Gyönyörű krátertó az Alföld szívében

Már nem emlékszem pontosan, hogyan akadtam erre a kis oázisra a Hortobágy peremén, de az biztos, hogy elsőre nem tudtam mire vélni a Google-térképen a Kráter-tó feliratot az Alföld közepén. Tudtommal itt soha nem volt vulkán, akkor mi a csuda lehet ez?

Már a műholdas nézeten is egyértelműen kivehető, hogy ez nem valami rafinált elnevezésű vendéglátóhely, vagy turisták számára kialakított élményfürdő, netán termálfürdő (utóbbi nem lenne szokatlan a környéken), hanem valóban egy tavacska a szántóföldek közepén. A kis tavat pedig egy apró erdősáv veszi körbe, mintha egy szemecske nézne vissza a földről.

Szerencsére hamar megtaláltam a választ a Kráter-tó kialakulására és történetére, amely ma már Nagyhegyes egyik büszkesége, bár létrejötte inkább egy ijesztő eset volt, mint örvendetes. De erről picit később.

Út az oázishoz

Természetesen felkerekedtem, hogy élőben is meglessem, de biztos vagyok benne, hogy nem sokan vágynának a pusztába a 40 fokos kánikulában, ahogy én sem, de pont ilyen időben sikerült abszolválnom ezt a kis kirándulást. Bíztam benne, hogy a fák és a víz közelsége megóv a hőgutától, legalább tesztelhetem a hangzatos címeket, hogy ez egy oázis az Alföld szívében.

A nagyhegyesi Kráter-tóhoz a településtől végig betonozott úton tudunk eljutni, és az alig 5 kilométeres utat akár biciklivel is negyed óra alatt le lehet tudni. Azonban arra készüljünk fel, hogy mivel a környéken aktív mezőgazdasági tevékenység folyik, biztosan fogunk találkozni nagyobb munkagépekkel és teherautókkal. Az egysávos út még két kocsinak is szűkös, és meglepően sokszor kellett nekem is félrehúzódnom, szóval hiába a puszta közepe, forgalom az volt rendesen.

És nem csak az úton volt nyüzsgés, meglepődtem azon is, hogy a hétköznap ellenére nem én voltam az egyetlen, aki kilátogatott a tóhoz. Ez a különleges tó amellett, hogy ma már egy kellemes kirándulócélpont, horgásztóként is üzemel, így voltak itt pecások, romantikázni vágyó párok, és családok is, akik valószínű azzal a kíváncsisággal érkeztek, mint én, azaz hogy felfedezzék ezt az érdekes helyet.

A sárgálló búzamezők közt már messziről látszik a zölden harsogó kis erdő, ami a tavat rejti. Pusztító a hőség, ezért gyorsan a fák árnyékába keresek menedéket miután megérkeztem. A tó felé igyekezve látom, hogy a padok és egy kis játszótér mellett vécéket is kihelyeztek, ami azért is örvendetes, mert az ilyen apró turisztikai célpontok a természetben általában egy idő után nem csak lábnyomokkal lesz tele.

Egy kis emlékhelyet is kialakítottak a fák között, ahol egy mini fúrótorony, egy emlékkő, és egy információs tábla teszi egyértelművé, hogy nem egy természetesen kialakult tengerszemhez érkeztünk, hanem egy szerencsétlenül sikerült fúrás eredményét élvezhetjük most.

Az 1961-ben történt katasztrófa után még sokáig a kitermelő cég tulajdonában volt ez a hely, de végül 2004-ben megvásárolta a területet Nagyhegyes önkormányzata, és egy klassz kirándulóhelyet alakítottak itt ki pihenőhelyekkel, szalonnasütőkkel, a horgászok számára pedig stégek is rendelkezésre állnak a kis tóban.

Két úton is körbesétálhatunk, egyrészt a nádasokkal körbevett tó mellett, ahol a buja növényzetet rengeteg lepke és beporzó látogatta ottjártamkor. Másrészt a tó körül kialakult majdnem 20 méter magas gát tetején is tehetünk egy kört, ahonnan ma már sajnos nem látni rá a tóra, mert annyira megnőttek a fák és a bokrok.

Jellemzően nyárfák veszik körbe a csupán 150 méter átmérőjű és kb. 5 méter mély tavat, de sok galagonyabokor is van, és ha szeretjük a vadon érő gyümölcsöket, akkor fosóka szilva, azaz cseresznyeszilva is akad a területen. Végül is, ha baj lenne, akkor van pottyantós az erdőben.

Való igaz, hogy sokkal kellemesebb volt a sétaút melletti árnyékos padokon ücsörögni, mint a pusztában ácsorogni, szóval tényleg olyan volt, mintha egy oázisban szusszantam volna meg, amit a rengeteg rovar és madár jelenléte, a békák brekegése is megerősített bennem, hisz ez a hely az élőlények számára is egy kis menedék az agrársivatagban. Egyik kedvenc énekű madaram, a sárgarigó trillázott a fákon, de láttam feketerigót is, a többi madár jelenlétét viszont csak hallottam.

Már biztosan mindenkit furdal a kíváncsiság, hogy pontosan mi a története a tónak, amit egyébként a már korábban említett tábláról is megtudhattok. Ezen egy alapos leírást találni a fúróberendezésről, a biztonsági berendezésekről, a fúrás mikéntjéről, a baleset előzményeiről és a pontos lezajlásról.

Kráter-tó születik

A konkrét eseménysorozat előtt azonban érdemes megemlíteni, hogy ez a vidék igen gazdag szénhidrogénlelő terület, amelyet már a múlt század első felében is igyekeztek felkutatni, kitermelni. Ennek mellékterméke is akadt, például gáz helyett olykor termálvíz tört fel, így találtak rá a máig oly népszerű, 73 Celsius-fokos hajdúszoboszlói gyógyvízre is 1925-ben. A kutatások során, 1959 elején egy hatalmas, 30 milliárd köbméteres gázmezőre bukkantak Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között, amelyet a Hsz 2. jelű kút mélyítésével tártak fel. Mondhatni, hogy Nagyhegyes és a környék az Alföld földgázkitermelő központjává vált ekkoriban, és még a mai napig is folyik gázkitermelés néhány kútból.

Akkoriban egyébként nem volt egyedi a súlyos gázkitörés, mivel a készletek igen kis mélységben voltak, a technológia pedig még nem volt a toppon, de az elmondható, hogy

Az ismertető tábla szerint a Hsz 36. jelű kútból először száraz gázkifúvás indult meg. Próbálták megfékezni mindenféle módon, például a fúrófejet is a kútba ejtették, és a kitörésgátlóval is mahináltak valamit, de mivel nem sok közöm van az ilyen fúrásokhoz, sokat nem értettem a helyszínen kihelyezett tábla leírásának ebből a részéből. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy az ez iránt érdeklődők számára igazi csemege a tábla tartalma.

Amit még értettem a leírásból, és amit más forrásokból is megtudtam, hogy bár sikerült megszüntetni a kiáramlást a kútfejen, augusztus 23-a este 20:30-kor a tartalék iszapgödörben egyre intenzívebb gázbuborékolás jelentkezett, ami előszele volt a katasztrófának. 500 méter hosszan megrepedt a föld, a gáz pedig megindult a repedés teljes hosszán át a szabadba. Ezt már vadgázkitörésnek hívják, hiszen a gáz egyáltalán nem ott távozott, ahol a szakemberek szerették volna.

Sosem fogjuk megtudni, hogy pontosan miért, ugyanis külső oka nem volt. Ezt onnan tudni, hogy a gázkitörés miatt ekkor már a tűzoltóság és a honvédség is a helyszínen volt, akik körbezárták a területet, és ők nem tapasztaltak külső behatást.

A lángoszlop 100 méter magasra csapott fel (bár valahol olvastam 200 métert is), és mindent elpusztított, még a fúrótoronyra is felkúszott, ami végül beleborult a mellette kialakult iszapkráterbe a kitörés miatt meglazult földrétegek miatt.

A láng nagyságát a legjobban a már akkor élt környékbeliek beszámolója tudja igazán érzékeltetni, elmondásuk szerint olyan nagy volt a lángoszlop, hogy még az innen 20 kilométerre lévő Debrecenben is látták, és szinte nappali fényt okozott az éjszakában. De mesélték, hogy a nagy hő hatására még napokig héjában főtt kukoricát és pörkölt napraforgót ettek a gyerekek, mert már akkor is termőföldek voltak a kút környékén.

De személyesen is beszéltem egy egykori szemtanúval, Papp Zoltánnal, aki kedves ismerősöm és házszomszédom Tiszafüreden. Ő az eset idején Újfehértó településen lakott, ami több mint kétszer olyan messze van az egykori katasztrófa helyszínétől, mint Debrecen. 13 éves volt akkor, de nagyon jól emlékszik arra az estére, amikor megjelent a vöröses sárgás derengés az esti égbolton.

„Már alkonyodott, és úgy tűnt, mintha a piacnál, a Főtérnél égne valami. Nálam idősebb fiatalok biciklire pattantak és elmentek a térre, de visszatérve mondták, hogy ott nem ég semmi, viszont megtudták, hogy sokkal messzebb, egy gázkút gyulladt ki. Hogy akkoriban honnan tudhatták, azt nem tudom pontosan, hiszen telefon akkor még csak a tanácsházán, postán meg néhány hivatalos helyen volt. Lehet, hogy már korábban kigyulladt a kút, csak mi azt nappal még nem láttuk, és napközben már értesítették a hivatalokat, valószínű, hogy sokan szaladtak el a Főtérre, hogy megtudják, mi történt. Emlékszem, hogy napokig téma volt ez az emberek között.”

Saját magát fojtotta el

A lángoló kútból a gázzal együtt távozó földdarabokból és törmelékekből a kráter körül egy több méter magas földgát kezdett kialakulni, augusztus 26-án pedig ahogy jött, úgy szűnt meg a tűz. Bár folyamatosan próbálták megfékezni a tüzet mindenféle technikával, az emberi beavatkozás sikertelennek bizonyult. Végül a kráter saját magát oltotta el, és szüntette meg a gázszivárgást is, mégpedig úgy, hogy a kitörés miatt már egy idő után annyi gáz szökött a levegőbe, amely miatt ebben a rétegben úgy lecsökkent a nyomás, hogy a vizes rétegből megindult a beáramlás a kráterbe. Így a kitermelődő föld és a víz hatására keletkező iszap fojtotta el a tüzet, és hat nap után a gázszivárgást is. Először a keleti kráter tüze aludt ki, majd 26-án 20:30-kor a nyugati is elcsendesedett és kialudt. Igaz, előtte még tombolt egy nagyot, 15-20 méter magasra földdarabokat dobált ki magából.

A kitörés okaira találunk geológiai, műszaki és emberi szempontból is válaszokat az ismertető táblán, de ezek is eléggé szakmaiak, szóval jó annak, aki érti, de a lényeg végül is az, hogy senki sem sérült meg a katasztrófa során. Az alig egy hét alatt lezajló esemény után a kráterben megjelent a talajvíz, és a mai napig ez táplálja a tavat – tulajdonképpen a talajvíz szintjét mutatja a tó felszíne-, no meg a fentről érkező eső, amely mostanság ritkaságszámba megy az alföldi tájakon. A katasztrófa után a további gázosodás ellenőrzésére a fúrt kutak mellett 1961 szeptemberétől a megjelent talajvízhez további vízmennyiséget tápláltak a kráterbe a biztonság kedvéért. Így alakult ki az aprócska tó a kráterben.

Elképzelni sem tudjuk, hogy milyen rémület foghatta el a környékbelieket a lángoszlop láttán, de a rettenetes katasztrófa helyszíne ma már a nyugalom szigete és egy kis természetes menedék embernek, állatnak egyaránt. A tóba telepítés útján kerültek halak, amely jelenleg a Kráter Horgászegyesület kezelésében van. A pihenés, és piknikezés mellett a horgászengedéllyel rendelkezők foghatnak itt többek közt szép nagy pontyokat, de állítólag hatalmas harcsák is lehetnek a tóban. Az egyiket számos legenda övezi, akár a Loch Nessi-i szörnyet, de állítólag az nem mese, hogy egy nagy harcsa egy, a tó közepére leszálló kacsát rántott le magával a víz alá.

Mivel annak az esélye, hogy egy ilyen zsákmányszerzésnek szemtanúi legyünk, igen csekély, így bátran ajánlom azoknak is a Kráter-tó meglátogatását, akik csupán egy kis nyugalomra vagy hűsítő programra vágynak a nyári kánikulában. Nem mellesleg egy igazán különleges országos jelentőségű ipari emlékhely a Nagyhegyesi Kráter-tó, ezért egyszer mindenképp érdemes megnézni, ha erre jártok.