Elkezdődött a Velencei-tó vizének pótlása

Közel 900 ezer köbméter vizet eresztenek a tóba a Pátkai-víztározóból.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Vasvári Tamás / MTI
Forrás:
MTI
2023. január 23.

Közel 900 ezer köbméter vizet eresztenek a tóba a Pátkai-víztározóból.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint a Velencei-tó január 20-i reggeli vízállása 85 centiméter volt, ami 45 centiméterrel volt a téli minimum üzemvízszint alatt, vagyis 11,47 millió köbméter víz hiányzott belőle, ezért döntöttek a vízpótlás mellett, amely január 23-án kezdetét is vette.

Mint írják az MTI-hez eljutatott közleményükben, a Pátkai-tározó vízszintje jelenleg 430 centiméter, a hatályos vízjogi üzemeltetési engedélyben rögzített minimális üzemvízszint pedig 370 centiméter. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) így a két érték közötti 900 ezer köbméter vízmennyiség leeresztését végzi el, ezzel segítve a Velencei-tó vízpótlását.

Az OVF rámutatott, hogy a mostani időpont ideális a vízeresztésre, mert az utóbbi napok bőséges csapadéka jelentősen felhígította a tározott vizet, így a korábbi vízminőségi problémák a tározóban nem állnak fenn. A vízeresztés során ugyanakkor a szakemberek helyszíni és laboratóriumi mérésekkel folyamatosan vizsgálják a tóban lévő, illetve az oda érkező víz minőségét.

Ugyanakkor azt is jelezték, hogy hogy a vízeresztéssel párhuzamosan – a Velencei-tó vízpótlása érdekében és a Pátkai-tározó folyamatosan fennálló vízminőségi problémáinak kezelésére – a KDTVIZIG egy „megkerülő csatorna” és az oda vezető vízkormányzó létesítmény kialakítását végzi, aminek segítségével a vízgyűjtőn lehulló csapadék hamarabb, vízminőségromlás nélkül juthat a tóba. A vízpótlásra és a fenti munkálatokra az év ezen szakasza a legalkalmasabb, mivel a téli csapadékmennyiség képes feltölteni a talaj felső rétegeit a vízgyűjtő területen, így a jövőben lehulló eső és hó már csak kisebb mértékben szivárog be a talajba, nagyobb hányada ténylegesen eljut a tóba.

A közlemény arra is kitér, hogy az éghajlatváltozás és az átlagostól jelentősen elmaradó csapadékmennyiség miatt a Velencei-tó vízszintje már 2021-ben rendkívül alacsonyan volt: szeptember végén mindössze 71 centimétert mértek, miközben ebben az időszakban átlagosan 130 centiméter körül szokott lenni. Megemlítették, hogy az utóbbi néhány évben a tó vízpótlását szolgáló Zámolyi- és Pátkai-tározó vizének minősége leromlott, alkalmatlanná téve a tározókat a vízpótlásra, kizárólag a hűvösebb őszi-téli időszakban volt lehetőség arra, hogy megkezdődhessen a Velencei-tó lassú és óvatos vízpótlása.

Cikkajánló