Egyetlen növényfaj miatt nyilvánították védetté az egész erdőt

Mintha Tolkien fejéből pattant volna ki a kunfehértói holdrutás erdő neve.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
2023. október 7.

Mintha Tolkien fejéből pattant volna ki a kunfehértói holdrutás erdő neve.

Hallottál már a virginiai holdrutáról? Egy ősi harasztról van szó, ami akár félméteresre is megnőhet, leginkább a páfrányokra hasonlít, és egyedül a kunfehértói holdrutás erdőben fordul elő. Állományának nagyságát nehéz megbecsülni, de körülbelül ezer példány nőhet belőle a területen. A 120 hektáros erdőt csakis emiatt a növény miatt nyilvánították védetté 1975-ben, pedig még összesen 42 fásszárú és 16 cserjefaj él a területen. Ahogy a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oldalán olvasható, régebben vélhetően gyöngyvirágos tölgyes erdő terült el itt, ma a fák többsége akác.

A virginiai holdrutát 1951-ben fedezték fel, és azóta sem tudják, miért csak ebben az erdőben él Magyarországon az amúgy Észak-Amerikában őshonos növény. Feltételezések szerint a 20. századi erdősítések során kerülhetett hazánkba.

A Kéktúrázás napja

Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében, október 14-én, szombaton lesz. Ha te is szeretnél részt venni az idei Kéktúrázás Napján, nem kell mást tenned, mint kiválasztani a neked tetsző szakaszt, és regisztrálni.

Az esemény részleteit ITT találod.

A Tücsök-tanyától Kunfehértóig vezető útvonal a holdrutás erdőt is érinti. Itt tudsz jelentkezni a túrára.

Cikkajánló