Hírek

Idén 13 rétisasfióka kapott gyűrűt

Április végén zajlott le a fiókák gyűrűzése a Kis-Balatonon, Észak-Somogyban és Dél-Zalában.

Szerző:
TM
Fotó:
Varga Júlia / Balaton-felvidéki Nemzeti Park
2020. május 7.

Április végén zajlott le a fiókák gyűrűzése a Kis-Balatonon, Észak-Somogyban és Dél-Zalában.

A munkában a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vett részt. 13 fészket kerestek fel, ezek közül 10-ben volt fióka, de nem mindenhol sikerült a gyűrűzés. Az egyik esetben túl nagyok voltak a fiókák, így nem akarták megkockáztatni, hogy kirepülnek a fészekből, a másik alkalommal pedig egy korhadt fára fészkeltek a madarak, így azt nem ítélték elég biztonságosnak.

A gyűrűzés első lépése ugyanis, hogy fel kell mászni a 25-30 méter magasan lévő fészekbe alpintechnikával, egy erős zsákba helyezni a madarakat, leereszteni, ahol aztán gyűrűt kapnak, majd ismét zsákba kerülnek és fel a magasba. Eközben a szülők általában a levegőben köröznek. A művelet kb. 20-40 percig tart.

Ez most 8 fészek esetében sikerült, így végül 13 fióka kapott gyűrűt. Azt írják, az idei költés közepesen jó: három fiókás fészekaljjal nem találkoztak, de a lakott fészkek több mint a felénél két fiókát neveltek a szülők. A gyűrűzött madarak kora a nagyjából 3 hetestől az 5 és fél-6 hetesig változott. A gyűrűzés célja, hogy a madarat azonosítani lehessen, így nyomon követhető a faj terjedése, illetve az új fészkelőpárok és az elpusztult egyedek.

Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Cikkajánló