, aki június 21-én este várta türelmesen ezt a pillanatot Salgó váránál. Csak egy nappal késte le a csillagászati értelemben vett nyári napfordulót, hiszen a jellemzően június 21-ére eső legrövidebb éjszaka idén június 20-án volt - egészen pontosan este 22.34 perckor kezdődött el hivatalosan a csillagászati nyár. És ezt a bőrünkön is tapasztaljuk. A kép értékéből ez mit sem vesz el, és izgatottan várjuk Attila Medves-fennsíkról készült képes beszámolóját, amelyet hamarosan megnézhettek oldalunkon.

 

 


Igazán éterire sikeredett ez a napkeltekor készült kép. A Bükk-fennsíkon megörökített pillanatban a fenyvesen átvilágító, kelő nap sugarai és a felszálló pára ezt a különleges látványt nyújtotta. Fotó: Béres Attila

 

 

 

A Magas-Tátra egyik legmagasabb hegyéhez túrázott el Gyárfás-Tóth Gábor, és több fotózás iránt érdeklődő társa. Gábor sejtelmes hangulatú képén a Lomnici-csúcs látható, előtérben a Kő-pataki-tóval.

 

 

 

Nem egy hullócsillag, hanem a Nemzetközi Űrállomás hagyta nyomát ezen az éjszakai képen, amely Salgó várának udvaráról készült, a Medves-fennsíkon. Fotó: Gulyás Attila

 

 


A hetekben zajlik, és lassan végéhez is ér az idei tiszavirágrajzás. Körmendy Zizi is izgatottan készült, hogy Martélyon megörökítse ezt a szép természeti jelenséget. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes hozzá, a sok esős nap miatt ottjártakor kevés repkedett a víz felett ebből a röpke életű kérészből.

 

 

 

Kárpótlásul a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben található Ártéri tanösvényt is bejárta Zizi, ahol ezt a misztikus hangulatú hajnali képet készítette. Különleges látványt nyújt a sok elpusztult, korhadó fa, amelyet a Holt-Tiszán átívelő 2,6 km hosszú tanösvényről csodálhatunk meg. A lápos vidék felett cölöpökre helyezett, pallókból összeállított utakon lehet közlekedni.

 

 


Vannak olyan szerencsések, akiknek ki se kell mozdulniuk otthonukból, hogy egy-egy érdekes pillanatot kapjanak lencsevégre. Molnár Péter nemrég együtt reggelizett ezzel a karvallyal, igaz, Péter nem híve a „nyersétkezésnek”, így az eledelen nem osztoztak. A saját teraszáról, muskátlik közül sikerült megörökítenie a falatozó madarat.

 

 

 

Ebből a válogatásból sem maradhat ki egy kora hajnali, páracsíkos felvétel. A Bükk-fennsík töbrei felett lebegő jelenség igen gyakori, már mi is bemutattunk jó párat, de a téma megunhatatlan, mindig más és más arcát mutatja e tájnak. Fotó: Béres Attila

 

 


A már korábban is említett magas-tátrai fotóstúra alkalmával készült ez a felvétel is. A baljós reggeli fényekben kirajzolódó hegyvonulatok a Nagy-Morgás-hágóról lettek lencsevégre kapva. A kissé komor hangulatot az előtérben virágzó törpe habszegfűk lágyítják. Fotó: Gyárfás-Tóth Gábor

 

 


A mostani összeállításunk kissé borongósabb hangulatúra sikeredett, ezért visszatérünk a vidám levendulamezőkre. A korábban látott őslevendulás mellett már újabb ültetvények is megjelentek Tihanyban, ahol mi magunk is szedhetünk egy nagy csokorra valót. Igaz, idén e cikkünk megjelenésének napján van erre utoljára lehetőség, amit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által június 20. és 26. közé meghirdetett Szedd magad! akció keretében tehetünk meg. Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

 

 

Jövő héten megjelenő cikkünkben bővebben is olvashattok a tihanyi levendulások történetéről, valamint sok érdekességet is megtudhattok erről a sokak által kedvelt szép, illatos, lila virágú növényről. Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

 

 

Persze nem csupán Tihanyban lehet levendulamezőt szimatolni, Molnár Péter az ugyancsak híres pannonhalmi apátság kertjében járt, és örökítette meg ebben a különleges fényben a lila növényt.

 

 

 

Végül még egy magas-tátrai felvétel, ugyancsak a Nagy-Morgás-hágóról. A fotó elkészítéséhez éjjel kettőkor vágott neki az útnak Gyárfás-Tóth Gábor társaival, akik a vaksötétben, a sziklákon tapogatózva másztak fel a kiszemelt helyszínre. A siker nem maradt el, ezzel az egyszerre hideg és meleg hangulatú képpel zárjuk e heti válogatásunkat.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Várak, virágok, vizek - A hét képei
Ködvadászok, kisvasutak és a „krük-Krük” - A hét képei
Szín- és illatorgia lepte el az országot - A hét képei

Cikkajánló