Ahol manapság fiatalok ücsörögnek a fűben, párok andalognak, futók izzadnak, vagy éppen családok sétáltatnak kutyát, ott egykor a király vadászott, majd apácák lépdeltek több száz éven keresztül. A Margit-sziget tele van történetekkel minden korszakból, de talán a „sötét” középkor volt itt a legizgalmasabb.
Azt mondják, a téma az utcán hever, amihez én csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt az utcai témát néha pont azért nehéz észrevenni, mert túlságosan közel van. Így eshetett meg, hogy bár abszolút kézenfekvő lett volna, hogy már ezer éve feldolgozzuk a História rovatban ezt a nagy történelmi jelentőséggel bíró – és budapestiként számunkra közeli – helyszínt, eddig valamiért mégsem jutott eszünkbe. Mert valljuk be: általában mi sem azzal a céllal megyünk ki a Margit-szigetre, hogy a középkor nyomaira vadásszunk, de amikor mégis elkezdünk figyelni ezekre, egészen új köntösben láthatunk egy, már jól ismert helyszínt is.
A nyulaktól a gyógyfürdőig
Egyes források szerint Margit-szigetről származó római kori emlékeink nincsenek, míg mások temetkezési helyet és sírköveket emlegetnek. Akárhogy is, a legelső százszázalékosan alátámasztott, a Margit-szigettel kapcsolatos nyomaink a 12–13. század fordulójáig vezetnek vissza: 1196 és 1204 között Imre király tartotta itt az udvarát. Írásban 1225-ben említik először a „Nyulak szigetét”, amelyet minden bizonnyal azért hívtak így, mert akkoriban királyi vadászterületként használták.
A sziget az első fénykorát – amelyről majd bővebben is szó esik – a 12. század végétől a török hódoltságig élte. Akkoriban Domonkos-rendi apácák lakták, várak, templomok, kolostorok sorakoztak itt, és egy egész falu népesítette be. A törökök alatt az épületek állapota nagymértékben leromlott, és a domonkosok jogutódjai, a pozsonyi klarisszák már nem újították fel ezeket. A sziget egészen elvadult. 1790-ben Sándor Lipót nádoré lett, aki rendbe tetette, és pihenőhelyet alakíttatott ki rajta, majd utódja, József nádor parkosíttatta és üdülőhelyként használta. A Habsburgok birtokában volt több mint 100 évig.
1870-ben feltárták a gyógyforrást, megjelentek a vendéglők, a szállodák, és létrejött a gyógyfürdő.
1908-ban a magyar állam megvásárolta a szigetet 11 millió koronáért. Akkoriban a sport is kezdett egyre nagyobb teret kapni, az 1920-as évektől pedig a hely a teniszezők, az úszók, az evezősök és a lovaspólósok paradicsoma lett.
A két világháború között az elit járt ide szórakozni, ekkor jött létre a szabadtéri színpad. Még belépődíjat is szedtek, hogy biztosan csak a kiváltságosabbak juthassanak be.
A II. világháború nagy károkat okozott az épített emlékekben és a növényekben. Előbbieknek csak egy részét építették vissza vagy állították helyre (például a Margitszigeti Nagyszállót, amely most Danubius Grand Hotel Margitszigetként működik), volt, amit lebontottak (ilyen a Margit fürdő), és újak is létesültek (ezek közé tartozik a szökőkút a sziget déli végén). Rövidesen a Margit-sziget ismét Budapest egyik legszebb parkja és kedvelt szabadidős helyszíne, turisztikai attrakciója lett.
A lány, akit felajánlottak Magyarországért
A névadó Árpád-házi Szent Margit élettörténete hallatán ma valószínűleg minden jóérzésű embernek kicsit összeszorul a gyomra. Sorsa, amelyet már születése előtt predesztináltak, szorosan összefonódik a sziget múltjával. Amikor a magyarok elveszítették a muhi csatát 1241-ben, és a tatárok végigdúlták az országot, IV. Béla Dalmáciába menekült Mária királynéval, aki gyereket várt. A pár a reménytelennek hitt helyzet feletti kétségbeesésében felajánlotta a gyermeket Istennek Magyarország megmeneküléséért cserébe. A tatárok kivonultak az országból, a kis Margit hercegnőt pedig hároméves korában átadták a szülei a Domonkos-rendi apácáknak. A Nyulak szigetén IV. Béla zárdát emeltetett a részükre, itt élte le Margit puritán és – mondjuk ki – önsanyargató életét.
Margit teljesen azonosult a rá bízott sorsfeladattal. Arról szó sem lehetett, hogy a társai királylányként kezeljék. Rossz ruhákban járt, szegénységben élt, az éjszakákat rendszerint imával töltötte, a legmegalázóbb munkákat is zokszó nélkül végezte el, a legnyomorultabb betegeket pedig önként ápolta. Bár a szülei felszabadították volna kötelességei alól, két házassági ajánlatot is visszautasított. Az életéről szóló, 13. századi írás, a Szent Margit legendája szerint édesanyjának azt mondta, „inkább akarja, hogy az ő testét foltonkint elmetéljék, hogynem házasságra menne”.
Valószínűsíthető, hogy a halálában közrejátszott az önkínzás, a vezeklések és a virrasztás, így talán az sem csoda, hogy Margit előre megjósolta a saját halálát, amely 1270-ben következett be.
Csupán 28 esztendős volt. Miután meghalt, a holmijai között találtak két vezeklőövet, egy vesszőt, amelyre sündisznóbőrt kötöztek, és két, vasszögekkel kivert kapcát.
Halála után csodás események sora következett: egy jegyzőkönyv szerint az arcbőre egyszerre kipirult, felragyogott, és a teste, amely kellemes illatot árasztott, még három hétig nem indult oszlásnak. Sírja betegek zarándokhelye lett, tömegével keresték fel a vakok, a süketek, a bénák és a leprások, akik a mondák szerint mind meggyógyultak. Sőt, halottak feltámadásáról is regélnek. Margitot hivatalosan 1943-ban avatták szentté, de a helyszínt már a 17. századtól fogva Szent Margit-szigetként is emlegetik.
Csak hírmondójuk maradt
Az egykori jobbágyfalunak – a kolostort ellátó személyekkel – semmi nyoma nem maradt a szigeten. Mindössze oklevelekből tudhatunk a létezéséről. Feltételezhetően a török hódoltság idején pusztult el teljesen. Hajdanán két vár is állt a szigeten, valószínűleg annak a védelmi rendszernek a részeként, amelyet IV. Béla a tatárok ellen akart kiépíttetni. A johannita vár a sziget déli részén állt, 1253 előtt építhették. Ekkoriban kezdtek teret nyerni a négy saroktoronnyal rendelkező várak, ez is egy ilyen, egyébként kissé trapéz alaprajzú épület volt. Bár a 14. századtól nem szerepel írásos dokumentumokban, jó darabig állhatott, legalábbis bizonyos részei, mivel a romok állítólag még a 19. században is láthatók voltak.
Az érseki vár ezzel szemben a sziget északi részén terpeszkedett: egy nagy, tornyos erődítményt kell elképzelni, mellette az érseki házzal, a falrendszerrel és a faluval. A 13. század végétől már nem egyházi személyek, hanem világiak vették birtokba. A másik várhoz hasonlóan szintén nem említik a 14. század után, de az újkori térképek egy L alakú romot jelölnek a helyén, és annyi bizonyos, hogy a 19. században még állt itt egy 80 méter hosszú fal. Ma már ez sem látható.
A középkor visszaköszön
A ferences kolostor maradványait – amelyek a Margit híd felőli bejárathoz esnek közelebb – most is minden további nélkül megcsodálhatjuk. Ezt szintén IV. Béla építtette, a kolostorral és a királyi házzal együtt. Ma a gótikus homlokzatot, az egyik oldalfalat és a temetőkápolnát láthatjuk. Érdekesség, hogy egy időben Bródy Sándor és Krúdy Gyula is lakott itt, ugyanis a romjait beépítették egy szállodába, amely aztán nyaralóként funkcionált. A II. világháború megtépázta az épületet. Feltárására 1956–57-ben került sor, és azóta sem kutatták.
A legjelentősebb középkori épületcsoport kétségkívül a domonkos kolostor és templom. Megmaradt és rekonstruált falmaradványai labirintusszerűen kanyarognak a víztorony és a szabadtéri színpad szomszédságában. 1251-ben (más források szerint 1252-ben) lett kész, ekkor került majdnem az egész sziget a domonkosok birtokába. A kolostor mellett állt a királyi udvarhely, egy nagy kastély, amelynek a nyomait csak a 20. század végén fedezték fel a templomtól északra. IV. Béla és felesége sok időt töltött itt, lányuk közelében.
A kolostor népszerű lett az előkelő családok között: sokan ide küldték a lányaikat, akik közül néhányan apácák lettek. Egészen a török hódoltságig lakott volt a kolostor, 1540-ben azonban végleg elköltöztek a rend tagjai. Azóta van romos állapotban az épületegyüttes. Itt találjuk Szent Margit sírját is, amely mindig tele van virággal. Bár a területet többször kutatták a régészek, jelentős része még ma is feltáratlan.
A sziget északi részén fekvő, visszaépített premontrei templom, azaz Szent Mihály-kápolna dicsekedhet Budapest legrégibb román kori emlékének címével.
Így festhetett eredeti állapotában is, a 12. század végén, amikor már valószínűleg létezett. Szerzetesei többször is konfliktusba keveredtek a szigeten élő apácákkal, és szintén a török megszállás idején menekültek el végleg. 1914-ben szélvihar tombolt, és egy diófát a gyökerével együtt csavart ki a földből – a gyökerek között egy haranggal. Ezután kezdték el az ásatásokat a „gyanús” területen, és hamarosan ráleltek a templom romjaira. Visszaépítették a kápolnát, és 1932-ben, Horthy kormányzóságának 10. évfordulóján avatták fel. A mai napig tartanak benne miséket.
A cikk a Turista Magazin 2021. márciusi számában jelent meg.
