Hírek, Fotó

Potyó Imre éjszakai mesevilágával lett az év természetfotósa

Ezekkel a képekkel ünnepel a hazai természetfotózás 2020-ban, az idei döntős képanyag minden eddiginél izgalmasabb lett. Nézd meg cikkünkbe hazánk legjobb természetfotóit!

Fotó:
Lenergy - Az Év Természetfotósa 2020 / naturArt
2020. november 4.

Ezekkel a képekkel ünnepel a hazai természetfotózás 2020-ban, az idei döntős képanyag minden eddiginél izgalmasabb lett. Nézd meg cikkünkbe hazánk legjobb természetfotóit!

Idén 28. alkalommal osztott díjakat a 30 éve megalakult naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége a hazai, illetve külföldi természetfotósoknak. Ez utóbbit azért írom, mert a Lenergy – Az Év Természetfotósa pályázat, bár úgy tűnhet, csak magyaroknak szól, ez a kiírásban nem feltétel, sőt, eddig is akadtak más országokból nevezők, és idén is bekerült a legjobbak közé egy külföldi szereplő, de erről egy kicsit később.

Előbb lássuk röviden a számokat és a legeket! A pályázat történetében idén neveztek a legtöbb pályaművel, 241 fotós 4114 képpel indult a versenyen, és a négyfordulós zsűrizés után végül 111 fotó jutott be a finalisták közé és került fel a falra, ugyanis a korábbi évekhez hasonlóan ezekből a képekből egy kiállítás is nyílt, amelyet november 4-től december 30-ig lehet megnézni a Magyar Természettudományi Múzeumban. De a képeket egy könyv formájában otthon is lapozgathatjuk, hiszen idén is megjelent a pályázat albuma Az év természetfotói – Magyarország 2020 címmel.

Abban is leg az idei pályázat, hogy színvonalban magasan veri az eddigieket, és ezt nem csak én mondom, miután megnéztem a döntőbe jutott 111 képet, hanem maga dr. Kalotás Zsolt is, a zsűri elnöke, aki természetesen beszédet mondott az átadón. Apropó, átadó! Itt most mindenki online volt, és nem mondok újat vele, de természetesen a magyar pályázat díjátadója is virtuálisan zajlott a vírushelyzet miatt. Az utóbbi időben láthattunk már jó pár ilyen élő online közvetítést, amelyek főként előre felvett, precíz kivitelezésű, pontos koreográfiát követtek, mint például a brit, vagy német pályázatok díjátadói. De azt kell mondjam, a magyar megoldás felettébb meglepett. Ez valóban élő volt, olyannyira, hogy minden szereplő a pandémiahelyzet alatt elterjedt Zoom program segítségével volt jelen, így olyan érzésem volt, mintha egy konferencián ültem volna, de leginkább szerkesztőségünk hétfői hétindító meetingje jutott róla eszembe.

Volt benne prezentáció, fáziskésés, hiányzó résztvevők, le a kalappal Fáth Péter, a naturArt elnöke előtt, aki a szokásos higgadtságával vezette végig az átadót, ahogy azt az élő verziókban is megszokhattuk tőle a korábbi években. Én imádtam ezt az egészet, ugyanis a nagytestvérek verziójához képest itt a győztesekkel, akik szintén jelen voltak a Zoom-szobában, egy teljesen spontán beszélgetésben meg is ismerkedhettünk, és képeikről személyesen mondhattak pár szót. Erre az élő átadókon soha nincs mód, szóval már megérte, hogy így alakult. És még volt egy meglepetés, amit egyik külföldi online átadón se láthattunk, hamarosan el is árulom, hogy mi. Ha esetleg szeretnéd visszanézni az átadót, amelyben az összes döntős képet is meglesheted egy diaporáma keretében, kattints ide.

Most pedig lássuk a győzteseket, akiknek jó részét megkerestem telefonon, hogy gratuláljak nekik és hogy kicsit kifaggassam őket az idei pályázatról, képeikről és kíváncsi voltam arra is, hogy látják a mai természetfotózást. Kezdjük rögtön a győztessel, azaz az Év természetfotósával, amely kitüntető címnek 2020-ban Potyó Imre örülhet. Idén nem először, hiszen két éve is sikerült neki ez a bravúr, akkor 7 fotójával volt bent a finalisták között, idén pedig 9 képe jutott be, köztük 3 díjat is kapott. Ha egymás mellé rakjuk Imi finalista képeit, meg fogjuk érteni, hogy mi foghatta meg a zsűrit is a fotóiban.

Az egész olyan, mint egy varázslatos éjszakai mesevilág, csupa olyan lénnyel, amelyeket nemigen láthatunk még akkor sem, ha sokat járunk kint a természetben. A képek több szereplőjéhez egészen közel kellett mennie, ráadásul ahhoz, hogy ilyen gyönyörűen mutassanak a fotókon a megörökített témák, nagyon sokat és profi módon kellett játszania a fényekkel is. Imit leginkább kékórás képeiről ismerhettük meg, mostani soroztában is találunk több ilyen fotót, az egyik az Állatok és környezetük kategória győztes képe lett, melynek címe A gyepi béka birodalma. Már önmagában is mesés a látvány, de ha megtudjuk, hogy ez egy 8 másodperces felvétel, melyet egész komplex világítási technikával oldott meg, akkor azt kell mondanunk, le a kalappal.

A képet hol máshol készíthette volna, mint a Börzsönyben, ahol mint a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa a királyréti Hiúz Ház Erdei Iskolában dolgozik, így munkaidő után is rengeteget időt tölthet el az itteni erdőkben, és van alkalma jól megfigyelni az itteni legapróbb élőlényeket és történéseket. Egyik tavasszal rengeteg csapadék esett és a kisebb-nagyobb mélyedések megteltek vízzel, amelybe lerakták petéiket az erdei és gyepi békák. Megfigyelte, hogy a naplemente utáni kevéske időben megjelenő kék fények alatt milyen szépen tükröződnek a fák a vízben. Először csak a petecsomókat finoman megvilágítva komponált, de egyszer csak egy gyepi béka dugta ki a fejét a vízből. Gyorsan átkomponált, és miután finoman rávakuzott a békára, elkezdte fénnyel szinte megfesteni a petecsomókat is a 8 másodperc alatt. A hosszú expozíciós időnek köszönhetően pedig a kék fényben úszó környezet is visszatükröződik a vízből.

Mutatunk tőle egy versenyen kívüli fotót is, ugyanis azóta is lelkesen fotózza a Börzsöny apró kis csodáit. Ezen a képen gombafonalakon kicsapódott páracseppeket láthatunk és az egyik ilyen képződményen egy 2 milliméteres apró rovar csüng. Gyönyörű fotó!

Imi egyébként ezúttal nagyon izgult a végeredmények miatt, ugyanis a pályázat 2. és 3. fordulójának zsűrizését bárki végigkövethette, így egészen az utolsó fordulóig mindenki láthatta hány képpel és milyen pontszámokkal rendelkeznek a saját, de mások képei is. Idén nagyon szoros állás alakult ki a vezető két helyen, így tényleg nem lehetett tudni, végül ki kerül az élre. Egyébként a verseny szervezői nagyon büszkék arra, hogy bevezették ezt a transzparenciát a versenybe, amelyet úgy tűnik, több nemzetközi pályázat is lassan alkalmazni fog. Így, bár pontozásos a verseny, és a minimum és maximum pontok mindig kiesnek, ezzel még inkább az etikus zsűrizést tudják biztosítani a képeknek. Sőt. Ezúttal a 4. végső fordulót is nyilvánossá tették – persze csak az átadó után-, amit ide kattintva ti is megnézhettek. Én csak belenéztem, de egészen izgalmas kulisszatitkokat láthatunk, hogy is zajlik egy zsűrizés, és sokszor mennyire komoly dilemmába kerülnek a zsűritagok egy-egy képnél. Amikor Imit arról faggattam, ő hogy látja, milyen az idei mezőny, ugyanis azt éreztem, idén mintha más lenne a felhozatal, mint korábban, kevesebb klasszikusnak mondható természetfotó van köztük, és sokkal több a szokatlan és még sosem látott téma vagy megoldás – az ő képeire meg főként igaz ez –, azt mondta, hogy valóban más, de szerinte pont hogy a valódi természetfotók felé kanyarodik vissza manapság a természetfotós trend. Az utóbbi években túlzottan elterjedt bemozdított és multiexpozíciós képek ideje úgy tűnik lejárt, a zsűri kifejezetten kerülni szerette volna ezeket a „megcsinált” képeket. Az egyik kategóriagyőztes kép majdnem áldozatául is esett ennek a törekvésnek, mégpedig a Növények és gombák kategória első helyezettje Jantyik Tibor gombás fotója.

A zsűriből többen meg voltak róla győződve, hogy ez csakis multiexpó eredménye lehetett, de kiderült, ez bizony egyexpozíciós felvétel, csak épp Tibor egy trükköt vetett be, a Canon 5D vázához egy régi Pentacon diavetítő Meyer-Optik Görlitz Diaplan optikáját használta, így sikerült elérnie ezt az elképesztően szép rajzolatú eredményt. És természetesen elmondása szerint szerencséje is volt, a szépen elhelyezkedő sok gombával és a háttér különleges fényeivel.

De térjünk még vissza picit Imihez, akit 2019 óta szippantott magába a makróvilág, amit egyébként pont a két évvel ezelőtti győzelmének is köszönhet, ott nyert ugyanis egy makróobjektívet. Azóta egyre több, eddig még természetfotón nem nagyon látott apróságot örökített meg, köztük az egyik kedvenc képemen szereplő bolharákot. Íme:

Egészen elképesztő hangulata van ennek a fotónak, és ha jól megnézitek, az előtérben levelet rágcsáló bolharák mellett van még egy egészen apró szereplője a fotónak kicsit középtől balra, amely egy úgynevezett kandicsrák.

Potyó Imre nagyon örül, hogy ezeket a fotóit ennyire jól fogadta a zsűri, hisz célja ezekkel a képekkel azon felül, hogy minél több új, szokatlan és különleges fotót készítsen az, hogy a pályázatokon elért egy-egy jobb helyezésnek köszönhetően minél több emberhez el tudja juttatni ezeket az élőlényeket, így ha megismerik és megszeretik ezeket az apróságokat, akkor már könnyebben lehet arra is ösztönözni az embereket, hogy óvják meg őket és környezetüket.

Összességében a természet védelme az igazi cél, amely egyébként a világ összes természetfotós pályázatának egyik komoly missziója lett az utóbbi években. Imi egyik nyereménye is ezt a célt szolgálhatja, ugyanis egy a képeiből álló fotókiállítás teljes körű lebonyolítását kapta a képek kinyomtatásától, a kiállítás leszervezésén át a promotálásáig. És ahogy tavaly, idén is meghívást kap a jövő évi zsűribe, amelyet nagy örömmel fogad el, úgyhogy 2021-ben biztosan valaki másnak lesz lehetősége a győzelemre.

És hogy mi volt a szervezők meglepetése? Titkos akcióban megszervezték, hogy Imi az online átadó ellenére is azonnal megkaphassa győztes helyezéséért járó trófeáját, amelyet Fáth Péter fia Fáth Ádám vitt el neki az átadó ideje alatt. Kissé kalandos volt az útja Piliscsabáról Mogyoródra, de végül épp odaért a kellő pillanatban.

A pályázat 14 kategóriájának mindegyikét más-más fotós nyerte idén, ami azt mutatja, hogy nagyon sok az új, remek képekkel nevező fotós. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke szerint ez a digitális technika fejlődésének is köszönhető, hisz egyre több ember számára lettek elérhetőek az olyan fényképezőgépek, amelyekkel pályázati szintű képeket lehet készíteni. Természetesen a technika nem minden, kell hozzá a fotós jó technikai és kompozíciós készsége, és a jó témafelismerés is.

Ha utánpótlásról beszélünk, az Ifjúsági kategóriát mindenképp meg kell említeni, amelyet a tavalyi győzelem után idén ismét Koncz-Bisztricz Tamás nyert meg, aki ezúttal 4 képpel jutott be a döntőbe. De mivel itt is pontozás alapján dőlt el a végső sorrend, így történhetett meg az, hogy bár ő lett az Év ifjú természetfotósa, az első helyezett képet nem ő, hanem egy fiatal hölgy készítette, mégpedig az a Szterhárszki Lili, aki idén a német GDT Az év európai természetfotósa pályázat ifjúsági kategóriáját is megnyerte ugyanezzel a képpel.

Nem tudom nem elsütni a mester és tanítványa poént, ugyanis Liliről tudni kell, hogy mentorának Potyó Imrét választotta az év elején, és őt is ugyanúgy elvarázsolta az a makróvilág, mint Imit. Leginkább világítási dolgokat szeretne tanulni tőle, többször voltak már együtt fotózni is a Börzsönyben, ezt a különleges denevérlábas képet is az első ilyen fotós kalandozásukkor készítette. De hogy ki is ez a most 18 éves lány, azt megtudhatjátok nemrég megjelent, novemberi Turista Magazinunkból, ugyanis természetfotósokat bemutató Fókuszban a természet rovatunkban vele készítettünk riportot. Az interjúból részleteket ide kattintva olvashattok, amelyből kiderül Lili most nyertes denevérlábas fotójának teljes története is.

Lilit is megkerestem, aki a nyílt zsűrizésnek köszönhetően sejtette, hogy fotója az élen fog végezni, ugyanis végig magasan vezette az ifjúsági kategóriát. A vele készült riportból arról is olvashattok, hogy már régóta komolyan madarászik, és emiatt kezdett el igazából fotózni. Ma már azonban úgy érzi, ez a két terület teljesen különvált nála, és fotós témái jelenleg teljesen más fókuszúak. Mutatunk is egy egészen friss képet, amely szintén egy Börzsönyi fotózás eredménye. A madárfotókat most épp érleli magában, ugyanis valami új, izgalmas megközelítéssel szeretne majd ilyeneket készíteni.

De ne feledkezzünk meg Koncz-Bisztricz Tamásról, akinek munkásságát már úgy négy éve követi a Turista Magazin is. Tavaly számos nemzetközi és a két legnagyobb magyar természetfotós pályázatot is megnyerte, 2019-ben a világ Legjobb ifjú madárfotósa lett, 2020-ban pedig a világ Legjobb ifjú makrófotósa címnek örülhetett. Érdekes, hogy a mostani Év természetfotósa pályázatra viszont egy makróképet se nevezett, ugyanis a képek beadási határideje március volt, Tomi pedig csak év elején kezdett el ilyeneket fotózni. A világnyertes gömbugrókát ábrázoló fotója bár január elsején készült, ezzel még itt nem pályázott. Indult viszont a különleges, havas tájban megörökített ürgéjével, amelyre nagyon büszke, mert az amúgy téli álmot alvó ürgék a hóban nem egy tipikus látvány. Ez a havazás tavaly tavasszal érkezett, meglepve akkor embert és állatot is.

Tomi egyik kedvenc fotója a mostani pályázatból az én egyik kedvencem is, ez pedig Tökölyi Csaba Nyugalom című teknősös képe. Nem lehet nem hosszan nézni, tökéletes kompozíció, és a cím pontosan az, amit a kép sugároz. Tomi többet is lát benne. Számára szimbolikus ez a teknős, a Föld élőlényeinek sötét jövőjét látja benne, a tengerek műanyagszennyezése és emiatt sok állat elpusztulása, a mikroműanyagok problematikája jut róla eszébe.

Másik kedvenc képe Tominak az idei mezőnyből Hogya István találó, Ének az esőben című, gyönyörű, szarvasos képe. Ez a fotó egyébként a tavalyi győztest, Daróczi Csabát is lenyűgözte.

Arra a kérdésemre, hogy mi a különleges benne, azon kívül, hogy tényleg gyönyörű ez a kép, Daróczi Csaba egy felsorolást adott: naplemente, bőgő bika, esőben, szemből, így egyszerre ez szinte megismételhetetlen. Azt hiszem megértettem. Csabára még visszatérünk később, hisz őt is megkerestem.

Tomit kérdeztem, most épp milyen témákon dolgozik, ugyanis tudni kell róla, hogy sokszor megy arra rá, amit a természet épp ad. Bevallotta, hogy nemrég egy kisebb alkotói válságba került, de ebből kihúzták az utóbbi hetek gyönyörű ködös hajnalai. Őszi szünet alatt olyan szerencsésen alakult az időjárás, hogy minden adott volt az ilyen szép drónfelvételek készítésére. A Csongrádon élő fiú több hajnalon is kint járt a bugaci pusztákon és a Tisza mellett, hogy megörökítse az egyszerre ködben úszó és csodás színekben pompázó őszi tájat.

Egy másik dologba is belevágott, ugyanis idén kezdeményezett egy csetcsoportot, hozzá hasonló fiatal, tehetséges természetfotósoknak, hogy ezen a fórumon megoszthassák tapasztalataikat, tudásukat. Közös fotózásokat és előadásokat is tervez, előbbire már volt is alkalmuk idén, és a jövőben komolyabb tervei is vannak e téren, amely célja, hogy a fiatal hazai természetfotósokat összefogja. A csoportba természetesen Lili is benne van és Szőts Mátyás is, aki idén ezzel a különleges egerészölyves képével harmadik lett az ifjúsági kategóriában.

2020-ban az Év természetfotója elismerést Pintér Csaba Légivadász című képe kapta. A fotó első pillantásra megfog, mert nem tudom nem nézni a valószínűleg eledelként végző kis énekesmadarat. Második pillantásra arra gondolok, hogy hát láttam már ilyet, mármint ragadozó madarat zsákmányolás közben. A harmadik pillantás közben pedig azon gondolkozom, vajon miért ez lett az Év természetfotója, vajon mennyire különleges és megismételhetetlen pillanatot kapott el Pintér Csaba, amit én azért nem tudok, mert nem értek a madarakhoz. A válaszhoz ismét Daróczi Csabát kell idéznem. Ő nagyon is tudja, miért különleges ez a pillanat, ugyanis a képen egy karvaly látható, amely épp egy citromsármányt csípett el.

A karvalyról pedig azt kell tudni, hogy iszonyat gyors tud lenni. Látott már Daróczi Csaba is cinegét elvinni, de a gépét felemelni se volt ideje, és már ott se volt. Sőt, itatójánál is többször próbálta már megörökíteni azt, hogy a vízbe beugorjon, de még úgy is, hogy pontosan tudta, hova fog ugorni, még így se sikerült neki se ezt jól és élesen megfotóznia. Ezen a képen pedig minden éles, a karvaly és a sármány is. Pintér Csaba is úgy gondolja, hogy iszonyat szerencséje volt, ugyanis ő épp énekesmadarakat volt itt fotózni ebben az Esztergom melletti lesben, és a karvaly egy bónusz volt ezen a fotózáson. Csaba egyébként még csak másfél éve készít természetfotókat, így csupán tavaly kezdett el pályázni. De már így is ért el sikereket, például az idei román Milvus természetfotó-pályázaton második helyezést ért el drónfotójával az egyik kategóriában. Csaba elsősorban a madarakat szereti fotózni, de érdekli több téma is, a makrófotózás és az emlősök fotózása is vonzza, bár utóbbit nehéznek tartja, hisz nem könnyű abban új színt hozni. Bevallotta, hogy a jó természetfotókhoz szükséges hajnali fényekre nagyon nehezen tud felkelni, mert inkább éjjeli bagolynak tartja magát. Emiatt arra is gondolt, hogy talán az asztrofotózásba is belekóstol a jövőben. Mi pedig kíváncsian várjuk ezekből mit, és hogy tud majd megvalósítani.

A mezőnyből mindenképp szeretném kiemelni Radisics Milán fotóit, ugyanis ő az, aki szoros versenyben volt Potyó Imrével az első helyezésért. Érdekes, hogy Milán mind az öt, döntőbe bejutott képe drónfotó. De ezen igazából azért nem csodálkozhatunk, hisz az utóbbi években kifejezetten drónfelvételeket készített, melynek egyik komoly eredménye a Water.Shapes.Earth projektje, amellyel számos komoly díjat nyert már. Többek közt 2019-ben elnyerte a Magyar Sajtofotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját is, amelyet még soha nem nyert meg természetfotós sorozat. Milán az említett sok száz vagy talán ezer képet is tartalmazó projektjéből kiemelt sorozatának a Hogyan formálja a víz a Földet címet adta. Érdemes ránézni erre a projektjére, amelyet ide kattintva érhettek el, ugyanis elképesztően ütős drónképeket láthatunk bolygónk vizes vagy sajnos már vízmentes, de mindenképp a víz által formált területeiről. De ugorjunk vissza a mostani pályázatra, engem teljesen lenyűgözött A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata kategóriában első helyezést elért fotója, amely egyébként szintén a Water.Shapes.Earth egyik darabja.

A 2018 utolsó napján, Spanyolországban készült fotón víz nem látszik, de ahogy írtam, pontosan az ilyen helyeket is kereste Milán. A formailag is legjobban mutató helyeket műholdfelvételek segítségével találta meg, így ezt a Toledo környékit is. A futurisztikus tájfotó olyan, mintha valamilyen hatalmas fémszerkezetet látnánk rajta, amely beborítja a földet. És bár a képen az El Romeral hegyen lévő szélerőműveken kívül minden természetes, valójában mégis az ember által mesterségesen megformált területeket látunk. A hegy körül olajfaültetvények vannak, amelyek jól viselik a meleget és a szárazságot. Milán számára a képnek szimbolikus jelentése van. Az év utolsó napján a nap utolsó sugaraiban készült képen már csak a hegycsúcsokon látható valóban természetesen maradt zöld felület, ahol a még reményt sugalló, megújuló energiára utaló szélerőművek működnek, de egyébként az egész tájat az ember keze nyoma uralja. Ezzel a fotójával is arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy kezdjük el átgondolni a jelenlétünket a Földön, és hogy talán itt az ideje végre megváltoztatni a hozzáállásunkat a környezetünkhöz.

A pályázat döntőjébe bejutott 5 fotója közül végül 4 kapott díjat, köztük a Tájak kategória második helyezését az Erdő szeme című alkotásáért. Milán már a kezdetektől nevez az Év természetfotósa pályázatra, és többször is nyert már kategóriát. De ez az idei az eddigi legjobb eredménye ezen a pályázaton. Összességében 2020-ban ő kapta a legtöbb díjat, viszont a döntőbe jutott képekre kapott összpontszámok alapján mégis Potyó Imre nyerte az idei pályázatot, viszont azt tudni kell, hogy Milán tényleg csak egy hajszállal maradt le tőle.

Az is elárulta, hogy a többévnyi drónozás után idén visszatért a rendes fényképezőgépes fotózáshoz is. Főként az erdőket járja, állatokat és növényeket egyaránt fotóz, de leginkább az ember és a természet kapcsolata érdekli. Komplex módon próbálja képeit megvalósítani, hogy a fotók önmaguk szépségén és tökéletességén túl hordozzon valami mondanivalót is. Milánról érdemes még tudni, hogy 2006-ban egy óriási elismerést kapott a National Geographic első nemzetközi fotópályázatán, amelyen 43 000 induló közül első helyezést ért el Természetfotó kategóriában az itt látható Napfogyatkozás Apajpusztán című képével.

Ezután több természetfotós riportanyaga jelent meg ebben a lapban, az első 2009-ben, amelyet a hortobágyi szürkemarhákról készített. Ebből a sorozatából is mutatok nektek egy képet:

Arra is büszke, hogy immár második éve van benne az első hatban a több tízezer pályázót vonzó amerikai Pictures of the Year International fotópályázatán. Milán megpróbálta nekem megfogalmazni, mit ad neki személy szerint a fotózás. Úgy érzi, amikor kint van, akkor jelen van, és ezt a fókuszt a drónfotózás még inkább tudja erősíteni benne, hisz ott annyi mindenre kell odafigyelni egyszerre mind technikailag, mind a komponálást tekintve, hogy nem igazán marad ideje elkalandozni.

Az idei pályázaton, ahogy már a korábbi években is, a zsűrizés alkalmával az egyéni teljesítményre is odafigyeltek. Ez azt jelenti, hogy a fizetős lesekben készült fotókat bár befogadja a verseny, sőt, még kategóriát is nyerhetnek, de ezeknek a képeknek a pontjai a végső, az Év természetfotósa címbe nem számítottak bele.

Megkerestem a tavalyi győztes Daróczi Csabát is, aki 2019-ben elképesztő teljesítménnyel végzett az élen, ugyanis akkor 10 képe is döntős lett és 3 kategóriát is megnyert. Idén, ehhez képest azt mondhatnánk, elég gyengén szerepelt. De ezt csak azért merem leírni, mert maga posztolta a hivatalos fotós közösségi oldalán, hogy ez lett pályafutásának legrosszabb eredménye. Mármint a 4 döntőbe jutott képpel, amelyből az egyik 2. helyezést ért el.

„Egyszer hopp, másszor kopp” – mondta nekem, de én nem lennék ilyen szigorú vele, hisz az idei eredményének sok fotós örülne. Ő se bánkódik, sőt! Nagyon is elismerő szavakkal beszélt az idei mezőny képeiről, szerinte is elképesztően erős anyag lett. Úgy látja ő is, hogy sok új fotós, akik technikailag is jól felkészültek. Azt gondolja, idén talán a képek válogatásánál csúszhatott el, amely saját bevallása szerint gyenge pontja. Ezért szokta képeit pár embernek elküldeni véleményezésre, amely segít neki abban, hogy végül mivel pályázzon. Egyébként mostanában is sok új dologgal kísérletezik, és ő is készített jó pár szép hajnali ködös képet az utóbbi egy hétben. Azt mondja, még soha nem látott ilyen gyönyörű párás reggeleket, pedig sok éve figyeli ezt itt a Kiskunságban.

Megnézve négy bekerült fotóját a 2. helyezést elért, már korábbi pályázatokon látott Buborék című képe mellett van egy nagyon izgalmas fotója, amely az én egyik személyes kedvencem, és Csaba is nagyon örült, hogy ez végül bejutott. Az Atkatársak című képe olyan, mintha valamilyen idegenekről készült film képkockája lenne. Igazából a hátteret platánfa kérge alatt élő csipkéspoloskák adják, a főszereplő pedig egy mindössze egy milliméteres atka.

A cikk elején említettem egy külföldi versenyzőt. Már a német GDT pályázaton is feltűnt egy szinte grafikai hatást keltő békás kép, amelyet Kai Kolodziej oszrák fotós készített. Úgy tűnik, kedvet kapott a magyar pályázathoz, mert ide is elküldte ezt a fotóját, amely az Élet a vízfelszín alatt kategóriában második lett.

Még egy képével szerepel a döntősök között, hörcsögös fotója harmadik helyezést ért el Az emlősök viselkedése kategóriában. Plusz bravúr hogy mindkét fotójáért különdíjat is kapott.

Sikerült elérnem Kai-t is, aki elmondta, hogy a pályázaton való nevezésben a barátnője segítette, ő mutatta meg neki a 2018-as magyar verseny eredményeit, a tavalyi képeket pedig a GDT (Német Természetfotós Társaság) 2019-es magazinjában látta, és nagyon megtetszettek neki a magyar fotósok alkotásai.

„A Facebookon és az Instagramon is követem a magyar természetfotósokat. Úgy látom, egy nagyon jó természetfotós közösség van Magyarországon, és mindig lenyűgöznek azokkal az új technikákkal és stílusokkal, amelyeket alkalmaznak. Én úgy mondanám, hogy nagyon művészi és modern módon mutatják be a természet szépségeit. Kíváncsi voltam, hogy fel tudnám-e venni a versenyt ezekkel az alkotásokkal, ezért megérdeklődtem, indulhatok-e pályázaton. A szervezők válasza pedig igen volt, így én is beneveztem a képeimmel. De nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok szerepelni a fotóimmal. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy második és harmadik helyezést értek el képeim a sok magas színvonalú fotó mellett, és hogy még különdíjasok is lettek. Nagyon nehéz dolga lehetett a döntéskor a zsűrinek, hiszen annyi remek fotó közül kellett választaniuk. De persze nagyon örülök, hogy az én képeim ennyire tetszettek a nekik.”

Barátnője egyébként az díjátadót is fordította neki, így ő is tudta követni az élő online eredményhirdetést.

Végül mutatunk még nektek pár igazán remek képet a pályázat díjazott alkotásaiból, amelyet az alábbi képre kattintva pörgethettek végig. A sort Szabó Irma Ham bekaplak! című zseniálisan elkapott pillanatával kezdjük. Irma is négy fotójával került be a legjobbak közé, amelyhez gratulálunk, és természetesen az összes többi díjazottnak és döntősnek is! Ha tehetitek, nézzétek meg élőben a pályázat kiállítását a Magyar Természettudományi Múzeumban, vagy akár az átadón levetített diaporámát is visszanézhetitek ide kattintva.

Cikkajánló