Élménybeszámoló az Erdélyi Kárpát Egyesület vándortáboráról

A Magyar Természetjáró Szövetség 110 éves, a Magyarországi Kárpát Egyesület 150 éves jubilálása mellett az Erdélyi Kárpát Egyesület sem maradt ki a jubilálók sorából, mivel nyári vándortábora idén 30. alkalommal került megrendezésre augusztus első hetében. Ahogy arról korábban hírt adtunk, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) legnépszerűbb rendezvényét idén a kolozsvári tagszervezet szervezte Sztánán, augusztus 1. és 6. között. A Magyar Természetjáró Szövetséget Klenczner István elnökségi tag képviselte, akinek személyes beszámolóját olvashatjuk az alábbiakban.

A mintegy 1200 természetjáró a három túranapon 25 különböző túraútvonal közül választhatott; a gyalogtúrák mellett kerékpáros, futó, lovas és autóbuszos-kulturális túrák is színesítették a programkínálatot. Délutántól késő estig pedig izgalmas előadásokat és élménybeszámolókat hallgathattak a táborozók.

A tábor legnépszerűbb programjai a családi túrák voltak, különösen a vártúrák tartogattak izgalmas látnivalókat. Az első családi túranapon a tábortól mintegy 10 km-es túrával elért Almási-vár öregtornyának 20 méteres romjainál értük el célpontunk. A vár a fennmaradt dokumentumok alapján 1370-ben már létezett, majd az 1627-es újjáépítését követően a tatár-török seregek gyújtogatásának vált áldozatává 1658-ban. A második családi túranapon a ma is kiváló állapotban megőrzött Varjúvár és a szomszédságában található Szentimrei-villa jelentették útvonalunk fő látnivalóit, ahol még természetismereti tevékenységen is részt vehettek az érdeklődők. A Varjúvár Sztána egyik legfőbb ékessége, amelyet Kós Károly tervezett és építettet nyaralónak 1910-ben, majd itt is élt családjával 1918-tól 1944-ig. Kétszintes toldással 1925-ben bővítették ki, falai között Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is megfordult.

A túrakínálatban természetesen akadtak nehezebb és jóval korábban induló utak is az elszántabb természetjárók számára. Nekem a harmadik napon a Pádis-fennsík széléről induló, és a Vigyázó-hegy (Vlegyásza) melletti Tolvajkőre vezető túrára esett a választásom. Kisbuszunk reggel 6 órakor indult a tábor mellől, hogy aztán másfél óra múlva már menetfelszerelésben Ponorék mellett a Meleg-Szamos völgyében induljunk útnak túravezetőinkkel, Kardos Zalánnal és Pánczél Ádámmal.

Túránk kezdetén a Szamos-bazár felé vezető úton haladtunk, majd útelágazásnál a kék kereszt jelű turistajelzést választva már a Mogyoró-völgyben (Alunu Mic) értük el az azonos nevű Mogyoró (Alunului)-barlangot, amelyet kíváncsiságunktól hajtva meg is tekintettünk. 1,5 km megtétele után átkelve a Mogyoró (Alunu Mic)-patakon kezdődött túránk első nagyobb mászása, amikor 1 km alatt mintegy 250 métert emelkedtünk, haladásunkat pedig turistaútra kidőlt fák nehezítették vagy éppen tették izgalmasabbá. Az Oncsásza-rétre érve tartottuk elemózsia szünetüket, ahol saját élelmünket az elénk táruló áfonya mezőből egészíthettük ki. Mesebeli világban érezhettük magunkat a hosszan elterülő réten, amelyet körös-körül fenyőerdő szegélyezett. Az Oncsásza-rétről már túránk célpontja, a Tolvajkő is látható volt: toronyiránt emelkedtünk egészen a Varasó menedékház irányából érkező sárga sáv jelzésig. Innen már ezen folytattuk utunkat a fenyőerdő sűrűjébe érve. A keskeny, nehezen található csapás követéséhez túravezetőink mellett segítségünkre volt a fákon helyenként feltűnő sárga sáv jelzés is.

A nyílt terepre érve borókásban kaptattunk tovább az egyre meredekebb hegyoldalon mindaddig, amíg megpillantottuk balra a Tolvajkő (1608 m) látványos sziklaalakzatát. Felmászva a Tolvajkő nagyobb sziklatömbjére, megcsodálhattuk az innen elénk táruló, gyönyörű panorámát: alattunk hosszan elterülve a már érintett Oncsásza-rét, tőlünk jobbra a Horgas-havas, a távolban feltűnt a Rozsda-szakadék, a Nagy-Bihar (1849 m), a Pádis-fennsík, fölé emelkedve pedig a Mócok temploma. Tovább fordulva láthattuk a Sík-havas (1759 m) platóját, távolabb pedig a Bocsásza (1792 m) büszkélkedett jellegzetes kettős csúcsával, északkeleti irányban pedig feltűnt a Vigyázó (Vlegyásza 1836 m), tetején a meteorológiai állomással.

Pihenőnk után a gerincen folytattuk túránkat a Mikó-havas irányába, útközben egy név nélküli csúcs mellett elhaladva, amelyre egy óriás kereszt hívta fel a figyelmet. A Mikó-havas (1640 m) és a Néma-havas (1640 m) mellett is elhaladva tértünk le a gerincútról fokozatosan ereszkedve, eleinte nyílt terepen, majd erdőben. Utunkat keresztező és nyájukra vigyázó pásztorkutyák gondoskodtak arról, hogy lejtmenetben se csökkenjen csapatunk adrenalinszintje, de azért épségben leérkeztünk az Égett-völgybe (Valea Arsă). Itt az Égett-kő (Piatra Arsă) robosztus mészkőfalaiban gyönyörködhettünk, majd a völgy széles makadámútján ereszkedtünk 300 méter szintet. Ez az út már túránk végéhez, a havasrekettyei Stanciu-tisztásra ereszkedett kanyarogva, ahonnan már ismét a kisbusz várt ránk, és vitt vissza a táborba.

A tábor végéhez közeledve volt alkalmunk tábortűz mellett nótázni, a szombati zárónapon pedig tájfutó verseny, rádiós tájékozódási futás, valamint természetismereti vetélkedő nyújtott maradandó élményeket a résztvevőknek.

A hagyománynak megfelelően a tábort szombat este tombola és retró buli zárta, hogy aztán egy év múlva újból találkozhassanak a táborozók, a reméljük még sokszor harmincszor megrendezésre kerülő EKE-táborban.