Hírek

Egyre több bringaúton tekerhetsz Fejér megyében

Jelentős kerékpárút-fejlesztés valósul meg hat Fejér megyei településen az év végéig. 11 kilométernyi bicikliúttal bővül Mór, Csókakő, Sukoró, Nadap, Velence és Kápolnyásnyék. A munkálatok már el is kezdődtek.

Szerző:
MTI
TM
2015. október 8.

Jelentős kerékpárút-fejlesztés valósul meg hat Fejér megyei településen az év végéig. 11 kilométernyi bicikliúttal bővül Mór, Csókakő, Sukoró, Nadap, Velence és Kápolnyásnyék. A munkálatok már el is kezdődtek.

Az uniós forrásokból finanszírozott, 11 kilométernyi kerékpárút-fejlesztés két részből áll. Az egyik Fejér megye északi részén Csókakőt köti össze Mórral. A csókakői fejlesztés azért is fontos, mert így a település kényelmesen megközelíthető lesz biciklivel, s bekapcsolódik a környék bringás vérkeringésébe is. Mór város önkormányzata pedig az uniós forrásokon túl további 65 millió forintot biztosít arra, hogy a kerékpárút mellett a mezőgazdasági forgalmat is biztonságosan le lehessen bonyolítani a borvidéken.


A másik projekt a Velencei-tó déli partján 2013-14-ben létesült bicikliúttól, vagyis a velencei hajóállomástól Kápolnásnyékre, valamint Sukorón át Nadapra vezet. Így a Velencei-tó körül már megépített kerékpárútvonalakhoz kapcsolódva a környező települések között gyorsabb és egészségesebb közlekedési lehetőséget biztosít akár a munkába járáshoz is.

A nyomvonal érinti az ingókövek egyikét, a Gyapjaszsákot, és nagyrészt Natura 2000-es területen halad majd. A hat település esetében több mint egymilliárdos fejlesztésről beszélhetünk.

 

Turista Magazin ajánlja - Vedd be Csókakő várát!

Kép

Csókakő és a vár a Kőlyuk-völgy tetejéről

 

Vélhetően legrégebbi része a 13. században épült, írásos emlékek először 1299-ben említik az erődítményt. A magját a felső vár képezte, amelynek meghatározó eleme a szabálytalan trapéz alakú, mintegy három szint magas öregtorony. Ehhez kapcsolódott nyugatról a kétrészes palotaszárny. Az öregtorony és a palota épületétől délre terült el a megközelítőleg téglalap alakú várudvar. A 15. században virágkorát éli, jelentősen kibővítik, a felső vár nyugati falának tövében kápolna is épül. Régészeti jelentőségét a 19. században ismerték fel. A 20. század második felére a gazdátlanná vált vár meglehetősen romossá vált, ám az utóbbi évek feltárási és helyreállítási munkálatainak köszönhetően 2013-ban megújult a kaputorony a felvonóhíddal, majd 2014-ben átadták a restaurált várkápolnát. A változás szemmel látható, ezért többszörösen is megéri felmenni Csókakő várába.

Ha érdekel Csókakő története, és szívesen kortyolgatsz zamatos móri borokat, itt még többet megtudhatsz minderről.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Öt csábító "borongolás" őszi hétvégékre

Élet a Kéken - Vértes, Gerecse


 

Cikkajánló