Nincs ember a földön, aki ne akarna megsimogatni, fölkapni, magához ölelni egy néhány hetes kiskutyát, amikor az ránéz, egyenesen a szemébe. Nincs esdeklőbb pillantás, mint a kölyökkutya tekintete azokkal a hatalmas, szomorkás szemekkel. Ravasz húzás ez a kutyáktól, de működik. Mutatjuk, miért.
Mindig csodálkoztam, hogy gyermekkorom kedvenc tacskója, milyen könnyedén le tudott venni a lábamról a nézésével. Sosem tudtam eldönteni, hogy ez tudatos színészkedés, vagy vele született tulajdonság. Több mint harminc év múlva kaptam meg a választ, amikor az interneten rábukkantam egy cikkre, amely azt taglalta, hogy angol és amerikai tudósok egy kutatás során összehasonlították a kutyák és a farkasok szem körüli izmait.
A közelmúltban megjelent tanulmányban ugyanis fellebbentették a fátylat, miként használja ki az ember legjobb barátja, 33 000 évnyi együttélés során mindenkori, avagy leendő gazdijának gondoskodó ösztönét. A kutyák, szimbiózisban élve velünk, „kezükbe” vették az evolúciós folyamat egy apró szegmensét, és addig nem létező, szem körüli, speciális izmokat fejlesztettek maguknak.
Az évezredek során fokozatosan kialakult egy belő szemhéjfelhúzó izom, tudományos nevén levator anguli oculi medialis, röviden LAOM, melyet arra használnak napjainkban is, hogy magukra öltsék, pillantásukba plántálják azt az egyedi, szomorú arckifejezést és tekintetet, amitől meghasad az ember szíve.
Ez az érzelemhullám azonnal beindítja gondoskodó ösztönünket, mely ahhoz hasonló, amit saját kisbabáink iránt érzünk.
„Társadalmi érintkezéseink során elsősorban az arckifejezésekre koncentrálunk, melyek sokat elárulnak számunkra. Ez a szomorú, szánalomra méltó kifejezés a felnőtt kutyát is fiatalabbnak, elesettebbnek tünteti fel, melynek láttán rögvest simogatni, pátyolgatni akarjuk őt, megerősítve ezzel a tényt, hogy nem hagyjuk el. Okos, de nem kevésbé ravasz faktor az állat ösztönvilágában” – magyarázza Bridget Waller, a Portsmouth Egyetem Evolúciós Pszichológia intézetének professzora.
A „kölyökkutya-tekintetet” úgy éri el az állat, hogy a LAOM drámaian felemeli a szemöldökök belső sarkát. Az így nyert kifejezés a szemeket nagynak, elesettnek, míg az arcot fiatalabbnak mutatja.
És bundás barátaink tudják, hogy ennek az ártatlan, kérlelő tekintetnek képtelenség ellenállni, és ezzel bizony szívünk húrjait pendítik meg.
További vizsgálatok során egy angol-amerikai kutatócsoport természetes betegségben elpusztult farkasokat és kutyákat boncolt fel. A hat különböző fajtájú kutya – egy csivava, egy labrador, egy angol véreb, egy német juhász, egy szibériai husky és egy keverék – mindegyikében megtalálták a LAOM izmokat. Azonban a négy szürke farkasnál nyomát sem lelték. Mivel minden kutyafajta végeredményben a farkastól származik, az összehasonlítás eredménye azt sugallja, hogy a LAOM izom a háziasítás folyamán fejlődött ki.
Még egy izmot találtak, ami különbözött a kutyák és a farkasok között. Ez pedig a retractor anguli oculi lateralis (RAOL), amely izom a szem külső sarkát a fül irányába húzza. A kutyák, kivéve a farkasra leginkább hasonlító szibériai huskyt, mind rendelkeztek ezzel az izommal, míg a farkasoknál csak egy aprócska izomszál volt, illetve nem is minden egyednél bukkantak rá a kutatók.
Egy érdekes mellékszál: azok a kutyák, melyek látogató esetén gyakrabban alkalmazzák a „kölyökkutya-tekintetet”, hamarabb kerülnek el a menhelyekről, mint társaik.
Ez az óriási szemeket mutató, szomorú tekintet sokkal nagyobb hatással van a leendő gazdikra, mint a farkcsóválás és a térdhez dörgölődzés.
Forrás: theguardian.com
