Programok

Egy felejthetetlen darules a festői Hortobágyon

Mindig csodálattal olvastam és nézegettem képeket, videókat a hazánkon átvonuló és tavainknál megpihenő több tízezer daruról, és úgy éreztem, saját szememmel kell látnom mindezt. Így hát felkerekedtem, és hova máshova mehettem volna darulesre, mint a festői Hortobágyra.

Szerző:
Pálvölgyi Krisztina / TM
Fotó:
Pálvögyi Krisztina
Molnár Péter
Szilágyi Attila
Ljasuk Dimitry
2019. október 23.

Mindig csodálattal olvastam és nézegettem képeket, videókat a hazánkon átvonuló és tavainknál megpihenő több tízezer daruról, és úgy éreztem, saját szememmel kell látnom mindezt. Így hát felkerekedtem, és hova máshova mehettem volna darulesre, mint a festői Hortobágyra.

Szűk másfél napom volt a programra, amelybe egy esti és egy hajnali darulest terveztünk kísérőmmel, és mivel a bázisunk a Hortobágyhoz közeli Tisza-tónál volt, így a darvak előtt egy gyors vízitúra is belefért. A bónusz programnak azért örültem, mert idén teljesen beleszerettem ebbe a gyönyörű tóba és az őt tápláló Tiszába, nyár óta pedig már negyedszer térhettem ide vissza. Egyik alkalommal a tiszaörvényi Tiszavirág Ártéri Tanösvényt látogattam meg, és csobbantam a mesébe illő Göbe-tó fekete vizébe, máskor meg egy családi program keretében a tiszakécskei szabadstrandon lubickoltam a selymes és puha Tiszában. Legutóbb pedig a 15 éves Koncz-Bisztricz Tamás természetfotó-kiállításának megnyitójára utaztam Csongrádra, ahonnan nem tudtam anélkül eljönni, hogy minimum ne sétáljak egyet a Tisza vizében a Körös-toroknál lévő homokos parton, pedig már október volt. Sejthető, hogy ezúttal se úsztam meg szárazon a kalandot, de erről kicsit később.

 

Forrás: Pálvölgyi Krisztina
Forrás: Pálvölgyi Krisztina

Indul a gyors Tisza-tavi túra


Tiszafürednél szálltunk egy motorral hajtott csónakba, és először egy vadregényes csatornán keltünk át, amelyet csak szúnyogosnak hívnak a helyiek. Szerencsére vérszívókkal nem találkoztam, viszont végre ide is eljutottam, a Tisza-tó fákkal körbevett csatornáin csónakázni már régóta vágytam.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A csatorna fölé benyúló fák már őszi ruhában pompáznak

 

Innen az Örvényi Morotvára jutottunk ki, a nádas kanyargós vízi ösvényén pedig gyékényt is láttunk bőven. A jellegzetes növény tetején lévő buzogányalakú képződmény ismerős lehet, hiszen sokan lakásdekorációnak használják, azonban a gyékény hengeres torzsavirágzata sokkal többet tud. A kellően „érett” pákát, merthogy így is hívják, ha megfogjuk, vattaként omlik szét a kezünk között.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az Örvényi Morotva nádassal körbevett, kanyargós útjain

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A gyékény torzsavirágzata vattaként omlik szét az ember kezében

 

Ezt régen gyújtósként használták, de párnák vagy dunyhák megtöltésére is ideális ez a pihe-puha anyag. A lápvidékek lakói, a pákászok erről kapták nevüket, hiszen a gyékény volt az egyik fő gyűjtögetett növényük, a leveléből használati tárgyakat készítettek, például kosarakat, szőnyegeket, lábtörlőket. Annyira jellegzetes lakói voltak ennek a vidéknek a pákászok, hogy egy, az életmódjukat bemutató tanösvényt is létrehoztak, a Pákász tanösvény a már említett Tiszavirág Ártéri Tanösvényről indul.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A vízfelszínt nyáron zöldbe borító rucaöröm most sárguló színével teszi különlegessé a tájat


Kiérve az élő Tiszára szebbnél szebb arcát mutatja az őszülő természet, már az elszáradófélben lévő nádas is varázslatos volt a gyengülő napfényben, de a parton lévő fák sárguló, vörösödő színe is magával ragadott, főként, hogy a víz tükrének köszönhetően duplázódik a színkavalkád élménye.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az őszülő tájba balról belógó 40 méteres bárka egyike annak a kettőnek, amelyek a Poroszló és Tiszafüred közötti bicikliút hídelemeit úsztatták a helyükre

 

Rengeteg vízimadárral is találkozhatunk itt ilyenkor, megszámlálhatatlan sirály és hattyú kísért utunkon, de láttam békésen úszkáló szárcsákat, vízből kiálló, elszáradt faágon strázsáló kárókatonákat. Sőt, egy jégmadár is elsuhant mellettünk, de be kell valljam, őt nem láttam rendesen, ugyanis ez az apró madár annyira gyors, hogy csak egy élénk, kék csíkot érzékeltem elhúzni a víz fölött. Ezt látva, emelem kalapon a természetfotósok előtt, akik röptében kapják lencsevégre ezt a fürge madarat.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A Tisza-tó igazi madárparadicsom: szárcsák (bal fent), sirályok (bal lent),

kárókatona (jobb fent), hattyú (jobb lent)

 

A VI. számú öblítőcsatornán folytattuk utunk, ami a Tisza-tó hatalmas vízfelületéhez vezet. Mi azonban nem időztünk itt sokáig, ugyanis egy különleges helyre igyekeztünk, az Óhalászi-Holt-Tiszára. A hatalmas, U alakú holtágra egyetlen kis csatorna vezet be, amely a Tisza-tó leengedésekor már nem járható, így a téli időszakban teljesen elszakad a külvilágtól. Ide tilos motoros csónakkal bejönni, úgyhogy evezőre kell váltani, hogy bemehessünk.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Ők épp kifelé, mi pedig befelé igyekszünk az Óhalászi-Holt-Tiszára vezető kis csatornán

 

Ami ott fogadott, az egy csoda. A Holt-Tiszára beérve, mintha egy teljesen más földrészre érkeztünk volna. Úgy érezni, mintha megállt volna itt az idő. A vízfelszín tükörsima, szélnek nyoma sincs, és mintha a levegő is más lenne itt. Ennek egyik oka, hogy van egy kis galériaerdő a víz mentén, ami útját állja az északról jövő szeleknek.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az Óhalászi-Holt-Tisza mentén is már őszies színekbe öltöztek a fák

 

És mivel egy holtágról beszélünk, vízcsere sincs, ezért az ide vezető kis csatornán nem nagyon van vízmozgás. Így egy olyan zárt világot találunk itt, ami ritkaságszámba megy. Hihetetlen fajgazdagság jellemzi a területet, az egyik tipikus dolog itt a természetvédelmi szempontból nagyon értékes úszólápok sokasága, amelyeken gyönyörűen mutatkozik meg ez a biológiai sokféleség. Az úszólápok alapját összetorlódott uszadék fák adják, rajtuk különféle magok telepszenek meg, amelyek aztán kihajtanak. Ezek a kis szigetek elképesztően sokféle növénynek adnak otthont, a vízfelszín alatti rész pedig ideális élőhely a halak számára.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Elképesztően sokféle növény él egy úszólápon

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Íme néhány úszólápi lakó: a nagylevelű tavi lórom (bal fent), mocsári nefelejcs (középen fent), tőzegpáfrány (jobb oldal), az egyik legmérgezőbb növénnyel, a gyilkos csomorikával (bal l ent) nagyon vigyázni kell, minden része rendkívül mérgező, vastag szára hasonlít a zellerszárhoz, de az ebszőlő csucsor (középen lent) piros bogyóit se ajánlatos megenni

 

Az Óhalászi-Tisza-Holtág másik nevezetessége a nyáron itt virágzó rengeteg tündérrózsa, amelyeknek most már csak a nyomait láthattam, meg talán az utolsó példányt, amit le is fotóztam. És mivel amúgy is napsütéses, meleg idő volt, itt pedig az említett okokból mintha újra nyárba csöppentünk volna, én bizony megmártóztam a vízben. Október közepe ide vagy oda, nagyon jó volt úszni a Tisza vizében, még ha csak 13 fokos is volt. A csobbanás után viszont sietnünk kellett vissza, hiszen igazából a darvak miatt jöttem.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Őszi fürdés a 13 fokos Tiszában, és az utolsó tündérrózsa

 

Az esti darvazásra felkészülvén melegebb ruhákat vettünk magunkra, és elindultunk a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontba, ahol egy vezetett túrához csatlakoztunk. A központban előbb egy darvakról szóló, nagyon informatív filmet vetítettek le nekünk, amelyből sok mindent megtudtam ezekről a kecses madarakról. Például, hogy elég nagyok, hiszen akár 130 cm-re is megnőhetnek, a szárnyfesztávolságuk pedig 2 méter körüli. Ennek ellenére csupán 5-6 kilót nyomnak, ami egy sokkal kisebb tyúk átlag 3 kilójához képest elég meglepő. Természetesen, mint minden madárnak, a darvaknak is üreges a csontjuk, de az övék valamiért extrán azok lehetnek. Valószínű vékonyabbak is az amúgy nagyon masszív csontjaik, de erre nagyon is szükségük van, hiszen vonuló madárként hosszú utat kell megtenniük a téli és a nyári lakóhelyük között, így minden plusz kiló komoly terhet jelenthet a számukra.

 

Fotó: Molnár Péter
Fotó: Molnár Péter

Molnár Péter felvétele a két évvel ezelőtti Hortobágyon pihenő darvakról

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Idei behúzáson készült fotóm, egy négytagú darucsapat egyik tagját emeltem ki itt. El se hittem, hogy ilyen szép élesen sikerült elcsípnem őket

 

Az akár 18-20 évet is megélő palaszürke tollazatú darvak Magyarországon védettek, eszmei értékük 50 000 forint. Szerencsések vagyunk, mert az Európa északi részein fészkelő darvak több útvonalon vonulnak át délebbre telelni, Afrika északi partjaira.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A hajnali lesen készült egyik fotóm

 

Az egyik ilyen útvonal pedig pont hazánkon keresztül, a Hortobágyon át vezet. Nem csoda, hiszen ideális pihenőhely ez a vonuló madaraknak a sok, nagy kiterjedésű, sekély tavával, ahová éjszakánként visszahúzódhatnak. Ugyanis a vízben állva nem tudja őket észrevétlenül megközelíteni és megtámadni se négylábú, se kétlábú. Hosszú vándorútjuk cirka felénél lehetünk mi, így itt hosszabban is elidőznek, hogy feltöltsék tartalékaikat a környező tarlókról. Míg költőhelyükön a növények és rovarok mellet főként fehérjében gazdag táplálékot fogyasztanak, például halakat, apró rágcsálókat és fiókákat, hogy saját fiókáiknak biztosítsák a növekedéshez szükséges tápanyagokat, addig vonuláskor főként szénhidrátban gazdag étrenden vannak, hogy jól bírják a hosszú utat. Ekkor főként mezőgazdasági területeken az aratás után ottmaradt gabonaszemeket, kukoricaszemeket csipegetik.

 

Fotó: Molnár Péter
Fotó: Molnár Péter

A kifejlett egyedek tollazatának alapszíne világos palaszürke, fejének és nyakának felső része fekete-fehér, a fejtető hátsó részén pedig egy piros színű, csupasz bőrfelület figyelhető meg

Molnár Péter felvétele, 2017, Hortobágy


Régen nemcsak átvonultak Magyarországon, hanem komoly számban költöttek is itt darvak. Azonban a 19. század második felében megkezdett folyószabályozásokkal és mocsarak lecsapolásával egyre kevesebb ideális költőhely maradt a számukra, sőt, még átvonulásra se nagyon voltunk alkalmasak. Ez utóbbi viszont szerencsére megváltozott azzal, hogy 1973-ban létrejött hazánk első nemzeti parkja a Hortobágyon. Innentől a vizes élőhelyek és madarak fokozott védelmet kaptak itt, és bár a halastavakat most is minden évben lecsapolják, mindez egy szerencsésen kialakult menetrendben folyik, amely ideális a vonuló madarak, így a darvak számára is.

 

Fotó: Molnár Péter
Fotó: Molnár Péter

Pancsoló darufióka, a fiatal madarak fején még homokszínű tollazat van

Molnár Péter felvétele, 2017, Hortobágy

 

Jó hír, hogy úgy tűnik, egyre több daru telel és nyaral át nálunk, amelyet a kardoskúti Fehér-tónál figyeltek meg az utóbbi években. Sőt, megtudtam, hogy már a Hortobágyon is átnyaral 800-1000 daru, viszont a tél még itt nagyon hideg lenne nekik. Üröm az örömben, hogy ebben nagy szerepe lehet a klímaváltozásnak köszönhető felmelegedésnek.


Mindenesetre, ha régen is költöttek hazánkban darvak, talán most se olyan nagy baj, így nagyobb esélyünk lehet arra, hogy a darvak különleges táncát megfigyelhessük, amit udvarláskor is lejtenek. A darutáncnak elképesztően sokféle része és koreográfiája van, és a következő elemekből épül fel: merev lábú menetelés, megiramodás és kiterjesztett szárnyakkal a levegőbe ugrálás, dobogás, meghajlás, kecses piruett, rövid megállás és olykor gallyak levegőbe dobálása váltja egymást. Még a népi táncokat is megihlette a darvak mozgása, a tápéi darudübörgő például egyértelműen e szép madaraknak köszönhető. Ide kattintva meg is nézheted, hogy fest ez a tánc a darvaktól és egy táncospártól.

 

Fotó: Molnár Péter
Fotó: Molnár Péter

Molnár Péter felvétele, 2017, Hortobágy


A darvakat sok hagyományban komoly tisztelet övezi, hazánkban sok település címerében szerepel, mint például Makó, Tompa vagy Kunmadaras, valamint rengeteg szimbólum is kapcsolódik hozzá. Ki ne ismerné például a japánok origamiját, a papírból hajtogatott darufigura az első, ami valószínűleg mindenkinek egyből beugrik róla. Mivel a darvak nagyon családcentrikusak, egy életre választanak maguknak párt, és fiókáikat a szülők együtt nevelik fel, így a családi értékek szimbóluma is lett. De a darvaknak köszönhető a szintén keletről származó, parkokban látott, lassú mozdulatokat végzők gyakorlatozása is, ugyanis a legenda szerint úgy 800 éve egy taoista szerzetes egy daru és egy kígyó harcát látva ihletődött meg, és megalkotta a tajcsicsuan harcművészetét.


Mivel a daru védett állat, a tollait is tilos gyűjteni, és régen is csak a legtehetősebbeknek lehetett darutoll a kalapjába tűzve, az is kizárólag a bal oldalon. A státusszimbólumként szolgáló díszes darutoll, amely a madár hátsója feletti részen található, teljesen funkció nélküli. Persze, ha a díszítő szerepet funkciónak tudjuk be, akkor mégis van.

 

Forrás: mek.oszk.hu
Forrás: mek.oszk.hu

Pásztor széles karimájú, darutollas kalapban


És hogy miért nem tavasszal lesünk darvakat? Bennem is felmerült, hogy ha ősszel északról délre vonulnak, akkor valamikor vissza is kell menniük, így gondolhatnánk, hogy tavasz kezdetén is mehetnénk darulesre. De nem véletlen, hogy csak ősszel van ilyen. Ugyanis tavasszal valóban „csak” átvonulnak felettünk, hiszen sietnek vissza északra, a költésre. Nincs idejük megállni hetekre, mint ősszel, amikor egy-két hónapot is eltöltenek nálunk.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Darvak vonulnak a pihenőhelyre

 

Miután elméletben már jól kiokosodtam darvakból, alig vártam, hogy élőben láthassam és hallhassam a több tízezer madár krúgatásától hangos behúzását az egyik pihenő tóra. Mi most az Elepi tóegység öt tava közül a Fertő-Laposi-tóhoz mentünk darulesre, és természetesen az odavezető út végét már gyalogosan tettük meg.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A daruleső csapatot két nemzeti parkőr is kísérte, és profi távcsövekkel is készültek

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Közeledünk a les helyszínéhez

 

Felkészítettek minket, hogy óvatosnak és csendesnek kell lennünk, mert a darvak nagyon éber és félénk madarak. Hihetetlen mennyire érzékenyek minden apró kis zajra, mozzanatra, sőt, gyanúsnak látszó dologra is, amelybe az ember is beletartozik. A csoportos lesek rákfenéje, hogy bizony nehéz észrevétlennek maradni, így csak nagyon távolról láthattuk a madarakat, és a darvak bizony éberek voltak. Amint észlelték, hogy ott lessük őket, már kanyarodtak is el más irányba, nem voltak hajlandóak a fejünk felett átrepülni.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A darvak messziről kiszúrtak minket

 

Nem úgy a szúnyogok, amelyekből megszámlálhatatlan volt, és ők bizony csakis minket akartak. Erre nem voltam felkészülve, így hiába szerettem volna minimalizálni a mozgásomat, sűrű legyezős és csapkodós figurákkal díszített tánc mellett próbáltam valami hasznos anyagot fényképezni. Ezek sikerültek, főként repülés közben tudtam elcsípni a darvakat, a tóra megérkezők sajnos nagyon messze voltak, a nemzeti parkosok távcsövével is épphogy lehetett őket látni.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Kinagyítva ezen a képen azért elég jól látszik a vízben ácsorgó darvak sokasága

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Viszont mindenért kárpótolt az az utánozhatatlan hortobágyi naplemente, amelyben még sosem volt részem, és ami sokáig el is terelte a figyelmem a darvakról. Ha más nem, ezekért a naplementés képekért már érdemes volt itt lennem, közben a darvak hangos koncertje adta az aláfestést ehhez a gyönyörű folyamathoz.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Azért megpróbáltam még valamit, hogy meg tudjam örökíteni azt a hangulatot, ami akkor és ott volt, így videót is készítettem. Ezen szépen hallatszik az a leírhatatlan krúgató hangzavar, és a csapatokban érkező darvak sziluettjének sokasága.

 

 

És hogyan is nézett ki ez közelebbről? Azt meg tudom mutatni mások képein, Szilágyi Attila, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre mondhatni hivatalból is rendszeresen fotózza ezeket a szép madarakat, íme, az egyik gyönyörű fotója a sok közül:

 

Fotó: Szilágyi Attila
Fotó: Szilágyi Attila

Éjszakázó darvak, Szilágyi Attila felvétele

 

És egy ismerősöm is ezekben a napokban járt a tónál, a következő képeken jól látszik, milyen sokan is voltak ott a reggeli időszakban.

 

Fotó: Ljasuk Dimitry
Fotó: Ljasuk Dimitry

 

Fotó: Ljasuk Dimitry
Fotó: Ljasuk Dimitry

Ezt a két képet Ljasuk Dimitry készítette, aki egy évvel ezelőtt egy kisfilmet is készített a Hortobágyon pihenő darvakról. A „Daruinvázió a mesés Hortobágyon” című filmjéért Fekete István-díjat kapott a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, korábbi anyagunkban, ide kattintva ezt is megnézheted

 

Szúnyogcsípésekkel tele, de hatalmas élménnyel tértem vissza a szálláshelyemre, és ezek után már nagyon vártam a hajnali darulest, amelyre csak ketten, kísérőmmel mentünk. Szerencsére tudtam aludni, de nagyon korán keltünk, hogy még napkelte előtt kint legyünk a pusztában, a darvak egy másik pihenőhelyén. A Hortobágytól nyugatra eső Egyek-pusztakócsi mocsarakhoz mentünk, ahol szintén sok, éjszakázásra alkalmas vizes hely van a darvaknak. Még sötétben értünk ki, és hallgatóztunk a kocsiból, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb helyet a darulesre. Azt hinnénk, a darvak ilyenkor még teljes csöndben vannak, de ez tévedés. Ugyanis olyannyira éberen alszanak, hogy egész éjjel folyik a krúgatás, hol egyikük, hol másikuk rikkant fel, de azért sokkal csendesebb, mint a behúzáskor és kihúzáskor tapasztalt intenzitás. Egy tanya mellett tettük le kocsinkat, és gyalog vágtunk neki a már derengő fényben és a tejfölsűrűségű ködben.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Ez volt a látótávolság, nem túl kecsegtető

 

Úgy tűnt, nincs szerencsém, mert ebben a ködben valószínű nem sok darvat fogok látni. De nem adtam fel, elindultunk, hogy leshelyet találjunk a nádasban, amely elég magas ahhoz, hogy elrejtőzzünk benne. Egészen elképesztő hangulat uralta a hajnali, ködös tájat a sejtelmesen kirajzolódó, kiszáradt nádasokkal, tetejükön a hatalmas, vattacsomónak tűnő bugavirágzatukkal, mintha csak valaki odabiggyesztette volna őket.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Vattacsomók a ködben

 

Miután letelepedtünk, csak vártunk és füleltünk. Folyamatosan hallottuk a darvakat. Több csapat el is húzott a fejünk felett, de épphogy láttuk őket a ködben.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Lassan a nap is a horizont fölé emelkedett, így jobb híján ismét ezt fotóztam.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Egy kis idő múlva azért elkezdett a köd feloszlani, és egyre több csapatot már láttunk is elhúzni a jellegzetes V alakban. Hihetetlen élmény volt, a hajnali béke és nyugalom mindent átitatott, és semmi más dolgom nem volt, csak figyelni, ahogy útnak indulnak a táplálkozó helyeikre ezek a szép teremtmények.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Egy helyes jelenetet is láttam, mert alapvetően mindig csapatokban vonulnak ezek a madarak, és most is óvatosak voltak, észlelték a jelenlétünk, mivel nem sikerült teljesen az álcázás. Az egyik fiatal daru viszont valószínű korából fakadó bátorságában egyedül repkedett felettünk, és egész közel merészkedett.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az önállósodott fiatal daru

 

Most is készítettem videót, hogy hanggal együtt maradjon meg az élmény:


Lassan indulnunk kellett, és a darvak is már mind a mezőkön csipegettek, így visszamentünk a kocsinkhoz, ahol már várt minket a tanya gazdája. Tudta, hogy menni fogunk, mert kísérőm tőle érdeklődött a napokban, vannak-e most erre darvak. A tanyán sok állatot tartanak, és az egyik racka juhnak épp egy hete született egy fekete báránya, és míg fotóztam a különleges jövevényt, egy kecske kíváncsiskodott a szomszéd karámból.

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Fotó: Pálvölgyi Krisztina
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

 

Maradtam volna még, de mennünk kellett, így kénytelen voltam búcsúzni a tanyától, a pusztáktól, a Hortobágytól, a lenyűgöző naplementétől és napfelkeltétől és a gyönyörű darvaktól. Felejthetetlen emlékekkel tele indultam haza, és megfogadtam, hogy ide még biztosan visszatérek, már csak azért is, mert a tarlókon táplálkozó darvak kémlelése ezúttal most kimaradt.

 

Szilágyi Attilától azóta megtudtam, hogy bár idén rekordszámú darura számítottak, most úgy tűnik, a tavaly mért 160 ezres szám mégsem dől meg. A nemzeti park emberei minden csütörtökön tartanak egy szinkronszámlálást, és kiderült, látogatásom előtt, október 10-én 158 740 darut számoltak. Azonban a következő csütörtökön már csak 131 ezret. Tehát csökkent a számuk. Hiába a meleg idő, a darvakban dolgozó hormonok, és a nappalok és éjszakák hosszának érzékelése erősebben hat a vonuló madarak mozgására, mint a hőérzet. Viszont ezek szerint én a csúcsszám idején lehettem ott, ami elég nagy dolog.


Ettől függetlenül még mindig rengeteg daru tartózkodik a Hortobágyon, és még novemberben is lehet darulesre menni, ezzel kapcsolatban minden információt megtaláltok a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oldalán ide kattintva.

 

Jó tudni, hogy a hortobágyi halastavak szabadon látogathatóak, de mindenképp belépőkártyát kell váltani hozzá a nemzeti parktól. A belépőkártya-rendszerről bővebb információkat ide kattintva találsz.

 

Kapcsolódó cikkek:

Egyre többb az átnyaraló daru Kardoskúton

Ilyen látvány együtt repülni a hortobágyi darvakkal

Remek rajzfilm készült a Hortobágyi darvakról

 

Cikkajánló