Öt tipp az érdekesebb téli fotókért

Akárhányszor hallani tanácsokat a jobb tájképek felé vezető úton, szinte mindig az első mondatok környékén rákanyarodik a beszélgetés a záridők, nyílásviszonyok kérdéskörére, a „milyen gépet vegyek” témára, vagy épp a grammok és literek kompromisszumaira; a létező legkötetlenebb és legkreatívabb szabadidős tevékenység élvezetéből számháború lesz. Maga a látvány, a megérkezés érzése, a távolság, az üresség, a mele vagy az idő érzékeltetése ritkán múlik műszaki paramétereken, pedig talán épp ezek adják a kép lényegét. Persze az alapvető technikai ismeretek elsajátítását nem lehet megúszni, egy korábbi cikkünkben, az éjszakai fotózás kapcsán mi is végigmentünk rajtuk, most viszont jóval alapvetőbb témák következnek.

1. Legyél a megfelelő helyen!

Az egybefüggő hótakaró csodás látvány, de sajnos sokszor nem tart sokáig. Azonban az árnyékos völgyekben, domboldalakon már tovább marad meg a hó, foltokban. Mondhatnánk, hogy a szerencse kérdése, hogy hol mutat mindez jól vagy rosszul, de aki végignéz sok száz képet ilyen időkből, az előtt igenis kirajzolódik két egyértelmű lista. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy egyik sem kizárólagos, hiszen a fotózás kreatív sport, amelyben a „soha” és a „mindig” nem létező kifejezések. A képek többsége alapján viszont igenis lehet következtetni kockázatos és ígéretesebb témákra.

Ahol általában nem tesz jót a részleges hótakaró: sziklaformációk, erdei talaj és általában a földön látható kisebb témák bemutatása. Vegyes felületek, például patakvölgyek sziklákkal és vízzel; parkok, ahol az olvadó hó mintázatai keverednek az utak, mezők formáival.

Amit viszont jó eséllyel feldob: nagy felületek struktúrái, például szántóföldek, mezők, szőlők; az árnyékok és a domborzat érzékeltetése a megmaradó hóval, avagy épp az ellentétek bemutatása: napsütötte, zöld domboldal és hó vagy a jég utolsó nyomai, körös-körül olvadással.

Végül persze vannak olyan témák, amelyekkel érdemesebb megvárni a teljes olvadást, mert a részleges hótakaró egyszerűen eltakarja a fő témák fontos felületeit. Ezek jellemzően városi, belterületi témák, ahol az utolsó hófoltok hozzáadott érték nélkül, feleslegesen vonják magukra a figyelmet.

Ha pedig minden hó elolvad, jó tudni, hogy sok száz méteres magasban már egészen más lehet az időjárás. A Kárpát-Medence jellegzetes meteorológiai képződménye az inverzió, a földközeli légrétegekben megülő hideg, amely sokszor sűrű, szitáló köddel, szürkeséggel és szmogriadókkal jár. Közben viszont a hegytetőkön hét ágra süt a nap. Még ha nem is ér véget a szürkeség ezer méterig, akkor a fákon kicsapódó zúzmara varázsolja mesebelivé a tájat.

Ahogy a közelmúltban láthattuk, a Kékest, az Írott-kő környékét és a hasonló, közismert kirándulóhelyeket ilyenkor valósággal megrohamozzák. A nyugodtabb célpontokhoz tehát ne a meglévő, általános tudást és ne is a népszerű túraajánlókat hívjuk segítségül, helyette inkább egy egyszerű domborzati térkép segítségével határoljuk be a nagy tengerszint feletti magasságú tájakat, azon belül is az utakkal ritkábban behálózott, de nem fokozottan védett részeket, és máris megúszhatjuk a tömeget. Annyi bizonyos, hogy a természet ezeken a helyeken sem kevésbé megkapó.

2. Figyeld meg, mikor mutatja a táj a legjobb arcát!

Ez bizony igazán munkaigényes lesz, és nagyon sok olyan alkalommal nem leszel az ágyadban, amikor egyébként szeretnéd. Cserébe viszont a fotók is sokkal látványosabbak lesznek! Az egyik igazán hasznos dolog, amelyet napkeltekor vagy napnyugtakor segítségül hívhatsz, az ismét az ellentét: a hideg hó mellett a lenyugvó vagy felkelő nap fénye, fagy és tűz,kék és sárga összjátéka.

A reggelek előnye még a kevésbé letaposott, friss hó és általában a szélcsendesebb időjárás is, ami egy kis havazás után azt jelenti, hogy a hó még fent marad a fákon egy pár óráig. Persze napközben sincs minden veszve: a ragyogó, kék ég látványa és a napsütés nemcsak izgalmas árnyékokat rajzol, megcsillantva a távoli vizeket, de a természetbe kijutó ember „belsejében” is megteszi a maga nagy szolgálatát, és erre emlékezve biztosan mindannyian nyugodtabban nézünk a várható szürke napok elébe.

Az erős napfény előnye egyben a hátránya is: az árnyékok elterelhetik a figyelmet a fő témáról, amelynek formája, vonalai akár sokkal izgalmasabbak is lehetnének, ha a maguk teljes, zavartalan valójában lennének láthatók. Ha pedig a foltokban olvadó hó is rákerül, máris eljutottunk oda, hogy a szemünk előtt heverő téma szinte eltűnt.

Ahogy leszáll a köd és az este, máris egészen másként mutat a táj: ilyenkor már bátran fotózhatunk lefelé, mindent kevés, de kiegyenlített fény ér. Azonban ilyenkor már meglepően hamar eljön az a pont, ahol már csak állványról fotózhatunk, ehhez elég lehet egy kicsit nagyobb zoom egy erdő mélyén, akár már délben is.

Ha leszáll az éjszaka, a mesterséges fények megsokszorozzák a lehetőségeket. Legyen akár egy országút fénye vagy még inkább a szélesvásznú táj, amely fölött a felhőzetet a közeli falvak közvilágítása ragyogja be sárga, vöröslő vagy kékesfehér fénnyel, a látvány sokszor egyedülálló. Hideg téli éjszakákon a magasban lebegő, csillogó jégkristályok alkotnak mesebeli fényoszlopokat. Bízzunk bátran a technikában, a modern fényképezőgépek az emberi szemnél nagyságrendekkel több fényt képesek összegyűjteni, csak időt és stabil rögzítést kell az eszközöknek biztosítani. Fontos még a kikapcsolt képstabilizátor (stabil állványon önmagát gerjesztve okozhat bemozdulást), és a meleg helyen tárolt tartalék akku is jól jöhet.

3. Vessz el a részletekben!

Ha egy helyen egyik napszakban sincs kellően érdekes téma a tájkép egészében, még mindig remek lehetőség a látómező szűkítése, ami átvitt értelemben éppen a tágítását jelenti, üde színfoltok sokaságát a nagy tömegben érkező, széles látószögű fotók között. A távolság és a vele való szembesülés érzékeltetéséhez például remek lehetőség a télre jellemző párás idő, de akár közelebb nézve, a nyomok és árnyékok világában is egészen új, izgalmas mintázatokat fedezhetünk fel.

A legérdekesebb dolgok persze sokszor egészen közel és lent vannak. A jég formavilága például szinte kimeríthetetlen: legyen akár a befagyás szélén álló patak, egy keréknyom sormintája vagy éppen az olvadás percei, a természet mindig gondoskodik sosem látott, új motívumokról. A jégcsapok áttetsző formái különösen szemből érkező fénnyel lesznek még mesebelibbek, az olvadó hó mélyén pedig akár a tavasz korai képviselőit is felfedezhetjük.

A patakok környéke szintén a télre tartogatja a legérdekesebb arcait. A lombok és aljnövényzet nélküli erdő, a patakmeder körül is fagyó, kemény talajával a legalkalmasabb környezet az eldugott, apró vízesések felfedezésére, avagy a völgyek oldalában meredő sziklák bemutatására, amelyek a lombok idején alig látszanak. A fagy előrehaladtával pedig a legapróbb csepegő kövek, szivárgók vagy akár az épített támfalak vízelvezető nyílásain is óriási jégcsapok jelzik a víz útját, amelyek az árnyékos mélységekben néha egészen tavaszig megmaradnak.

A hideg idő az erdő állatait is a különféle etetők környékére csábítja. A nagy találkozások idejére azonban érdemes szemmel tartani, hogy ez az időszak egyben vadászidény is, így az indulás előtti estén mindenképp tájékozódjunk az erdőgazdálkodónál, illetve a vadászatra jogosult szervezetnél az esetleges lezárásokról.

4. Hozz magaddal eggyel több réteg ruhát!

A hideg téli idő nem a divat ideje. Vagy kicsit távolabbról nézve: mért is öltözködünk szépen? Hogy jó benyomást tegyünk magunkra és másokra? Bizony, a „menjünk már, mert megfagyok” felszólítás nem épp pozitív benyomás, legyen bármennyire is jól öltözött a forrása. Két nadrággal már valóban nem lesz a lehető legvékonyabb a lábad, a képeid viszont mindenki másénál kívánatosabbak lesznek, hiszen megvárhattad a megfelelő pillanatot.

Hogy mennyire kell vastag ruha, azt valószínűleg mindenki csak tapasztalat útján tudja majd meghatározni, de három szempont univerzálisan érvényes.

A másik a nadrág kérdése, amelyet ugye nem egyszerű a terepen cserélni. Ebből tehát mindenképp jó meleg kell, a legalkalmasabbak azok a sínadrágok, amelyek oldalt cipzáros nyílással szellőztethetők, például egy-egy hosszabb gyaloglás során. A harmadik, hogy a sok ruhának sok hely is kell, tehát érdemes jó nagy táskával készülni. Ez sem lesz túl sportos vagy divatos látvány, de életed esti, téli fotójának elkészítésekor nem is fogod megbánni.

5. Nézz más szemmel az utómunkára!

A hó fehérje, a szántóföld barnája vagy épp a lemenő nap fénye ebben az időben egészen gyakran teremt olyan fényviszonyokat, amelyek kívül esnek a fényképező által kezelhető tartományon. Az emberi szem persze ennél jóval többet lát: a vizek csillogását, az árnyékban rejtőző mintázatot, a napnyugta felhőinek rózsaszín árnyalatait. Mindez ott rejtőzik a digitális fényképek tökéleten numerikus adatsorai között is, és aki érez magában némi kitartást, a mai csúcstechnikával könnyen visszavarázsolhatja a képre. Mindez nem manipuláció, hiszen a látvány eredetileg is sokkal szélesebb fényskálát fogott át a nyers képen láthatónál, a módjával használt utómunka csak helyreállítja a valóságot.

A leggyakoribb, erős kontrasztú témát sokszor a hófoltok jelentik, amelyek a nyers képen még tartalmaznak részleteket, azonban ha a kép világosságát „normális” értékre növeljük, csak részlettelen, tiszta fehér marad. Ezen a ponton azonban még nem rontottuk el, ha a leggyorsabb és legegyszerűbb eszközt keressük.

Egy másik lehetséges megoldás az árnyékok és csúcsfények beállítása, ami kijelölés nélkül az egész képre érvényes lesz, kijelöléssel pedig csak egy részére. Mindez persze csak a két legprimitívebb eszköz a többtucatnyi közül. Aki elmélyed bennük, az a mai technikával szinte túlzás nélkül bármit, bárhol lefotózhat.

Akinek nincs összetett képszerkesztő programja, az akár a telefonok beépített alkalmazásaival is sokat segíthet a képen. Az emberi szem által érzékelt havas táj az eszköz fénymérőjének csak egy világossági érték, nem „tudja”, hogy most épp fehérnek kell lennie, ezért a képek nagy átlagának középszürkéjére igyekszik beállítani a kép átlagos világosságát. Összefüggő hóban tehát bátran bíráljuk felül a kép világosságát. Vagy növeljük meg utólag – előbbi esetben persze ne felejtsük el kikapcsolás előtt alaphelyzetbe állítani.

+ 1 Drónnal csak páramentes időben!

Amikor a levegő fagypont alá hűl, a zúzmarás és ködfelhős idő csodálatos látvány, de a tudomány mai állása szerint ezt érdemes csakis a földről szemlélni. A levegőben lévő apró, túlhűlt vízcseppek könnyen ráfagyhatnak a forgó szárnyakra, eltorzítva a repüléshez gondosan megtervezett formájukat.

A nagyobb repülőgépek fűthető szárnybelépőélekkel, kisebb korlátozásokkal repülhetnek ilyenkor is, a drónokra viszont ez a jelenség már csak azért is igazán veszélyes, mert az eljegesedett szárnyprofilokon sokszor egyik pillanatról a másikra omlanak össze a levegő áramlásának érzékeny útjai, az apró szárnyakon pedig már egészen vékony jég is drámai változásokat okoz. Az eredmény általában az azonnali, megállíthatatlan zuhanás.

Az előrehaladott jegesedést általában jelzi a légcsavarok magasabb és egyenlőtlen fordulatszáma is, de ekkor már igen közel a baj. Akit részletesen érdekel a téma, számtalan forrásból tájékozódhat, ez a dolgozat például szerintünk remek, alapos olvasmány.

A cikk először 2021. januárjában jelent meg.