Milliárdos fejlesztéseknek örülhetnek a természetjárók

Panorámasétány, növénylabirintus, lombkorona-tanösvény, négy évszakos pihenők, látogatóközpontok, és ez csak néhány kiragadott példa az elkövetkező évek beruházásaiból, amelyeket a Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei mutattak be egy fővárosi sajtótájékoztatón.

Szerző:
Tóth Judit
Turista Magazin
Fotó:
TM
Juhász Melinda
2019. március 20.

Panorámasétány, növénylabirintus, lombkorona-tanösvény, négy évszakos pihenők, látogatóközpontok, és ez csak néhány kiragadott példa az elkövetkező évek beruházásaiból, amelyeket a Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei mutattak be egy fővárosi sajtótájékoztatón.

A március 19-én tartott sajtótájékoztatót Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke nyitotta meg

 

3,5 milliárdos támogatás
Hét sikeres európai uniós pályázat keretében csaknem 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással valósulnak meg a természetjárás feltételeit javító fejlesztések 2020. szeptember végéig a Magyar Természetjáró Szövetség koordinálásában. A VEKOP és a GINOP keretében benyújtott pályázatok 217 helyszínen, összesen 354 projektelemet tartalmaznak országszerte. A beruházások a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron-Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben valósulnak meg.

A projektindító rendezvényen Németh Csaba, az MTSZ szakmai vezetője elmondta, a tervezésnél kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, illetve arra is, hogy a fejlesztések, amennyire a lehetőségek engedik, akadálymentesek legyenek, és minden korosztályt kiszolgáljanak. Fontos szempont volt az egyes elemek hálózatba rendezése is, a fejlesztések helyszínei elsősorban az Országos Kékkör és a Pest megyében futó piros turistajelzés mentén helyezkednek el. Célként határozták meg a négy évszakos túrázás ösztönzését is.

 

Ezt követően a területileg illetékes erdőgazdaságok képviselői mutatták be részletesen saját fejlesztéseiket.

 

A Börzsöny az ország legerdősültebb területe, a főváros közelsége miatt pedig fontos szempont az erdő közjóléti funkcióinak erősítése. Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója bemutatta a hamarosan átadásra kerülő Királyréti Kirándulóközpontot, ahol hely- és gazdaságtörténeti kiállítással is várják majd a látogatókat. Ősz folyamán várhatóan átadják a Királyrét közelében emelkedő Várhegy új, 20 méter magas kilátóját, továbbá a Márianosztrára tervezett pálos emlékhelyet is.

 

Ilyen pazar a kilátás a Prédikálószék kilátójából

 

Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója elmondta, hogy a fejlesztésekkel az egyik fő célkitűzésük, hogy a területeikre érkező évi 25 millió látogatót térben és időben is egyenletesebben oszlassák el. Ennek érdekében például több négy évszakos pihenőhelyet is kialakítanak. Az igények alaposabb felmérése érdekében már több helyen is alkalmazzák a látogatásmérő műszereket. Ezeknek köszönhetően tudják azt például, hogy a Prédikálószéken átadott kilátónak az elmúlt két évben már 60 ezer látogatója volt. A fejlesztések helyszínei között olyan kedvelt célpontok is szerepelnek, mint a hűvösvölgyi Nagy-rét, a Hármashatár-hegy vagy a Budakeszi Vadaspark. A Holdvilág-árokban egy vulkántörténeti tanösvényt alakítanak ki, a Pilis-tetőről pedig elszállítják az egykori rakétabázis betonelemeit.

 

 A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretei között megvalósuló beruházásokat lehet megnézni a fenti térkép segítségével

 

Mogyoródon is több fejlesztést terveznek, erről a település polgármestere, Paulovics Géza beszélt. Többek között felújítják a Makovecz Imre tervei alapján épült kilátót és egy „Természetes Energia Állomás” is épül, interaktív szélmalommal és növénylabirintussal.

 

Dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója előadásában többek között bemutatta a GINOP-pályázat keretében készülő Dobó István-kilátót. Az Eger melletti Eged-hegyre tervezett, 34 méteres kilátó a katasztrófavédelem egykori átjátszótornyának továbbgondolása, amely formájában Dobó István sisakját idézi meg.

 

A Dobó István-kilátó látványterve

 

Bozsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője részletesen is beszélt a Lillafüredet érintő fejlesztésekről, amelyeknek fő célja, hogy újjáélesszék a környék gyalogos turizmusát. Újjáépítik például a Zsófia-kilátót, amely a 19. század végétől 1950-ig állt itt, de terveznek egy lombkorona-tanösvényt is. A Telkibánya melletti Király-kúti-pihenőhelyen, ahol az ország egyetlen jegesbarlangja is található, egy szabadtéri skanzent létesítenek, ahol a térségben egykor fontos szerepet játszott aranybányászatot és vaskohászatot mutatják be.

 

Somogy megyében is számos izgalmas újdonságot terveznek, ahogy ezt Ihárosi Pétertől, a SEFAG Zrt. közönségkapcsolati osztályvezetőjétől megtudhattuk. A Kőröshegyi völgyhíd közelében található Fehérkő váránál például a várfal állagmegóvása mellett egy sétányt is kialakítanak a romok körül, amelynek egy pihenőterasz is része lesz, a vártól ugyanis fantasztikus panoráma nyílik a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre. A Deseda tónál épül majd kilátó és vízi sétány is, valamint hidak segítségével teljesen körbejárhatóvá teszik a tavat.

 

 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretei között megvalósuló beruházásokat lehet megnézni a fenti térkép segítségével

 

A Dunakanyar a természetjárók egyik legkedveltebb úti célja, így természetesen a mostani fejlesztésekből sem maradhat ki. A Rám-szakadéknál egy fogadóépületet és elsősegélypontot terveznek, a Búbánat-völgyben pedig felépül a Kerek-tavi Természetház, amely több funkciót is ellát majd: kiállítótér, oktatási helyszín és közösségi tér is lesz.

 

Bánáti László, a TAEG Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója többek között bemutatta a soproni Károly-kilátónál létesülő lombkorona-tanösvény terveit, amelyen két kilátó is épül majd. A Sopron-hegység egyik ismert magaslatán, a Muckon, látogatóközpont épül. Az Erdő Házában kiállításokkal várják a látogatókat, illetve egy vadasparkot is terveznek, ahol az öt hazai nagyvadfajt mutatják be.

A Bakonyerdő Zrt. által kezelt területeken 15 helyszínt érintenek a fejlesztések, tudtuk meg Stubán Zoltántól, a Bakonyerdő Zrt. közjóléti osztályvezetőjétől. Ezek egyike a Vonyarcvashegyen épülő négy évszakos, kilátóterasszal is rendelkező menedékház, de sok helyen a meglévő infrastruktúrát újítják fel, például a Koloska-völgyben és a Cuha-völgyben. 

 Az Erdő Házában kiállításokkal várják a látogatókat, illetve egy vadasparkot is terveznek

 

A VERGA Zrt.-t érintő beruházásokról Ugron Ákos vezérigazgató beszélt. Előadásában kiemelte a Nagyvázsony közelében található egykor lőtéri torony kilátóvá alakítását, valamint az Eplény környékét és a veszprémi Aranyos-völgyet érintő fejlesztéseket.

A sajtótájékoztatót Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója zárta, aki kiemelte, hogy az utóbbi években a belföldi turizmus rohamosan bővült, és ennek egyik fontos szelete a természetjárás, amelynek további dinamikus fejlődéséhez az elkövetkező évek beruházásai remek alapot jelentenek majd.

 

További információ a fejlesztésekről, a projekt.mtsz.org oldalon érhető el.

 

 

 

Cikkajánló