Hírek

Már 600 hódot telepítettek újra Magyarországon

A WWF Magyarország hód-visszatelepítési programjának köszönhetően a kihalt hódok visszakerültek az ország vizeibe

Szerző:
Szabó Dóra WWF Magyarország
Fotó:
Antal Alexa
Bagosi Zoltán
Gálhidy László
Rákosi Péter
2013. július 31.

A WWF Magyarország hód-visszatelepítési programjának köszönhetően a kihalt hódok visszakerültek az ország vizeibe

Európa folyó menti ligeterdeinek lakói a hódok, a tömzsi, zömök testű rágcsálók könnyedén siklanak a vízben. Az előző évszázadokban még aktívan vadászták őket, azonban ma már védett állatnak számítanak.

 

Az eurázsiai hód Európa legnagyobb testű rágcsálója, legfőbb jellemzője nagy metszőfoga, amely alkalmas akár hatalmas fák törzsének átrágására is. Rendkívül jól úszik, nagy lapos farkával manőverezik a vízben. A szárazföldre csak rövid időre merészkedik ki, zömök teste és rövid lábai miatt a parton esetlenül mozog.

 

hod_310167(1).jpg


A hatalmas, narancssárga metszőfogairól ismeretes hód a vízben rendkívül ügyesen úszik A hátsó lábain úszóhártyák segítik haladását, míg lapos, 30-40 cm hosszú, pikkelyszerűen borított farkával kiválóan kormányozza magát. Szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. A barna, tömött selymes, vízálló bundájú állat a szárazföldön esetlenül mozog, ezért a vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el.

 

Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege a 20-30 kg-ot is elérheti, hossza pedig meghaladhatja az egy métert is, amelyhez 30-40 cm-es farok is tartozik. Bundája vastag, tömött és vízhatlan, szeme és füle kicsi, orrát és fülét egy-egy bőrlebennyel el tudja zárni a víztől, hátsó lábain pedig úszóhártya segíti a víz alatti mozgást. A hód éjszakai állat, nappal alig bújik elő, ezért ritkán lehet vele találkozni, jelenlétéről főként rágásnyomai árulkodnak.

 

Az eurázsiai hód kanadai rokonával ellentétben csak ritkán épít gátakat, ellenben vackát inkább a partfalban ássa ki. Otthonának különlegessége, hogy a több méter hosszú folyosórendszer bejáratát a vízszint alá helyezi, így rejti el hajlékát a ragadozók elől.

 

hod_4701(1).jpg

 

A hódok egész életüket egyetlen párral élik le és családban nevelik utódaikat A család a vízpartok mentén 1,5-2 km hosszban állandó territóriumot tart fenn, melynek határait az állatok szagjelzésekkel jelölik ki. A faj különlegessége továbbá, hogy kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak, lágyszárúakat, fakérget és leveleket. Metszőfoga folyamatosan nő, ezért állandó rágásra van szüksége.

 

A tél számukra nem a téli álom ideje, sőt ilyenkor akár 20 órás ébrenlétre is képesek. Nagy hideg esetén szinte folyamatosan a víz alatt vannak, ezért a nappalok és éjszakák rendje ilyenkor felborul számukra. A párzási időszakot is a borongós téli hónapokra időzítik. A nőstény 105-107 napos vemhesség után tavasszal hozza világra kölykeit, általában 2 utódot, amelyeket aztán közösen gondoznak a párjával. A kicsik az ivarérettség eléréséig, azaz két-két és fél éves korukig a szülőkkel maradnak, és segítik a táplálékgyűjtést, a kotorék karbantartását. Ezért gyakran előfordul, hogy több alomból született kölyök is együtt él szüleivel.

 

Egykor egész Európa folyó menti ligeterdeit benépesítették ezek a rendkívüli állatok, ám a bundájáért és táplálékul szolgáló húsáért folytatott mértéktelen vadászata, valamint élőhelyeinek megfogyatkozása miatt földrészünk legnagyobb részéről kipusztult ez a különleges rágcsáló. Magyarországon a XIX. század közepén figyelték meg utolsó példányait, ezt követően a faj több mint 100 évre eltűnt hazánkból. A hód ma már védett állat, eszmei értéke 50.000 Ft.

 

hod_4749.jpg

 

A WWF Magyarország 1996-ban kezdte meg hód-visszatelepítési projektjét, amelynek keretében Gemencen, a Hanságban, később pedig a Tisza és a Dráva különböző területeire telepítettek hódcsaládokat. A programnak köszönhetően mára becslések szerint már közel 600 példány él hazánkban.

 

A populáció a legtöbb helyen dinamikus növekedésnek indult, és ez a növekedés még néhány évig valószínűleg zavartalanul folytatódni fog, hiszen - főként a kisebb patakokon - vannak még élőhelyek hódjaink számára. A hansági hódok például több hódvárat is építettek az elmúlt években, melyek közül a legnagyobbak elérik a 2,5 méteres magasságot, és vannak közöttük olyanok, melyek már több mint öt évesek.

Előfordulnak ugyan emberek és hódok közötti konfliktusok, de ezek egyelőre ritkák. Főleg abból adódnak, hogy a hódok és az emberek ugyanazokat a területeket akarják hasznosítani a vízpartok mentén. A territóriumok többségén ugyanakkor az elérhető fás szárú táplálék igen bőséges, a lágyszárú növényeket pedig úgy lehet megvédeni, ha nem zajlik mezőgazdasági termelés közvetlenül a vízparton. A hódok rágásnyomai látványosak, de továbbra is csak a vízfolyások közelében fordulnak elő.

 

hod_310177(1).jpg

 

A hódkárok enyhítésére több alternatíva is kínálkozik. Legegyszerűbb megoldás - más vadkárok megelőzéséhez hasonlóan - a terület elkerítése. Ilyenkor a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel a hódok jól tudnak ásni. Költségesebb megoldás a villanypásztor, illetve mozgásérzékelőhöz kapcsolt hang- és fényjelzéseket kibocsátó riasztó. Egyes helyeken a hódok etetésével próbálkoztak, faforgács kihelyezésével. További farágások elkerülése végett érdemes a már kidöntött fákat a terepen hagyni.

 

A hódok által okozott károk továbbá csökkenthetők, ha a hód által kedvelt vízinövények állományát növeljük, a vízparton pedig, egy 10-15 méteres sávban olyan fákat ültetünk, amelyet a hód kifejezetten kedvel (nyárfajok, fűzfajok). Így az állatok a part mentén tarthatók és nem mennek távolabbra.

 

(Megjelent a Turista Magazin 2012 júliusi számában)

Cikkajánló
Miben segíthetünk?