Túraajánlat

Magával ragadó túracélpontok Buják környékén

Sokrétű élményben lehet része errefelé a természetjáróknak, melyek ódon falakkal, csodás panorámával és egy igazi gyöngyszemmel teszik feledhetetlenné a Cserhát ezen részének felfedezését.

Szöveg és fotó:
2021. június 28.

Sokrétű élményben lehet része errefelé a természetjáróknak, melyek ódon falakkal, csodás panorámával és egy igazi gyöngyszemmel teszik feledhetetlenné a Cserhát ezen részének felfedezését.

A Cserhát vidékének számos olyan települése van, melynek neve hallatán a turisták többségének egyből beugrik a helyi nevezetesség vagy a környezetében található természeti látnivaló. Ebben a régióban a legismertebb ilyen hely kétségtelenül Hollókő, aminek páratlan értékeit aligha szükséges részleteznünk, de a környéket ismerő turisták biztosan látványos földtani értékekre gondolnak Sámsonháza vagy Bér nevének hallatán, illetve festőien szép panorámás várromokra Szanda vagy éppen Csővár emlegetésekor. Persze, még jó pár nevezetes cserháti helyszín megérdemelné a felsorolást, de mi ez alkalommal Bujákot fogjuk közelebbről megismerni, amely községnek számos nevezetessége külön-külön is megér egy túrát.

Buják dimbes-dombos tájban, Pásztótól 30 km-re fekszik nyugatra. Valamivel több mint kétezer főt számláló zsáktelepülésről beszélünk, amit közúton csak déli irányból, Kisbágyon felől lehet megközelíteni. A falu népviseletéről, egyedi népi motívumairól is nevezetes, de természetjáróként elsősorban a környezetében található panorámás látnivalói nyújtják a fő vonzerőt, melyeket a településről induló Palóc Piros turistaúton, annak rövid leágazásán, továbbá egy tanösvény egyik állomásánál várnak ránk.

Homokos látnivaló
Mielőtt bevetnénk magunkat az erdőbe, érdemes egy kicsit szétnézni a faluban, megismerkedni a helyi hangulattal, illetve pillantsunk rá a térképre is, mert már közvetlenül a település határában is akad érdekesség. Az egyik egy földtani érték, ami Bujákról észak felé kivezető Üdülő út mentén található – amin a piros turistaút is halad – , és amihez alig pár méteres kitérőt kell csak tennünk. A térképen is jelzett Pappenheim-kőfejtő, illetve barlang a környék egykori birtokosa után, Pappenheim Szigfridről kapta a nevét. A részben lombokkal takart egykori kőfejtő érdekessége az itt feltáruló sajátos szerkezetű homokkő, illetve az a 11 méter hosszú, 8 méter széles és 3,5 méter magas üreg, melynek bejáratánál közelről is megfigyelhetjük az igen laza üledékes kőzet sajátosságait.

A barlang a középső miocén idején lerakódott homokkőben és konglomerátumban omlással, aprózódással és mállással jött létre.

A barlangba nem ajánlott bemenni, mert az igen mállós, kézzel is könnyen morzsolható homokos kőzet balesetveszélyes, azonban kívülről, a kőfejtő falán is módunk van megvizsgálni a homokrétegek különös tartalmát, melyben sok millió éve élt növények, valamint ma élő állatok nyomait is megtaláljuk. A falon található számtalan jellegzetes apró lyukat valamilyen szárnyas rovarfaj hozza létre, folyamatosan bontva a puha rétegeket.

Panorámás kápolna a falu felett
Buják nyugati határában – a Kálvária-hegyen – egy mediterrán vidék hangulatát idéző kis kápolnát találunk, ahová a tanösvény jelzéseit követve kapaszkodhatunk fel. Amennyiben mi csak a piros turistautat akarjuk követni, akkor is megéri elgondolkozni a nem túl hosszú kitérőn, mert ez a hely valóban varázslatos környezetet fog elénk tárni.

A kálvária keletkezésének idejét nem ismerjük, de 1790-es feljegyzés szerint akkor már három fából faragott kereszt állt a hegyen. Nem sokkal később kőkereszteket állítottak a meglévők helyére, illetve boltozatos fülkékkel díszített kőfallal vették körbe a kálváriát, a kőfülkékbe pedig belekerültek a stációképek. A kálváriát 1802-ben újították fel, és az új kerítése közvetlen közelében egy barokk stílusú kápolnát, illetve egy kis lakást emeltek. A Szent Anna tiszteletére épült kápolna teljesen berendezett volt, csakúgy, mint a lakás, ami az itt élő remetének szolgált otthonul, akinek a kápolna felügyelete, rendben tartása, illetve a harangozás volt a feladata. Aki ezt a fajta elvonult, szegény életet választotta magának, arról általában a falu népe gondoskodott.

Sajnos a vandálok több alkalommal is kifosztották az épületegyüttest, ezért napjainkban is rácsokkal védik a kápolna oltárának értékeit, illetve a remetelakban található festményeket. Szerencsére azért beleshetünk az ajtón és az ablakokon, így teljesen nem marad rejtve előttünk a hűs levegőjű belső terek régmúlt hangulatát árasztó világa.

A fehér falakkal elkerített kálvária vaskapuján azonban benyithatunk, s bár itt a kereszteken és a stációkon kívül sok egyebet nem találunk, mégis megkapó bája van ennek a lekövezett kis térnek. A kilátás sem utolsó: tőlünk délre rálátunk a Kálvária-hegy alatt elterülő Buják házaira és a távolban húzódó Keleti-Mátra vonulatára.

Fel a Sas-bércre
A Kálváriára-hegyre felvezető tanösvényt északi irányba követve – megkerülve a Bársony-hegy 322 méter magas csúcsát – néhány száz métert követően elérhetjük a Cserhátat átszelő Palóc Piros útvonalát, amin a Szent Egidius-forrás varázslatos környezetének érintésével és némi kaptatóval juthatunk fel a Sas-bérc páratlan látnivalójához. A 466 méter magas hegyen valóban egy kiemelkedő értékkel van dolgunk, amihez fogható nincs még egy kis hazánkban. Ez a Sas-bérc kilátója, melynek látványa már első pillantásra is szemet gyönyörködtető.

A kőtornyot az 1910-es évek végén bajor mintára Pappenheim Szigfrid gróf építette felesége, gróf Károlyi Erzsébet kérésére. Franz Zell müncheni építész terveit Gajdóczi Lajos valósította meg. A hazánkban nem megszokott stílusjegyeket képviselő toronyépület kettős célt szolgált. A földszinten lakott családjával a gróf erdésze, az emeleten pedig a vadászoknak volt kialakítva szállásrész. A jellegzetes toronyépületet egészen az 1950-es évekig lakták, majd azt követően szép lassan az enyészeté lett.

Az erdészet 2001-ben kezdte meg az omladozó torony helyreállítását, amit egy évvel később már látogathattak is a turisták. 2017-ben újabb felújításon esett át, vörösfenyőre cserélték a teraszrész elhasználódott faanyagát, és megújult a torony belseje és környezete is. Jelenleg a Sas-bérc kilátóját áprilistól októberig ingyenesen látogathatjuk, de csak hétvégéken és ünnepnapokon 9-től 17 óráig. Ettől eltérő időpontban csoportosan, előzetes bejelentkezés után tekinthető meg.

A Sas-bérc idillje olyan, mintha csak egy bajor festménybe csöppentünk volna. Ha esetleg hétköznap járunk erre, s a tornyot zárva találjuk, akkor is felejthetetlen látványban lesz részünk, amihez hasonlót idehaza nemigen látni.

Ódon falak vadregényes környezetben
Természetesen nem feledkeztünk meg Buják talán legismertebb terepi látnivalójáról, amely a falutól másfél kilométerre északra, a mindössze 314 méter magas, ám jócskán meredélyes Vár-hegy tetején, félig sűrű növényzetben rejtőzik. Itt állt hajdanán Buják vára, aminek omladozó falai szépen lassan megadják magukat az idő múlásának, illetve a természet erejének. Hajdanán egészen nagy erősség állt itt, amiről Tinódi Lantos Sebestyén: Kapitán György bajviadalja címen 1550-ben verset is írt. Ez a vár is – mint Magyarország legtöbb kőből épült vára – a tatárjárás után épült, de a vár születéséről nem maradtak fent adatok. Első ismert említése az 1300-as évek elejére tehető: 1317-ben Csák Máté parancsára Ibur fia István ostrom alá vette a várat, de végül nem tudta azt bevenni. 1386-ban Mária királyné bizalmas híveinek, a Garai-családnak adományozta a várat, és az ő tulajdonukban volt egészen a család kihalásáig. A birtok ekkor visszaszállt az uralkodóra. 1424-ben Luxemburgi Zsigmond második feleségének, Borbála királynénak adományozta a bujáki várat a közeli Szandavárral együtt, és a hozzá tartozó földekkel. Az 1430-as évek végén a Báthory-család tulajdonába kerül a birtok. Buják a 15-16. század fordulóján mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett. 1528-ban Szapolyai János király megbüntette a Báthoryakat, elvette tőlük a birtokot, és Werbőczy Istvánnak adta azt, ám 1551-ben már Báthory András volt a tulajdonos. Ő építtette fel a vár északi részén lévő nagy rondellát, vagyis körbástyát.

Buják várának falait 1552-ben kezdte el ostromolni a török, s mindössze 5 nap alatt be is vette azt. Nem volt nehéz dolguk a támadóknak, mert a védők egy része az egyik éjjel elmenekült. A csekély jelentőséggel és kis létszámú helyőrséggel bíró várat Báthory István foglalta vissza 1593-ban, de ezt követően még több alkalommal is gazdát cserélt az épület, aminek állapota mindeközben folyamatosan romlott.

Balassa Imre vezetésével például azzal a megállapodással foglalták vissza a várat a töröktől, hogy szabad elvonulást ígértek a helyőrségnek, ám a magyarok megszegték az alkut, és a legtöbbjüket lemészárolták. Ugyanabban az évben megjelent Martuzán aga, aki ostrom alá vette a bujáki várat, amit az akkori várkapitány, Berczely János a szabadon távozás feltételével feladott. Ekkor azonban a törökök támadták meg az elvonuló magyar várvédőket, és ölték meg többségüket. Martuzán aga végül 1666-ban puskaporral felrobbantotta a várat, amelynek így már nem volt katonai jelentősége, és azóta is csak pusztulnak a mára már alig valamit mutató falak. Vajon, hogyan nézhetett ki egykoron a bujáki vár? Némi bepillantást enged a múltba Evlia Cselebi török történetíró és világutazó, aki Bujákról a következőket jegyezte le:

„A várban 300 szűk ház van. Egyetlen temploma az uralkodó nevéről elnevezett dzsámi lett. Vára az ég csúcsáig felnyúló meredek sziklán álló erős kicsiny vár. Egyetlen oldalról sincs magaslat körülötte. Van mély börtöne, melybe kötélen kell leereszkedni. A régi időkben ez ozmani kézen volt, mert a dzsámi oltára most is megvan. A dzsámi mellett igen jó ízű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg. Teljes 90 öl mély. Külvárosa csinos magyar város. Lakói többnyire hatvani ráják. A vár a hatvani mező közepén kerek tojás gyanánt áll.”

Nyáron a sűrű, már-már dzsungelszerű környezetben alig lehet kivenni a még megmaradt falakat, ennek ellenére néhol pazar kilátásban van részünk a környékre. A romok felfedezése közben figyelnünk kell, hova lépünk, mert nem csupán a zöldben megbújó kövek, hanem helyenként a hatalmas mélység is balesetveszélyt jelent. Bár a lombok jelentős mértékben elfedik a vár maradványait, ugyanakkor egyedi, vadregényes légkört teremtenek, ami már gyakorlatilag hozzátartozik a bujáki várrom hangulatához.

Mindezeket egy túrával is bejárhatjuk
A bemutatott Buják környéki látnivalókat, akár egy könnyű körtúrára is felfűzhetjük, ami csupán 14 km hosszú és 450 méter szintemelkedést tartogat. Bujákról a Sas-bérc kilátójához akár fel is bringázhatunk egy kényelmes erdészeti aszfaltúton, de a várhoz mindenképp gyalogosan érdemes felkapaszkodni. Aki pedig bírja erővel és kedvvel, annak a közeli Bérre is el kell látogatnia, aminek határában lenyűgöző sziklaformákat és andezitömlést figyelhetünk meg, de ugyanakkor az innen nyíló panoráma is lélegzetelállító.


Cikkajánló