A március elsejéhez köthető mind a naptári, mind pedig a meteorológiai tavasz kezdete. Ez így szépen hangzik, de talán az emberek már jobban várják az érdemi és tartalmi Tavasz érkezését.
De milyen az érdemi és tartalmi Tavasz?
A meteorológia meghatározása szerint, Tavasz alatt azt a huzamosabb ideig (legalább 3-4 napig) beálló időjárási helyzetet értjük, mely alapvetően csapadékmentes, illetve a napi maximumhőmérséklet átlépi a 20 fokot.
Igen, ez így egyértelműen érdemi. Viszont a tartalmi részben már más, korábbi események is bele tartoznak
Azok a pillanatok, amikor a nap egyre sárgálló sugarai lecsiklandozzák rólunk a sapkát, sálat, és a vastag ruhákat. Amikor hajnalban, már a madarak kíváncsiskodó beszegetésére ébredhetünk. Amikor a hó által összelapított falevél szőnyeget, az első hóvirág lándzsák átdöfik. Amikor a hajnal fénye reggelente, egyre jobban megelőzi ébredésünket. Amikor a langyos szél, száraz faleveleket kergetve, végigsimít az arcunkon, a fülünkbe pedig csak annyit súg: Megjöttem, itt vagyok! Mi pedig nagyot sóhajtva, arcunkat a Nap felé fordítva, szem lehunyva, megmártózunk a tavasz körülöttünk áramló varázsában.
A természetben nincs szebb és csodálatosabb találkozás, mint amikor épp a Tavasz jön szembe velünk. Természetet-erdőt járó embernek igaz, kegyes ajándék ez, élménye, egész életén át elkíséri.


Mátyás jégtörő hírének megfelelően, egész héten jelentős volt a felmelegedés és a hóolvadás. Hétvégére a klasszikus, hullámzóan tavaszias, hőmérséklet lesz a jellemző. Az éjszaka a fagy megköti a sarat és a havat, a napközbeni meleg pedig feloldja, szárítja, olvasztja majd azt. Lesz ebből húzd meg, ereszd meg, rendesen Közben a nagy olvadozástól kialakulhat pára, sőt köd is. Ebből is a kedvencem-fajtám, az úgynevezett hóköd. Ennek a jelenségnek különleges, semmi máshoz nem hasonlító tömény hó illata van. Érdemes egyszer beleszippantani
A magasabb hegycsúcsokon lévő hó, vastag páncélzatot öltött, így még sokáig tud védekezni a Nap szúrásai ellen. Ezért a magasabb (600 méter fölött) régiókban téli körülményekkel számoljunk.
Igazi magashegységben (2000 méter felett) viszont a fizika törvényei nem megkerülhetőek. A képlet szerint, van sok hó, meleg, no és gravitáció. Az eredmény: jönnek a lavinák lefelé szépen sorban. Ha tehetjük, ne menjünk ilyenkor oda. A lavina nem nézi, hogy ki áll alatta.
Csak jön, és mint a piros ász, visz mindent


Szóval, ezen a hétvégén a naptári tavasz mellé, a kategorikus meteorológiai tavasz még nem jön el. De érdemes kint a természetben nézelődni, kirándulgatni.
Mert nem tudhatjuk pontosan, hogy a Tavasz mikor jön szembe velünk vidáman, mosolyogva