A MOL Helyi Érték Program olyan civil szervezeteket támogat, amelyek az emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik.
A tavaly ősszel meghirdetett programra összesen 413 pályázat érkezett, a második fordulóba pedig 151 szervezet jutott tovább. Most a nagyközönség döntheti el online szavazással, hogy kik nyerjék el a maximum 500 ezer forintos támogatást. Az országot 54 részre osztották, a körzetenként legtöbb szavazatot begyűjtő szervezet megkapja az összeget. A nyereményt a győztesek 2020 áprilisa és decembere között használhatják fel a terveik megvalósítására. A közönségszavazás március 9. és 29. között zajlik, az eredményhirdetésre március 31-ig kerül sor.
Szuper kezdeményezésekre szavazhatsz
A pályázatokat a „jövő generációja”, „kultúra”, „környezetvédelem és fenntarthatóság”, illetve „társadalom” témakörökben lehetett benyújtani, így a kezdeményezések rendkívül széles skálán mozognak a sárkányhajófesztivál-szervezéstől kezdve a művésztelep-létesítésen keresztül a kutyaterápiás érzékenyítésig.
A Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete madárodúkat telepítene Dunabogdány területén a helyi általános iskolával és a Visegrádi Erdészettel, némelyiket ráadásul webkamerákkal felszerelve, hogy később is be lehessen lesni az odúk életébe. A Károlyi József Alapítvány szintén madárbarát tervekkel rukkolt elő: ők egy tanösvényt szeretnének létrehozni, méghozzá a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában, információs táblákkal, odúkkal, etetőkkel.


Szintén tanösvény létrehozását tervezi kerékpáros pihenővel kiegészítve a Zöld Orom Nyugat-dunántúli Kulturális, Környezet- és Természetvédő Egyesület, a Mosoni-síkság élővilágának bemutatásával és az egészséges életmód fontosságának kihangsúlyozásával a középpontban. A debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola zöldíteni szeretne, ami a virág- és faültetésen túl komplex környezeti nevelési programot is takar, a hátrányos helyzetű diákok számára pedig – akik sehova sem jutnak el a nyári szünetben – négynapos „ökotáborozást” szerveznének. A gyermelyi Erdőben Egyesület egy olyan egyhektáros gyümölcsöst szeretne kialakítani, ahol minden fát másvalaki fogad örökbe és gondoz.


Ide kattintva böngészhetsz és szavazhatsz.