Hírek

Megvan a 2017-es Év Fája

Zengővárkony örülhet, hős szelídgesztenyéje nyerte a 2017-es Év Fája versenyt. A zsűri a fonyódi fehér nyárfáknak ítélte oda a Hős Fa címet, az Országos Erdészeti Egyesület pedig a gyulaji odvas hársfának adta különdíját. 

Szerző:
evfaja.okotars.hu
Fotó:
evfaja.okotars.hu
2017. november 9.

Zengővárkony örülhet, hős szelídgesztenyéje nyerte a 2017-es Év Fája versenyt. A zsűri a fonyódi fehér nyárfáknak ítélte oda a Hős Fa címet, az Országos Erdészeti Egyesület pedig a gyulaji odvas hársfának adta különdíját. 

Több mint 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája címért versengő fákra a szeptember elejétől október közepéig tartó online versenyben. Az Ökotárs Alapítvány által indított szavazáson 4088 szavazattal lett az első helyezett a mindössze 400 lelkes Baranya megyei község 300 éves, óriás szelídgesztenyéje.

 

 

A helyiek igazi „hősnek” és túlélőnek tartják a nyertes fát. „A századok során a fa kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, illetve azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek” - írják.

 

Azzal, hogy megnyerte a magyarországi versenyt, Zengővárkony szelídgesztenyéje részt vehet a 2018 elején zajló európai versenyben is, amelynek fődíja az Európai Év Fája megtisztelő cím. Várhatóan február 1. és 28. között szavazhatunk majd a magyar jelöltre, amely szép reményekkel indul a vetélkedőben, hiszen azt 2011 óta már háromszor is magyar fa nyerte meg, két alkalommal pedig második helyezést értünk el.

 

 

Zengővárkony
A Keleti-Mecsekben fekvő Zengővárkony messze földön híres ősi szelídgesztenyéséről, amely a 400 lelkes kis falut körbeölelve mintegy 60 hektáron terül el. A Natura 2000 védettség alatt álló terület különleges természeti érték. Szépsége miatt a híres természetjáró, Rockenbauer Pál ezt a helyet választotta örök nyughelyéül. A zengővárkonyi családoknak a szelídgesztenye biztosított gyarapodást, ezért aztán féltve őrizték, ápolták értékes fáikat. A századok során a gesztenyeművelés tudása mellett a hozzá kapcsolódó történetek, az ősök hagyatékának tisztelete is generációról generációra szállt. A gesztenyefa Zengővárkonyban nemcsak haszonnövény, de az évszázadokon átívelő folytonosság jelképe is egyben.
 

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

 

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje - 4088 szavazat
A nyírbátori tölgyfa - 3754 szavazat
Ősi gubacsi testvérfák - 2221 szavazat
A gyulaji odvas hársfa - 2123 szavazat
A szentkirályi hazaváró nyár - 1183 szavazat
Imrehegyi terebélyes eper - 959 szavazat
A délegyházi vadkörtefa - 902 szavazat
Horvátnádaljai platánfák - 834 szavazat
Vörösvári vén eperfa - 806 szavazat
Fonyódi fehér nyárfák - 563 szavazat
Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus - 552 szavazat
Hevesy György ciprusfája - 402 szavazat
Családi almafa - 76 szavazat

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Az Év Fája 2017 verseny döntősei

A Jászai Mari tér platánja lett az Év Fája 2016-ban

A vadalmafa lesz a középpontban 2017-ben

 

Cikkajánló