Mesés fejlesztések Regécen

Újjászületik Regéc vára, és a településen egy modern látogatóközpontot is létrehoznak, így ősszel már interaktív tárlatokon ismerkedhetsz meg az 1300 körül épült erősség izgalmas múltjával.

Szerző:
turizmusonline.hu
Fotó:
Hörpölin
2015. május 12.

Újjászületik Regéc vára, és a településen egy modern látogatóközpontot is létrehoznak, így ősszel már interaktív tárlatokon ismerkedhetsz meg az 1300 körül épült erősség izgalmas múltjával.

Felújítják a Regéci vár északi részén található négyszintes öregtornyot, amelyben szintenként más-más tematikus tárlatot rendeznek majd be. Mellette szabadtéri kiállítás lesz megtekinthető a belső udvaron és a nyitott helyiségekben. A vár bejáratánál tágas, korszerű fogadóépületet emelnek, ahol vendéglátóegység és ajándékbolt kap helyet. A cél, hogy a jövőben a helyszín kulturális és hagyományőrző rendezvényeknek is otthont adhasson, így az erősség keleti oldalán található várárokban erre alkalmas teret építenek ki.

 

 

A felújítás alatt álló várudvar


Regécen látogatóközpont létrehozására is sor kerül, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem gyerekkoráról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A kiállítással Regéc Község Önkormányzata méltó emléket kíván emelni annak, hogy a gyermek fejedelem Regécen töltötte első hat életévét. Emellett az épületben régészeti központ, kőtár és történelmi játszótér is helyet kap. Annak érdekében, hogy a vár történetét minél élményszerűbben adhassák át a nagyközönségnek, a 3D-s vetítőteremben a látogatók animációkat tekinthetnek majd meg.


A multimédiás interaktív kiállításokon túl mindkét helyszínen felsorakoztatják azokat a restaurált leleteket, amelyek a vár tizenhat éve zajló régészeti kutatása során kerültek elő. A fejlesztések már mindkét helyszínen elkezdődtek, a beruházás az ősz derekára valósul meg.

 

Ha szereted a magyarországi várakat, nézd meg a többi váras cikkünket is!

Cikkajánló