Gólyavédelmi Központ nyílt Bodrogkeresztúron

A falu egykori zsinagógájának épületében, 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív tárlat, valamint egy madárvédelmi berendezéseket felvonultató tanösvényt is kialakítottak.

Szöveg és fotó:
Zöld Kör
2023. május 8.

A falu egykori zsinagógájának épületében, 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív tárlat, valamint egy madárvédelmi berendezéseket felvonultató tanösvényt is kialakítottak.

Bodrogkeresztúr, a hazánkban szinte kizárólag településeken költő fehér gólyák számát illetően az egyik legnépesebb községek egyike. A lakosság lélekszáma és a lakott – azaz gólyapárok által foglalt – gólyafészkek aránya tekintetében bizonyosan a dobogó élén lévő falu Magyarországon: idén 30 pár fehér gólyát számoltak a településen, ami két párral haladja meg a tavalyi állományt.

Ezt a falukép szempontjából is szerencsés természeti értéket felismerve alakította ki a Zöld Kör közhasznú természetvédelmi egyesület Petrovics Zoltán helyi ornitológus kezdeményezésére a Gólyavédelmi Központot.

A május 6-án átadott központ a természet- és madárvédelmet kívánja népszerűsíteni, ennek a néplélekhez oly közel álló gólyamadárnak a középpontba helyezésével. A falu egykori zsinagógájának épületében egy 180 m2 nagyságú teremben kialakított interaktív tárlat várja a látogatókat, időszaki kiállítóval és foglalkoztató sarokkal, valamint egy elsősorban gólyás mesedarabok előadására megálmodott bábszínházzal, amellyel elsősorban kisgyerekek szemléletformálását tervezik a kezdeményezők.

A kiállítás udvarán egy madárvédelmi berendezésekét felvonultató tanösvény és az épület mögött egy nagyalakú fából faragott gólyafigurákkal játszható sakktábla található.

A Gólyavédelmi Központ madárvédelmi tanösvénye bármikor szabadon látogatható, kiállítása június közepéig pénteken és szombaton 10-16 óra között tekinthető meg (nyár folyamán várhatóan a hét több napján is nyitva lesz a központ). Csoportok részére ettől eltérő időpontban is előzetes bejelentkezés, illetve egyeztetés alapján megtekinthető.

A kiállítás címe: Bodrogkeresztúr, Kossuth utca 30-32.

Cikkajánló