Hírek

Megvédjük a magyar akácot!

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
shutterstock.com
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
2014. május 8.

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását. Megjegyezte, hogy a magyarországi fatömeg mintegy 30 százaléka akác, az országban termelt összes méznek pedig nagyságrendileg a fele akácméz, így ez a fafajta körülbelül százezer embernek nyújt megélhetést.
Glattfelder Béla azt mondta, akár már május közepén bekerülhet a hungarikumok közé az akác és az akácméz, ami azért fontos, mert e helyi védelmet az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie az úgynevezett idegenhonos özönfajok listájának összeállításakor.


Emellett módosítani kell a 2009-es erdőtörvényt, mert nem lehet úgy küzdeni európai uniós szinten a magyar akácért, hogy közben a magyar jogszabály azt egy veszélyes, idegenhonos fajtaként határozza meg - tette hozzá a politikus, a többek között egyetemi karok, tudományos kutatóintézetek, érdekképviseletek, köztestületek és magánerdő-tulajdonosok részvételével létrejött "akáckoalíció" vezetője.

 

mti_foto-_czegledi_zsolt-2.jpg


A tájékoztatóra egy akácággal érkező EP-képviselő jelezte, hogy az idegenhonos özönfajok említett listáját a következő egy évben állítja össze az unió elsősorban környezetvédelmi szervezetek javaslata alapján. Ezt követően az Európai Bizottság körülbelül fél éven át konzultál majd a tagállamokkal a pontos tartalomról.
A kormánynak és a magyar EP-képviselőknek ezért a jövőben is határozottan kell fellépniük annak érdekében, hogy a magyar akácot ne vegyék fel e listára - mondta Glattfelder Béla, kijelentve: "meg fogjuk védeni a magyar akácot, az akácmézet" és a munkahelyeket is. Szerinte nincs szükség arra, hogy az EU-ból mondják meg, Magyarországon lesz-e a akác vagy sem.
 

Korábbi cikkek a témában:
Özönfajokról rendelkezik az EU
Az amerikaiak elámultak az akácunk láttán
Akácos örömre akácos üröm
 

Cikkajánló