Túraajánlat

Gleccserkorona a menedékházak felett - A Ziller-völgyi-Alpok

Már akkor különös, bizsergető érzés és jóleső izgalom kerített hatalmába, amikor itthon „rongyosra” nézegettem a Ziller-völgyi-Alpok túratérképét. Minél többet olvastam róla, annál inkább vágytam arra, hogy bejárjam ezt a vadregényes tájat.

Szerző:
Szatmári Zoltán
Fotó:
Szatmári Zoltán
2015. december 13.

Már akkor különös, bizsergető érzés és jóleső izgalom kerített hatalmába, amikor itthon „rongyosra” nézegettem a Ziller-völgyi-Alpok túratérképét. Minél többet olvastam róla, annál inkább vágytam arra, hogy bejárjam ezt a vadregényes tájat.

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán

 

Budapestről 750 km megtétele után autónkkal begördültünk a Ziller-völgyi-Alpok kellemes fekvésű falucskájába, Ginzlingbe, hogy a helyi Naturparkhausban érdeklődjünk a következő napok időjárása felől. Az eget kémlelve nem voltak jó előérzeteink. Egy fiatal natúrparkos ranger barátságosan fogadott bennünket, majd büszkén - kérdezés nélkül - a tudomásunkra hozta, hogy a Zillertalban akár Mayrhofen híres szülöttével, Peter Habelerrel is túrázhatunk, aki 1978-ban Reinhold Messnerrel a világon elsőként érte el a Mount Everest csúcsát palackozott oxigén használata nélkül. Egy elismerő fejbiccentéssel nyugtáztuk az értékes infót, de amikor az időjárásra tereltük a szót, újdonsült barátunk sajnos elég lehangolóan vélekedett, ugyanis a következő napokra esőt és 6-8 °C-os hőmérsékletet jósoltak, a hóhatárt pedig 2800 méterre taksálták a helyi meteorológusok.

Áfonyás erdők, patakok, vízesések

Mayrhofentől a Ziller-völgyi-Alpok fővonulatának oldalvölgyei - Zillergrund, Stillupgrund, Floitengrund, Zemmgrund és Schlegeisspeicher - mint a kéz ujjai terjeszkednek déli irányban. Mi az öt „ujjból” a gyűrűsujjat választottuk, vagyis a Zemmgrund völgyét szemeltük ki fő támpontunknak. A rossz idő ellenére nem hagytuk eltántorítani magunkat eredeti célunktól, így kocsiba pattantunk, és néhány kilométeres kacskaringózás után leparkoltunk a völgy elején megbújó Gasthof Breitlahnernél (1257 m). Alig kászálódtunk ki a gépjárműből, az ég csatornái megnyíltak, hideg esőpermettel áztatták a tájat, s a ködtől nem láttunk semmit. Ezúttal megdőlni látszott a „rossz időjárás nincs, csak rosszul öltözött túrázó” közhely. Ennek ellenére szedtük a sátorfánkat, és - bizakodva, hogy jobbra fordul az időjárás - nekivágtunk a hegynek, hogy 3-4 óra múlva már a Berliner Hütte egyedülálló panorámájában gyönyörködhessünk.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


A kezdetben kellemesen emelkedő, lankás túraútvonalat a Zemmbach patakjának zúgói, vízesései tarkították, míg balra a Grosser Ingent (2917 m) és a Hennsteigenkamp (2606 m) meredélyei tornyosultak fölénk. A patak túlpartján 2500-2900 méterig nyújtózkodó ormok kísérték utunkat. Az 1636 méteren gubbasztó Grawandhütténél szerencsénkre abbamaradt az égi áldás, és kitisztult az idő, így teljes pompájában láthattuk a Zemmbach „fátyolvízesését”. A menedékháznál kisebb kaptató jött, de a verejtékcseppekért több száz éves famatuzsálemek, valamint meseszép mohaszőnyeggel és áfonyával beterített erdők kárpótoltak. Pihenő gyanánt csipegettünk is egy-egy maréknyit a jóízű fekete bogyókból.

A következő etap már egy idillikus magashegységi legelőt szelt ketté, amelyet a tehenek kolompjainak ütemes csilingelése és az itt-ott termetes fenyők árnyékában jámboran kérődző jószágok tettek még autentikusabbá. Az Alpenrosehüttétől (1873 m) jött ismét a feketeleves, mivel leszűkül és meredeken emelkedik az út a felső régiókba. Gyógyírt csupán az jelentett, hogy innen már csak fél órányi járásra volt a hőn áhított menedékház. A képeslapra kívánkozó kilátás viszont kárpótolt a megpróbáltatásért, hiszen utunk minden egyes lépését végigkísérte a szemközti gleccserek látványa. Ennek ellenére - szó szerint - felemelő érzést jelentett megérkezni a 2042 méteren magasodó Berliner Hüttéhez.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán
  
Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


Az osztrák alpinizmus fellegvárában

Maga a Berliner Hütte lélegzetelállító panorámával büszkélkedhet a Ziller-völgyi-Alpok tűznyelvek formáit idéző cikkcakkos csúcsainak és gleccsereinek koszorújában. A Hütte teraszáról „echte Zillertaler” sörünket iszogatva gyönyörködtünk a szemünk elé táruló Schwarzensteinkees, a Hornkees és a Waxeggkees gleccserének jeges világában, miközben arcunkat simogatta a délutáni napfény. A műemlékvédelem alatt álló épület inkább főúri kastélyra emlékeztet, mint közönséges menedékházra. Mívesen faragott, ódon faburkolatába hosszú évtizedek alatt beivódott az osztrák és a német alpinizmus története. A Ziller-völgy első menedékházát az osztrák és a német Alpenverein építette 1879-ben, s joggal jelentette az osztrák alpinizmus bölcsőjét, ahonnan hatalmas lendületet vett a régió és egész Ausztria alpinizmusának fejlődése.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


A helyszín kiváló támpontként szolgált a népszerű túraútvonal-hálózat (Berliner Höhenweg) kialakítására, amely 1889-ben vette kezdetét. Nem csoda, hogy a Hütte egykor saját postaállomással rendelkezett, de itt működött Zillertal első telefonállomása is, sőt, annak érdekében, hogy a hegymászók mindig kifogástalan bakancsban kelhessenek útra, hozzáértő kezek dolgoztak a menedékház állandó cipészetében. E kultikus helyre szinte kizárólag csak előfoglalással lehet helyet kapni. Nekünk óriási szerencsénk volt: bekönyörögtük magunkat, hogy legalább egy éjszakát tölthessünk az osztrák alpinizmus „szentélyében”. Jó volt este úgy elaludni, hogy a ház minden részében érezhettem a hegymászás történelmének megelevenedését.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


Riadalom a hegyekben

Másnap reggel a 6 °C kicsit csípősnek ígérkezett, de hamar felmelegedtünk, ahogy a híres Berliner Höhenweg részét képző Nr. 502 úton meredeken baktattunk a keskeny ösvényen a Schwarzsee irányába. Egy darabig még elkísért minket a műemlék épület látványa, majd egy balkanyarban hirtelen eltűnt a szemünk elől. Alattunk, a völgyben, golfpályákat megszégyenítő fűben lovak legelésztek, míg felettük háromezres csúcsok jégárjai tündököltek kékesszürke színben.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


Azon tűnődtünk, hogy kevés olyan terep létezik a régióban, ahol a teljes túraútvonalon „rivaldafényben” láthatjuk a termetes jégfolyamokat, amikor a szemközti hegy felől hirtelen brutális robajra lettünk figyelmesek, amely betöltötte az egész tájat. Mindannyian összerezzentünk, s a hang irányába fürkésztünk. Arra gyanakodtunk, hogy a gleccser egy része omolhatott be, hisz annak van ilyen hangja, de pár másodperc múlva arra ocsúdtunk fel, hogy többmázsás kődarabok zúgtak a mélybe: egy tekintélyes kőomlás szemtanúivá váltunk, amely után még percekig szállingózott a finom kőpor.

E kis intermezzo után folytattuk - a hegyoldalba vájt - utunkat, amelyet kisebb források, patakok kereszteztek. Néha bizony bakugrásokkal értük el, hogy a megfelelő kőre érkezve a talpunk alatt folyjék a bővizű forrás, ne a bakancsunkba. Felettünk néhány geológus kapargatta a sziklákat, látszólag lázasan keresgéltek valamit, hisz a Zillertal értékes kőzetlelőhely hírében áll, a földtani szakemberek igazi Mekkájának számít. A terep annyira változatos képet mutatott, hogy a következő pillanatban már bársonyos mohaágyak között lépdeltünk. Az idillikus táj már-már giccsesen mesébe illő: az aprócska, mohával körülölelt tavak partján gyapjúsás bolyhait borzolta a szellő, amelyeken átszűrődött a délutáni napfény.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


A nap csúcspontját kétségtelenül a Schwarzsee látványa jelentette. A csupán néhány 100 négyzetméter vízfelületű tavacska 2472 méter tengerszint feletti magasságban, szégyellősen bújik meg a Rotkopf (2985 m) katlanjában. Első pillantásra a tó semmilyen különös tulajdonsággal nem rendelkezik, de ha az ember rászán pár percet, hogy a katlan hátsó felébe elsétáljon, a természet színházának legszebb felvonása fogadja: a Ziller-völgyi-Alpok háromezres vonulatai, csipkés csúcsai, gleccserei és a cirádás felhők tótágast állnak a tavacska sima víztükrében, akusztikus kísérőként pedig a mormoták éles füttyei fokozzák a paradicsomi állapotot. Nincs olyan túrázó, aki e látványra ne kapna fényképezője után, hogy megörökítse a természet és a lemenő nap fényének páratlan játékát.

 

Fotó: Szatmári Zoltán
Fotó: Szatmári Zoltán


Szándékunk szerint továbbhaladtunk volna a népszerű Berliner Höhenwegen, de a panorámától egyszerűen nem tudtunk szabadulni, így a tóparton költöttük el a vacsoránkat, majd fejlámpáink szentjánosbogárként ficánkoló fényében ereszkedtünk le a völgybe. A Schwarzsee közelében magaslik egyébként a magyarok számára oly kedves „zarándokhely”, a 3089 méteres Zsigmondyspitze (Feldkopf), amely arról a dr. Zsigmondy Emilről kapta a nevét, aki a 19. század derekán hazánk kiemelkedő hegymászója, valamint orvosa volt, és épp az idén augusztusban emlékeztünk meg halálának 130. évfordulójáról. Nagyságát hűen mutatja, hogy nemcsak a Zillertalban, hanem a Dolomitoktól Új-Zélandig számos hegycsúcsot és menedékházat neveztek el róla. Idő hiányában ez a túra sajnos kimaradt, de ígéretet tettünk magunknak, hogy következő alkalommal ezzel a háromezressel indítunk.
 
Így jutsz el a Ziller-völgyi-Alpokba

Budapest - M1-es autópálya - Győr - Bécs - A1-es autópálya - Salzburg - Chiemsee - Rosenheim - A12-es autópálya (Inntalautobahn) Kufstein - B169-es autóút - Mayrhofen - Ginzling
Táv: 750 km

 

Túraadatok

Kiindulópont: Gasthof Breitlahner (1257 m)
Cél: Berliner Hütte (2042 m)
Táv: 10 km
Szint: 800 m
Menetidő: 3,5-4 óra


Kiindulópont: Berliner Hütte: (2042 m)
Cél: Schwarzsee (2472 m)
Táv: 6 km
Szint: 400 m
Menetidő: 1,5-2 óra

 

 

Meseszép túraútvonalak

A Ziller-völgyi-Alpok magashegységi natúrparkja (Hochgebirgs-Naturpark Zillertaler Alpen) 400 négyzetkilométer kiterjedésű, amelyet keleten a Reichenspitz-csoport, nyugaton a 3476 m magas Olperer határol, északon pedig Mayrhofentől az olasz határig húzódik. A Zillertal fővonulatát 2001-ben nyilvánították Ziller-völgyi-Alpok Magashegységi Natúrparkká, amely a szomszédos védett természeti területekkel együtt - délen a dél-tiroli Rieserferner-Ahrn Natúrpark és az Innerpfitsch Természetvédelmi Terület, nyugaton a Valsertal Temészetvédelmi Terület, keleten pedig a Hohe Tauern Nemzeti Park salzburgi része - mintegy 2500 km2-rel alkotja az Alpok legnagyobb védett természeti területi hálózatát.
Aki megfelelő magashegységi tapasztalattal és kiváló erőnléttel bír, az nekivághat a Ziller-völgy körútjának (Zillertaler Runde), amely a hegységrendszer szívében, a Gamshüttétől a Karl-von-Edel-Hüttéig vezet. A grandiózus útvonalon szó szerint lépten-nyomon gleccserekbe botlunk, és lenyűgöző panorámában gyönyörködhetünk. A közel 70 km-es gerinctúra során, a létrákkal, láncokkal, valamint kitett szakaszokkal tarkított útvonal megtételénél számolnunk kell 6700 méternyi szint leküzdésével is. Igen népszerű a hardcore túrázók között a majd fél évszázada minden évben megrendezett 30 km-es, Steinbockmarsch névre hallgató teljesítménytúra is, amelynek útvonala a Zillertal egyik legszebb gerincén - Ginzlingtől a Breitlahner Gasthofig - vezet. A túra szakaszai 25-30 fokos emelkedőket, 3500 m szintet, létrákat, láncos részeket rejtenek.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015 novemberi számában.

 

Kapcsolódó cikk:

Karintia: napfény, hó, síelés, szabadság

 

 

 


 

Cikkajánló