Egyre gyakrabban kerülhet a szemünk elé foltos szalamandra

A szalamandrák most keresnek megfelelő üregeket, avarkupacokat a teleléshez.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. október 7.

A szalamandrák most keresnek megfelelő üregeket, avarkupacokat a teleléshez.

Az Aggteleki Nemzeti Park címerállata leginkább a nedvesebb napokon kerülhet a szemünk elé ősszel, ahogy telelőhely után kutat. „Innen aztán csak a tavaszi felmelegedés fogja újra kicsalogatni őket, hogy útjukat egy erdei tó vagy forrás felé vegyék, ahol szaporodhatnak” – olvashatjuk a nemzetipark-igazgatóság Facebook-oldalán.

A szalamandra az Északi-középhegység mellett a Kőszegi- és a Soproni-hegységben, illetve az Őrségben is előfordul. A nyirkos, árnyékos, szakadékokkal és szurdokokkal tarkított, idősebb faállományú lomberdőket kedveli. Inkább éjszaka aktív, de borongós időben napközben is előmerészkedik.

Teste robusztus, hengeres, kiemelkedő szemei nagyok és sötét pupillájúak. Feje széles, tarkótájékán pedig jellegzetes, kidudorodó, vese alakú fültőmirigyek találhatók. Testének oldalán jellegzetes haránt irányú barázdáltság figyelhető meg. Háta és oldala fényes fekete. Foltjainak színezete változatos: citromsárga vagy narancssárga, esetenként azonban narancsvörös. A mintázat a mérgező bőrváladékra hívja fel a figyelmet, és példányonként más és más, így alkalmas „viselőjének” egyedi azonosítására. Puha testű gerincteleneket, különböző férgeket, házatlan csigákat, pókokat és ászkákat, százlábúakat fogyaszt. Lárvái vízi gerinctelenekkel táplálkoznak.

Kis szalamandra születik

A foltos szalamandrák elevenszüléssel hozzák világra utódaikat. A belső megtermékenyítést követően (ez tavasszal történik meg) a peték a nőstények testének védelmében fejlődnek lárvává, a kb. 15-30 mm-es csöppségek pedig rendszerint május és július között, fejlett végtagokkal, három pár külső kopoltyúval „jönnek a világra”. A kis szalamandrák foltjai az átalakulás során, illetve után (augusztus-szeptember) jelennek meg. Az anya testében történő fejlődés az utódgondozás változó környezeti tényezőkhöz történő alkalmazkodásának remek példája.

A foltos szalamandra Magyarországon védett, természetvédelmi értéke egyedenként 50 000 Ft. A természetes élőhelyek leromlása, kiterjedésük csökkenése, valamint a vízszennyezés és a gázolás veszélyezteti.

Forrás: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Facebook, TM/Nagy Loránd

Cikkajánló