A közelmúltban egy új túramozgalom indult, amely a Bükkhát ritkán járt, ugyanakkor elragadó vidékét mutatja be egy rövid, egy nap alatt is kényelmesen teljesíthető túrával. Végigmentünk rajta és a Bükk-vidék egy új hangulatát ismertük meg, ahol az erdő csendje és festői panorámák játszották a főszerepet.
A rövidtávú jelvényszerző túrák között akadtam rá egy új tematikára: Piros úton Kazincbarcikára. Ránéztem a térképre, és egyből kíváncsivá tett a mindössze 23 km-es táv, ami végig egy piros jelzést követ Kazincbarcika és a bükki Kis-fennsík peremén magasodó Buzgó-kő között. A piros sáv jelzésről azt kell tudni, hogy általában tájegységen átvezető hosszú távú vándorutakat, ritkábban kiemelt jelentőségű helyi utakat jelöl, kezdő és végpontjuk településen vagy legalább buszmegállónál található. Ezek közül első pillantásra egyik sem igaz a hegyszirten véget érő, vagy ha úgy tetszik, onnan induló túrára, így még érdekesebbnek tűnt a dolog: vajon mit tud ez a piros, hogy még túramozgalmat is kiírtak rá?
Riasztottam jelvényvadász barátomat, aki hozzám hasonló lelkesedéssel veti bele magát az ilyen kompakt tájak felfedezésébe. Gyorsan megterveztük a kazincbarcikai indulást, megfordítva az itinerben és a címben is szereplő menetirányt (amire a kiírás lehetőséget ad), majd helyismeret és elvárások nélkül útra keltünk a Bükk-vidék azon eldugott szegletébe, melynek szóban forgó kistájáról korábban még nem is hallottunk.

Bükk - Odvas-kő

Már Kazincbarcika határában megbizonyosodtunk arról, hogy egy nyugis, kényelmes menet vár ránk, amit az erdők csendjébe zárt széles szekérutak, hangulatos rétek és a helyenként elénk táruló csodás panorámák tesznek emlékezetessé. A katarzist a Bükk tömbjének oldalában álló Buzgó-kő panorámás szirtje jelentette, de ha ki kéne emelnem valamit a tardonai ismerkedésből, akkor az leginkább a táj békés és szelíd mivolta lenne.
A Turista Magazin legfrissebb számában részletesen is bemutatjuk a Tardonai-dombság piros útjának hangulatát. A magazint megtaláljátok az újságosoknál vagy a Turistashopban is megrendelhetitek azt, korábbi számainkkal együtt.