Ezeket a filmeket nézd Kevin helyett karácsonykor!

Tudjuk, hatásvadász a cím, de garantáljuk, hogy ezek a természet- és túrafilmek tartalmas időtöltést jelentenek majd a karácsonyi szünetben, ha már unjátok Kevint.

Fotó:
Makra Ákos (kiemelt kép)
2021. december 24.

Tudjuk, hatásvadász a cím, de garantáljuk, hogy ezek a természet- és túrafilmek tartalmas időtöltést jelentenek majd a karácsonyi szünetben, ha már unjátok Kevint.

Át a Pireneusokon - 800 km a HRP ösvényén

Kezdjük a sort a legfrissebb alkotással, egy igazi túrafilmmel, amelyet Kércz Viktor készített nyár végi embert próbáló túrájáról, amelyet Makra Ákossal teljesített a Pireneusokat átszelve. Nem másra vállalkozott ez a két fiatalember, minthogy Európa legnehezebbnek tartott útvonalán, a HRP-n (High Route Pyrenees) jussanak el az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig. A Franciaország és Spanyolország közt húzódó Pireneusok a lenyűgöző tájak mellett rengeteg kihívást adott a srácoknak mind fizikailag, mind mentális. A 800 kilométeres, rendkívül nehéz magashegyi terepen 52000 méter szintkülönbséget kellett leküzdeniük, de a legnagyobb nehézséget az adta, hogy a HRP nagyrészt jelöletlen ösvényen vezet, amely még a tapasztalt túrázóknak is komoly kihívást jelent. A túra kapcsán egy interjú is készült Viktorral és Ákossal, amelyet ide kattintva olvashattok, viszont mi más tudná a legjobban visszaadni élményeiket, mint amelyet az út során rögzítettek képekben és hangban. Bevezetésnek pedig egy idézet a film végéről, amelyből sejthetjük, hogy ez a kaland sokkal több volt, mint egy túra a hegyekben.

„A természettel való minden sétában az ember sokkal többet kap, mint amennyit keres.” – John Muir.

RSD – A marasztalt folyó

Idén tavasszal volt szerencsénk bemutatni nektek Szendőfi Balázs természetfilmjét, amelynek premierjét velünk együtt nézhettétek meg. Aki esetleg lemaradt róla, az most pótolhatja, aki pedig már látta, valószínű, hogy szívesen idézi fel újra. A kétrészes film a Csepel-sziget keleti oldalán húzódó Ráckevei-Soroksári-Duna élővilágát mutatja be, mindezt a szerzőtől már megszokott módon, azaz az alapos ismeretanyagot igyekszik különleges látványvilággal ötvözni, amelyet többek közt az akciókamerás felvételekkel ér el. Így sokszor tényleg úgy érezhetjük, hogy mi is ott ülünk a fiókákkal a fészekben, vagy ott úszkálunk a halak közt a víz alatt. Közben meg rácsodálkozhatunk arra, hogy a folyószabályozáshoz alkalmazkodva mennyire gazdag élővilág alakult itt ki, és el se hisszük, hogy mindez ott van, pár méterre az emberektől. A film megérdemelten kapta meg idén a gödöllői Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a Kárpát-medencei Filmszemlén az első díjat Természetfilmek kategóriában. A film kapcsán Szendőfi Balázzsal készült interjúnkat ide kattintva olvashatjátok, a film mindkét részét pedig alább nézhetitek meg, amelyeknek narrátora Reviczky Gábor:

A fehér szarvas

Török Zoltán nemzetközileg elismert természetfilmesnek épp most játsszák a mozik legújabb filmjét, amely a hortobágyi vadlovakról szól. Viszont ha mozi helyett inkább az otthon melegében néznétek meg tőle egy jó kis filmet, akkor A fehér szarvas című, többszörösen díjnyertes alkotását ne hagyjátok ki. Ebben a filmjében nem vadállatok kaptak főszerepet, hanem a Szibériában élő nomád népcsoport, az evenkik nyomába eredt. Szerencsére sikerült a ma már főként falvakban élő nép pár tagját még a hagyományos körülmények között megtalálnia, így egy nagyon is valóságos mesében ismerhetjük meg, miként lehet túlélni a mínusz 20-40 fokos hideget a civilizációtól távol, rénszarvasokkal vándorolva a tajgában. Vlagyimir, a nagypapa igyekszik a még benne élő természetközeli életmódot átadni unokáinak Másának és Mísának, Zoltán pedig a film segítségével örökíti meg a már kihaló félben lévő evenki hagyományokat. A film egy évtizedet ölel át, ugyanis Török Zoltán első találkozásuk után 10 évvel visszatér Szibériába, hogy megkeresse Vlagyimirt, vajon él-e még, és kíváncsi volt, hogy az unokák végül követték-e nagyapjukat a tajgába. Török Zoltánnal is készült már interjúnk, amit ide kattintva olvashattok, a filmet pedig most meg is nézhetitek:

Kalandjaim a parányok világában

A következő filmben egy elképesztően izgalmas világba kukkanthatunk be. Nem is gondolnánk, hogy a mikroszkopikus élőlények élete milyen változatos és mozgalmas, és ami a legelképesztőbb, hogy mindenhol ott vannak ezek az apróságok. A filmben a Tátra tiszta vizű patakjaitól, hazánk kisebb-nagyobb folyóin, tavain, vízállásain át, egészen a kiskunsági szikes tavakig utazunk, hogy a főszereplő, Becz Barnabás Álmos segítségével megismerhessük Földünk legapróbb teremtéseit. A film készültekor Álmos biológus hallgató az ELTE-n, és teljesen odavan ezekért a parányokért. Lenyűgöző tudása van róluk, amelyet meg is oszt velünk, miközben a gyönyörű felvételeken az amőbákon túl láthatunk harangállatkákat, kerekesférgeket, üvegrákokat, napállatkákat, mohaállatkákat, és még sorolhatnánk. Láthatjuk, hogyan töltik napjaikat, sok drámai jelenetnek is szemtanúi lehetünk, hisz ezek az apróságok sokszor egymás táplálékai. De szemtanúi lehetünk egy kedves jelenetnek is, a szigetközi kürtállatkák légyottjáról, és egy ritkaságnak számító telepes harangállatkát is megcsodálhatunk. Az ifj. Kollányi Ágoston által rendezett filmen garantáltan el fogunk ámulni, és az is biztos, hogy ezután másképp fogunk tekinteni élő vizeinkre.

A bennünk élő Börzsöny

Ha már kellőképpen szétpörögtük magunkat a karácsonyi előkészületekben, akkor itt az ideje, hogy végre lelassuljunk. Ebben nagy segítségünkre lehet Végh Attila természetfilmje, amit csak úgy fogunk tudni befogadni, ha teljesen átadjuk magunkat annak a hangulatnak, amit a film készítője megálmodott. A szinte meditatív hatású film gyönyörű képeken keresztül mutatja be a Börzsöny élővilágát, amely tele van történetekkel. És miközben megismerjük az erdő lakóinak életét, mély gondolatokat is elültet bennünk a szerző, életről és halálról, az ember és természet kapcsolatáról, és az állandó körforgásról. A mai korral dacoló rendkívül lassú tempójú film hatására úgy merülhetünk el virtuálisan a természetben, ahogy azt a valóságban is kéne. Először megfigyelőként vagyunk jelen, majd szép lassan részévé is válunk a megfigyelt természetnek.

„A táj olyan környezet, amely önmagunk természetébe nyit kaput.”

Cikkajánló