2021. február elsejétől újabb két fővel bővül a kéktúrás ellenőrök csapata. Horváth Béla távozása után Csernus Lukács Gábor és Kucsera Ákos mellett Tóth Tamás és Herczeg Antal is részt vesz a kéktúrás igazolófüzetek ellenőrzésében. Interjúnkban bemutatjuk közelebbről a két rutinos természetjárót.
MTSZ: Mikor kezdtél el kéktúrázni?
Tóth Tamás: A középiskolai tanulmányaim befejezése után kerültem közel a természetjáráshoz a szüleimnek köszönhetően. Kezdetben velük jártam egy vagy többnapos túrákra. Szerettem rácsodálkozni a körülöttem lévő táj szépségeire és felfedezni új helyszíneket, na meg aztán hamar kiderült, hogy jó érzékem van a tájékozódáshoz. Ezért idővel úgymond „átvettem” a túravezetést tőlük és rajtuk kívül az évfolyamtársaimmal, barátaimmal is szerveztünk közös kirándulásokat belföldön és külföldön egyaránt. A kéktúrázásról is ezekben az években hallottam.
Herczeg Antal: Nekem a természetjárás egyben a kéktúrázás kezdetét is jelentette 2016-ban. Egészen addig alkalomszerűen mentem az erdőbe, mivel az időm java részét a sportrepülés tette ki, amit nemcsak gyakoroltam, hanem oktattam is. Aztán egy változás miatt a hobbimat sajnos abba kellett hagynom, így hónapokig csak keresgéltem valami új elfoglaltságot. Ekkor történt, hogy az egyik barátom elhívott magával kéktúrázni. Vettem egy kéktúrás igazolófüzetet és csatlakoztam hozzá a Sárváron áthaladó szakaszra. Olyannyira magával ragadott az élmény, hogy azóta sem hagytam abba. Minden évszakban járom az ország turistaútjait, javarészt egyedül.
Hogyan készültél fel az első szakaszok bejárására?
T.T: Először is tájékozódtam minden lehetséges fórumon. 2006-ban megvettem az Országos Kéktúra igazolófüzetét, amiben elolvastam minden tudnivalót az elejétől a végéig. A barátaim közül páran már kéktúráztak, így hozzájuk is bármikor fordulhattam a kérdéseimmel. Következetesen a Budapesthez közelebbi szakaszokat jártam be először, hogy rutint szerezzek.
H.A: Tamáshoz hasonlóan először én is olvastam és olvastam. A kéktúra blogon nagyon sok hasznos gyakorlati tudnivalóra tettem szert, emellett pedig végignéztem a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot a hangolódás kedvéért. Vettem néhány alapfelszerelést, aminek nagy részét szinte nem is használtam a későbbiekben. Én ugyan Sárváron szereztem meg az első pecsétemet, ennek ellenére a kevesebb több elvén azt tartom hasznosnak, ha a lakhelyünkhöz közelebbi szakaszokkal kezdjük a kéktúrázást.
Milyen tapasztalatokat szereztél a kéktúrázás során?
H.A: Alapvetően csak pozitív dolgokra emlékszem. Hobbifotósként nagyszerű élmény volt a kéktúrázás. Ha történt is valami kevésbé jó, akkor annak levontam a tanulságait és a megfelelő helyen kezeltem. Ilyen volt például az, amikor bőrig áztam. Én sem hittem el, hogy az eső tényleg jöhet bárhonnan és bármikor egészen addig, amíg meg nem tapasztaltam. Éppen ezért tanulság és tanács is egyben, hogy túrázáskor legyünk vízállóak.
T.T: Az igazi megmérettetés és életem egyik legszebb élménye az OKT50 Jubileumi Kéktúra Vándorlás volt, 2011-ben. 9 hét alatt jártuk végig az Országos Kéktúrát három állandó, és számtalan alkalmanként csatlakozó túratárssal. Ezekből az ismeretségekből barátságok születtek, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A folyamatos túrázás során minden héten volt vagy egy pihenőnap, vagy helyette két rövidebb szakasz.Volt egy autó, ami a nagyobb csomagjainkat szállította, a szervezők biztosították az adott szakaszokra a túravezetőket, a szállást magunknak intéztük. A vándorlás alatt bőven volt alkalmam beletanulni a közlekedés és a szállásszervezés összehangolásába. Ezekre a tapasztalatokra nagy szükségem volt később, a 2006-ban elkezdett, de csak 2016-ban befejezett Országos, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúrán is.
Mit tanácsolnál a kezdő kéktúrázóknak?
T.T: Azt, hogy tájékozódjanak és merjenek kérdezni. Meg legyen náluk tintapárna.
H.A: Ahogy említettem a vízálló felszerelés szinte kötelező és ne sajnálják az időt az alaposan átgondolt logisztikára. Az előzetes tájékozódást én is a legfontosabb tanácsnak tartom. Természetesen a sok fórum, honlap infói között könnyű elveszni, ezért ha valaki bizonytalan, akkor kereshet minket a közösségi felületen is. Szerintem csak egy rossz kérdés van, mégpedig az, amit nem tesznek fel a kéktúrázók.
Mit jelent számodra a kéktúrázás?
H.A: A teljes kikapcsolódást, amikor kiszabadulnak a gondolataim. Alapvetően nagyon gyorsan, kb. 5-5,5 km/h sebességgel megyek, de még így is szeretek megállni és elmerengni a természet szépségein.
T.T: Azt, hogy közösséget építek és megoszthatom a barátaimmal, a családommal a kéktúrázás élményét. Szeretem benne azt is, hogy megismerem az országot és a vidéki kultúrát.
Van kedvenc tájegységed?
T.T: Nagyon sokáig vártam arra a Mecsekkel való „találkozásra”. Amikor végre megtörtént, az felejthetetlen volt – a mai napig is az egyik legkedvesebb országrész számomra. Legalább ugyanennyire közel áll hozzám a Börzsöny, a Bükk és a Zemplén is.
H.A: Regéc és a Zemplén. Felejthetetlen pillanatokat éltem át mindkét helyszínen. A sok közül most csak egyet emelnék ki: Boldogkőváraljáról indulva az Arka patak völgyében járhattam, amikor életemben először hallottam szarvasbőgést. A vadregényes táj, a festői kilátás és hozzá a szarvasbőgés! Azt hiszem, erre mondják azt, hogy minden tökéletes volt!
Miért jó kéktúrás ellenőrnek lenni?
T.T: Egyszerűen jó érzés, hogy szinte záróakkordja lehetek mások kéktúrás teljesítésének. Többszörös teljesítőként átéltem párszor, hogy milyen fontos pillanat az, amikor megkapom az oklevelet, a jelvényt és az ellenőrzött füzetet.
H.A: Hasonlóan érzem én is: egy folyamat lezárása mindig valami újnak a kezdete. Van, aki újra nekivág a kéktúrázásnak, van, aki új utakra lép, és van, akiben belül indul el valami más, mint addig. A kéktúrázókkal mi ugyan nem találkozunk, de az a tudat, hogy pozitívan zárult a füzet leellenőrzése, az nagyon jó érzés.
A te füzeteddel minden rendben volt az ellenőrzés során?
T.T: Természetesen.
H.A: Igen.
