Húsvéti túra ínyenceknek Bujákon - A világnak hét csodája van, Bujáknak nyolc

Azok a vállalkozó szellemű túrázók, akik felkerekednek, hogy húsvét szombatját egy igazi palóc faluban töltsék, és elinduljanak egy 15 km-es túrán, megismerhetik Buják nyolc csodáját.

Szerző:
Programajánló
Fotó:
Serényi Márti
2015. március 30.

Azok a vállalkozó szellemű túrázók, akik felkerekednek, hogy húsvét szombatját egy igazi palóc faluban töltsék, és elinduljanak egy 15 km-es túrán, megismerhetik Buják nyolc csodáját.

Ritka már az olyan település, ahol ennyire fontosak a hagyományok fiataloknak és időseknek egyaránt, illetve ilyen komoly értékeket őriznek. Nem véletlen, hogy a Cserhát egyik legszebb településének tartják ezt az apró zsákfalut. Dr. Tóthné Nagy Brigitta vezetésével egy kevésbé ismert, de annál gyönyörűbb vidéket járhatnak be az érdeklődők Buják környékén.


A túra 2015. április 4-én 11 órakor indul a bujáki katolikus templom kertjéből és oda is tér vissza, ahol majd igazi palóc büfé várja a megfáradt túrázót. A helyi asszonyok által készített tócsni verhetetlen, érdemes kipróbálni. A finom étkeken túl oklevél is várja majd a résztvevőket.

 

 

A túra 2015. április 4-én 11 órakor indul a bujáki katolikus templom kertjéből


A túra a kétnapos Bujáki Húsvét című rendezvény része. Az út érinti többek közt a Bujáki várat, a selyemréti Egidius forrást, a csodaszép Sasbérci kilátót, a 400 éves kocsányos tölgyet és a Kálváriát. Az ünnep tiszteletére a falu lakói felöltik világhírű viseletüket, amely már önmagában is káprázatos, és a húsvéti szokásokat, hagyományokat is felidézik, amelyeknek mi magunk is részesei lehetünk. Ha egy igazán tartalmas, meghitt és szép napot szeretnétek eltölteni valahol, Bujákon mindenkit szeretettel várnak.

 

A nyolc csodának pedig járjatok utána!

 

Információ: Dr. Tóthné Nagy Brigitta
E-mail: drtothnenagybr@gmail.com

 

Cikkajánló