Mi történik a fészekben?

Bizonyára már te is sok madárfészket láttál kívülről, esetleg bele is kukkantottál, most azonban valódi bepillantást nyerhetsz a fészeklakók életébe.

Szerző:
MME
Fotó:
Shutterstock
2015. június 10.

Bizonyára már te is sok madárfészket láttál kívülről, esetleg bele is kukkantottál, most azonban valódi bepillantást nyerhetsz a fészeklakók életébe.

A madárfészkekben zajló események a szülőmadarak érzékenysége, a nehéz megközelíthetőség vagy a rejtettség miatt nehezen megfigyelhetőek. Pedig van mit látni még egy olyan gyakori faj esetében is, mint a széncinege.
Talán kevesen tudják, hogy a fészkek életét digitális kamerákon kívül másképp is meg lehet figyelni, méghozzá testközelből: fából készült ablakodúk segítségével.

 

Mit láthatsz a videón?

 

Kívülről csupán annyit láthatunk, hogy a két szülő szinte megállás nélkül hordja az apró ízeltlábúakból és hernyókból álló táplálékot a fiókáknak. Bebújnak a röpnyíláson, majd néhány másodperccel később távoznak. Néha azonban hosszabb időt, akár perceket is bent töltenek, alkalmanként pedig a távozó madár csőrében mintha lenne is valami. Mit csinálnak a fészekben és mit hoznak ki? Többek között ezt is bemutatja a kisfilm.

 

A felvételeken látható, hogy a madarak nem véletlenszerűen közelítik meg a fészket, hanem az odú szomszédságában levő bokorból, a kedvenc megfigyelőágukról startolnak. Innen jól elrejtve szemügyre vehetik a környéket, hogy nem látja-e őket ragadozó. Ha nem, akkor repülnek az odúhoz, és a lehető leggyorsabban besurrannak a röpnyíláson. Az utóbbi azonban nem mindig megy simán. Van, hogy a madarak is hibáznak, és csak többszöri próbálkozásra sikerül bejutniuk.

 

Egy meglepő tény

 

A fiókák sikeres kirepülését követően a fészek tiszta, ürüléktől mentes. Ez a fiatalok és a szülők elképesztő együttműködésének köszönhető - ezt láthatod a videó első fészekjelenetében.

 

Az etetést követően a szülőmadár figyeli a fiókát, hogy az ürít-e. Ekkor a kismadár szó szerint fejre áll, és egy hatalmas, a felnőttekénél jóval nagyobb ürülékcsomót présel ki a kloákáján. Az ürülék azért nagyobb a szülőkénél, mert míg azok repülés közben, illetve az ágak között keresgélve folyamatosan, a tollazat beszennyezése nélkül ürítenek, a fészekben ülő fiókák ezt nem tudják megtenni, ezért több „adag” is összegyűlik az emésztőrendszerükben.

 

És most következik a legelképesztőbb dolog! Ahhoz ugyanis, hogy az alapállapotban laza szerkezetű ürülék szállítható legyen, egy erős, rugalmas hártya tartja egyben. A fiókák szervezete ezzel a képességgel csak a kirepülésig rendelkezik.

 

Az etető madarak nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a sok munkával összeszedett táplálék a tátogó torkokba, ne pedig a fészek aljára kerüljön. A videó utolsó odúbelsőt mutató részében láthatjuk, hogy a szülőmadár több mint egy percet tölt a fészekben, szó szerint a bemászik a fiókák közé, alá, és ott keresgél. Valószínűleg ekkor szedi össze a lehullott táplálékot; esetleg megöli a szem elé kerülő élősködőket; figyeli, hogy valamelyik fióka nem sumákolta-e el az ürülékcsomó átadását; illetve az is elképzelhető, hogy ez a stimulálás ösztönzi is a fiókák ürítését.

 

Less be te is a cinegefészekbe!

 

Cikkajánló