Egy mocsaras terület is lehet gyerekparadicsom

Március 30-án adták át a Farmosi Madárvártát, ahol két új épületet is találunk. Az egyik egy faszerkezetes pajta, amely a madárgyűrűzések bemutatóhelye, és egyéb ismeretterjesztő foglalkozások színhelye. A másik pedig egy kiszolgáló épület, amely egykor egy nádfedeles gátőrház volt, mindenféle komfort nélkül, most pedig konyha, vizesblokk, bemutatótér és az emeleten két szálláshelyként funkcionáló szoba is várja az ide érkező kutatókat, szakembereket.

Az épületek körül információs táblák lettek elhelyezve, amelyek a lurkóknak nyújtanak lehetőséget a játszva tanuláshoz, de persze mi felnőttek is sokat tudhatunk meg a hely élővilágáról. A pajta gerendáiról különféle baglyok, kuvik és egy lappantyú preparátuma les le ránk, a szénával fedett udvaron pedig néhány helyi jellegzetes faj méretes szobra fog majd mosolyt csalni a gyerekek arcára.

Gyanítom, hogy az anakondaméretű vízisikló a népszerűségi listán a nyugodtan ücsörgő barna ásóbéka és a mocsári teknős után fog végezni, a nagy kedvenc pedig a dinókat idéző dunai tarajosgőte lesz. Bevallhatom, nekem ez tetszett a legjobban.

A Farmosi Madárvárta 2004 óta létezik, azóta rendszeresen gyűjtik az adatokat és gyűrűzik az itt átvonuló madarakat, és természetesen várják az érdeklődőket is a minden évszakban megtartott bemutató gyűrűzésekre, amelyek időpontjairól a Duna-Ipoly Nemzeti Park oldalán és a Farmosi Madárvárta közösségi oldalán is tájékozódhatunk.

Vidra Tamástól, a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet tájegység-vezetőjétől megtudtam, hogy nem véletlenül itt hozták létre a madárvártát, ugyanis különleges adottságú helyen vagyunk. A Hajta mente nevű Natura 2000-es terület a madárvártától északra 20-25 kilométer hosszan nyúlik el 5000 hektáron, és nagy kiterjedésű, jó állapotú élőhelyekből áll. Fontos ökológiai folyosó ez a vonuló énekes madaraknak, amely az Északi-középhegységet köti össze az Alfölddel, és ez a terület pont a madárvártánál szűkül össze, akár egy homokóra. Ezért a hálókból szép számmal kerülnek ki madarak, és így sokkal hatékonyabban tudnak adatokat lejegyezni az itt átvonuló fajokról.

Aszályos idők

A Madárvárta mellett található a Kékbegy tanösvény, amelyet szintén körbejártunk. Nem tudtam nem észrevenni, hogy az idei csapadék nélküli tavasz mennyire kiszárította ezt a vidéket is. Víznek nyomát se láttam, pedig ez elvileg egy nádas mocsár, a tanösvény pallósora alatt azonban csont száraz volt a talaj.

Vidra Tamás 24 éve dolgozik itt, és bár voltak korábban is aszályos évek, de hogy ennyire ne legyen víz, ilyet még ő sem tapasztalt. Március végén itt már nyüzsögni szokott az élet, a vöröshasú unkáktól alig lehetne hallani egymás szavát, bíbicek, piroslábú cankók, récék lennének mindenhol, normál vizes évben pedig kócsagtelep is gazdagítja a nádast. A víz azonban most egy méterrel lejjebb volt ottjártamkor, a mocsár teljesen kiszáradt.

Csak a 10 évvel ezelőtti vízpótlásos projekt keretében, mélyítésekkel kialakított kis tavakban és összekötő árkaikban maradt meg valamennyi víz, amely a 300 hektáros mocsárhoz képest csupán 4 hektárnyi terület. Ez még laikusként is aggasztóan hangzik, de ha már a szakemberek is aggódnak, akkor arra érdemes lenne odafigyelni.

„Ennek az lesz a következménye, hogy a vízhez kötődő élővilágnak a nagyobbik része időlegesen eltűnik a területről. Ha 2023 csapadékosabb lesz, akkor ezeknek a fajoknak a jelentős része visszatér persze, de a legnagyobb félelmünk, hogy főleg az itt élő és szaporodó vízi gerinctelenek közül lesz számos olyan faj, amik ezt a száraz időszakot nem fogják túlélni. Ezek olyan iszapban telelnek csak át, amely fölött mindenképpen kell lennie víznek, és ha nincs, akkor nem tudnak áttelelni. Ezek ráadásul nehezen terjedő fajok, amelyek máshonnan nem tudnak visszatelepedni” – mondja Vidra Tamás.

„Azt szoktuk mondani, ha február végéig, március elejéig nem tudjuk a vizes élőhelyeinket feltölteni a maximális szintre, akkor arra az évre ezek az élőhelyek nem vagy csak részlegesen tudják ellátni funkcióikat.”

Meddig lesz itt békaparadicsom?

A bivalyos szigetnek elnevezett hely felé tartunk, és ahogy elsétálunk egy kis épület mellett, amely egykor csónakház volt, a távolban néhány nyári lúd hangoskodik és reppen fel, a magasban pedig barna rétihéják kezdték meg nászrepülésüket.

Békáknak nyoma sincs, pedig Farmos a békamentő akciójáról is híres, amely során minden évben több ezer egyedet mentenek át a 311-es főút egyik oldaláról a másikra. Tamás elmondja, hogy sajnos az ország más területein is összeomlóban van a kétéltűek populációja, amelynek pontos okát még nem derítették ki a kutatók, de a klímaváltozás és az, hogy az utóbbi években megint megnőtt a mezőgazdaság vegyszerhasználata, biztosan hatással van a példányszámra.

Míg 10 évvel ezelőtt itt egy csapadékos évben 65000 békát mentettek át, két éve, amikor szintén jónak volt mondható a csapadék és a visszatartott víz mennyisége, már csak 6000-et, ottjártamkor pedig még csak alig 10 béka pottyant a mentővödrökbe.

Azóta érkezett kétszer is eső, itt-ott már tocsogós a mocsár alja, de zömmel még porzik a talaj a területen. Mindössze 40 mm csapadék esett, ami nagyon kevés, legalább kétszer ennyi kéne, egy jó kiadós májusi eső most így áprilisban aranyat érne. A békákat azért előcsalogatta a nedvesebb időjárás, most úgy 1100 példánynál tart a mentés, de ez még mindig messze elmarad attól, amely egy átlagos évben megszokott lenne.

A békamentés nemcsak a fajmentésről szól, hanem környezeti nevelésről is, hiszen sok gyerekcsoport látogat el a békamentő programra. Emellett kutatási célokat is szolgál, a vödrökből előkerülő brekkencseket fajok szerint leszámolják, így már több mint 10 éves adatsor áll rendelkezésre.

Izgalmas síkság

Kiérve a bivalyos szigetre, a kiszáradt növényzetű talajon apró sárga pontok világítanak. A tavaszi héricsek már szép számmal virágoznak, az egyik nagyobb állomány egy kisebb dombocskán virít.

A hatalmas nádas melletti szikes területen vagyunk, amely első ránézésre tűnik csak unalmas síkságnak, valójában igen változatos. Látványos, szikesekre jellemző mikrodomborzati formakincset látunk, szinte olyan, mint egy terepasztal.

Megtudom, hogy a legmagasabbra kiemelkedő területek az úgynevezett szikhátak, ezek tetején van egy kis löszréteg, és ezeken a megmaradt löszgyepeken virágzik a tavaszi hérics is. A szikhátnak van egy éles pereme, amit szikpadkának neveznek. A szikháthoz képest alacsonyabban helyezkednek el a kifehéredő részek, amelyek a talaj lepusztulásának következtében felhalmozódott só miatt ilyenek, és ezeket hívják vakszikfoltoknak.

A legmélyebben lévő részek a szikfokok, ha pedig a szikfokok összekapcsolódnak, akkor az a szikér. Hatalmas repedéseket látok a talajon, és másokhoz hasonlóan engem is furdal a kíváncsiság, miért és hogyan alakultak ki ezek.

„Ez európai szinten egy különlegesség, mert itt az Alföldön van olyan klimatikus és talajtani adottság, ahol ez ki tud alakulni. A szikes talajnak magas az agyagtartalma, és ha ez vizet kap, akkor megduzzad, ha kiszárad, akkor pedig elveszti a víztartalmát és a felszíne megrepedezik. Itt, ahol vagyunk, most állnia kéne a víznek” – mutat a kirepedezett talajra Tamás.

„A gyerekek viszont más magyarázatot adtak a jelenségre, szerintük azért repedezett be a talaj, mert átvonult rajta egy elefántcsorda.”

Mosolygok a gyerekek lenyűgöző fantáziáján, majd készítek pár fotót a héricsekről.

Ha elefántok nem is, de egy birkanyáj komoly tempóval közeledik felénk. Ők bizony áttrappolnak a területen, majd meg is állnak itt legelészni és pihenni a pásztorral és kutyájával együtt. Aggódva figyelem, ahogy a gyönyörű héricsek felé masíroznak, de a pásztor megnyugtat, hogy okosak ezek, nem eszik meg azokat, mert mérgező. Valóban, csak elsétálnak a virágok mellett, és tépkedik a talajról a számukra ehető, most még csak gyér növényzetet.

Nádas mocsárként ennek a területnek a jellegzetes vízinövényei a védett fehér tündérrózsa, a rovarfogó közönséges rence, és a kis fehér virágú békatutaj, amelyek csak később virágoznak itt, és remélem, érkezik majd ehhez kellő mennyiségű csapadék, hogy szépen viríthassanak. Ezen felül többek között fátyolos nőszirom, orchideák közül pedig agárkosborok sokasága fogja színesíteni a tájat.

Víz helyett tűz

A szikes területről egy 200 méteres pallósoron térünk vissza a madárvártához, amelynek elején egy tábla emlékeztet a terület egyik visszatérő problémájára. Sajnos többször pusztított már tűz a Farmos melletti Nagy-nádasban, legutóbb 2019 február végén, amikor 220 hektárnyi terület égett le, a hatalmas nádasból, és a mellette lévő szikesekből, mocsárrétekből és gyepekből. Az akácból készült pallósor 2006-ban épült, a vízben állva pedig úgy két évtizedet bírt volna ki. De a tűz ezt is elpusztította három éve, az alatta lévő vízből vödrökkel merve és locsolva próbálták menteni, de csak a felét sikerült. Farmosi civilek adománygyűjtést szerveztek, így a helyiek, magánszemélyek és vállalkozások dobták össze a pénzt a pallósor megújításhoz, ennek állít emléket az említett tábla.

Egy ilyen tűz az élőhelyben nagyon nagy károkat tud okozni. A lágyszárú növényzet bár megújul, de egy nádas esetén a legfontosabb, hogy olyan nagy kiterjedésű foltok maradjanak, amihez éveken keresztül nincs hozzányúlva, nincsen learatva, mert ezek a legértékesebb, úgynevezett avas nádasok, ahol a fiatal és a többidejű nád együtt fordul elő. Ezek alatt ott vannak az egyéb fajok is, a sásfélék, gyékény, illetve sok kétszikű növény is. Ezt szereti ugyanis a legjobban a természet, hiszen a gazdag növényvilág gazdag állatvilágnak teremt élőhelyet

Rengeteg olyan madárfaj van, mint például a fülemülesitke, amely kifejezetten ezt a vízben álló, többidejű avas nádast kedveli. A friss nádast a bölömbika és a barna rétihéja sem szereti, ezekben egyedül a nádirigó fészkel szívesen. A tűz után most már vannak hároméves nádasok, csak épp most víz nincs elég, ezért a fészkelés az idei évben is biztos, hogy nagyon gyenge lesz.

Programok és túrák a környéken

A Farmosi Madárvárta már említett madárgyűrűzéseire bárki csatlakozhat a meghirdetett időpontokban, és a békamentésre is várják az érdeklődőket, iskolás és óvodás csoportokat. Ezen felül két szakmai programjuk van, az egyik a tavaszi CES program, amit már több mint 10 éve megtartanak, ilyenkor a Kékbegy tanösvény pallósorán hálókat állítanak fel, minden évben ugyanannyi ideig, ugyanannyit és ugyanazon a helyen. Ezzel a költő madárfaunát tudják monitorozni, vizsgálni, a meghirdetett napokon ennek a folyamatába leshetünk bele. A másik program pedig egy 8 hetes madárgyűrűző tábor, amely július végétől szeptember végéig tart. A nyitott programokat a Farmosi Madárvárta Facebook-oldalán, illetve a DINPI oldalán is meghirdetik, a békametésekkel kapcsolatban pedig itt is tájékozódhatunk.

Aki pedig túrázna egy jót, annak a Hajta Természetismereti Túrát ajánljuk, amely egy 10 kilométeres jelölt útvonalon halad, és három tanösvényt fűz fel. Az útvonal érinti az általunk is bejárt Kékbegy tanösvényt, amely a nádasok élővilágát mutatja be, a Sóvirág tanösvényt, amelyen a szikeseket ismerhetjük meg, és a tápiószentmártoni Nőszirom tanösvényt, amely a homokbuckák és a láprétek izgalmas világát tárja elénk.

A túra lejárásához érdemes letölteni a Duna-Ipoly Nemzeti Park mobilapplikációját, amely segít eljutni a túra kezdőpontjára, majd az egyes állomásokhoz kapcsolódó érdekességekkel és képekkel mutatja be a terület természeti értékeit. A túrát és a térképeket le is lehet tölteni, így offline módban se tévedünk majd el a területen.