Így túrázz felelősen nyáron is!

Nem okozunk nagy meglepetést a kéktúrázás hivatalos honlapján azzal az állításunkkal, hogy túrázni, azon belül pedig kéktúrázni a világ egyik legklasszabb dolga. Edzi a testet és a lelket, az útközben tanult, látott és hallott tudnivalók pedig az elmét is jó kondiban tartják. Most, hogy a hazai természetjárók egy része a vízpartokon keres menedéket a meleg elől és a járványügyi szabályok is kedvezően változtak, már érezhetően kevesebben vagyunk egyszerre az erdőben, így talán jobban tudunk figyelni egymásra és magunkra is. No, meg a természetre! Összegyűjtöttünk pár praktikusan tudnivalót arról, hogyan túrázhatunk felelősen, a kéken is.

Fotó:
Gulyás Attila
2021. június 22.

Szeresd és védd a természetet! Ha tanácstalan vagy a szemetelés kérdését illetően, akkor a következőt javasoljuk: az erdei pihenőhelyeken kihelyezett kukákat inkább ne használd, vidd haza a hulladékot! Az erdei szemeteseket ugyanis jóval ritkábban ürítik, mint a településeken lévőket, ha pedig felhalmozódik a szemét, akkor azt az állatok széttúrhatják, a szél szerte hordja, ami (sajnos) veszélyt jelent rájuk és az erdő ökológiájára is.

Ismerd és tartsd szem előtt az erdőjárás írott és íratlan szabályait, amikről Tudástár anyagunkban olvashatsz.

A kéktúrázás az a típusú „becsületkasszás túrázás”, aminek a teljesítését néhány szabálytól eltekintve saját magad alakíthatod rugalmasan. Hogy függ össze a kéktúra és a becsületkassza? Arra ebben a cikkben megtalálod a választ.

A jól ismert és mindenki által elsőként bejárt főváros környéki kéktúra szakaszokat cseréld le a tőled távolabbi, messzebbi szakaszokra! Előre tervezd meg a túráidat, szánj erre elegendő időt, így mind a közlekedést, mind a szállást és ellátást előre átgondolhatod. Készülj fel a térségből, meglátod, sokat segít, ha úti célodról előre olvasol.

Felelősen túrázni figyelmet és fegyelmet is jelent, egymás iránt és ez erdők-mezők iránt is. Ám ha mindannyian így vágunk neki a vándorlásnak, nem csalódhatunk!

Cikkajánló