Egy nap teljes őrület - az első Fighters’ Fest

Őrült városi kalandfutásra és látványos bemutatókra számíthatnak mindazok, akik október 4-én a Pólus bevásárlóközpont felé veszik az irányt. Itt rendezik meg ugyanis az első Fighters’ Festet, a már méltán népszerű Fighters’ Run akadályokkal nehezített terepfutó esemény fesztiválhangulatú városi változatát.

Szerző:
Sajtóközlemény
2014. szeptember 25.

Őrült városi kalandfutásra és látványos bemutatókra számíthatnak mindazok, akik október 4-én a Pólus bevásárlóközpont felé veszik az irányt. Itt rendezik meg ugyanis az első Fighters’ Festet, a már méltán népszerű Fighters’ Run akadályokkal nehezített terepfutó esemény fesztiválhangulatú városi változatát.

Az idén már két alkalommal - a kecskeméti és csillebérci Fighters’ Runon is - megrendezett, több ezer embernek élményt nyújtó kalandos terepfutásra a Szilas patak partján kerül majd sor, a Pólus parkolóját pedig látványos, monumentális akadályokkal építik tele, úgyhogy kihívásban nem lesz hiány. Az indulók a kültéri megmérettetések mellett két ponton még az áruházba is befutnak, hogy ott is teljesítsenek egy-egy akadályt.

 

A városi akadályfutó verseny abból a szempontból is különleges, hogy a kevésbé edzett „harcosok” is próbára tehetik magukat: már három kilométer és 12 akadály meghódításával is kiérdemelhetik az egyedi Fighters’ Fest érmet. Ez lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy megtapasztalja a határait, s hogy esetleg legközelebb egy hosszabb távú Fighters’ Runon is legyőzze önmagát.

 

 

Egyéni, csapat-, és éjszakai versenyszámok is lesznek

 

Az elit „küzdőknek” sem kell félniük, hiszen ők is további változatos távokban és kategóriákban nevezhetnek az igazi urbán kihíváson. Ami a kategóriákat illeti: lesz egyéni, csapat-, és éjszakai verseny. Újdonságnak számít a váltóverseny, melynek résztvevői fejenként egy-egy, vagyis összesen három kör teljesítésével futnak be a célba. S persze egy igazi fesztiválból a gyerekek sem maradhatnak ki: őket többek között játékos akadálypályával várja a Fighters’ Fest. 

 

A maláj dzsungel hőse is a Fighters’ Run-ra készül
Kép
„Nem fogjuk ellinkeskedni a versenyt, az egyszer biztos! Hiába az edzettség, a duatlonos és az Ironman versenyzői múlt, de a rövidtávú, gyors futás és a csapattal való együttműködés kihívást jelent számomra” - mondta a túlélő túráiról közismert Kovács László, azaz XLaci, aki sportemberhez méltóan szeretne kiemelkedően teljesíteni a Fighters’ Runon is.
„Thai-boxos barátokkal indulunk, öten egy csapatban. Olyan akadályokon - konténeren, sáros patakban, szalmabálákon - gyakorlunk, amelyekre a megmérettetésen is lehet majd számítani. S persze taktikai szempontból az összetartó edzések is fontosak. A délelőtti gyerekversenyek is érdekelnek, izgalmas lenne a nyári túlélőtáboros gyerekekkel is meghódítani egyszer a külön ennek a korosztálynak kialakított pályát” - fűzte hozzá XLaci, aki tavasszal a Namib-sivatag felé veszi az irányt, ahol egy 500 km-es túra teljesítését tervezi.
 
 

 

 

Cikkajánló