Rejtőzködő fatorony a Nagy-Milic alatt

A térképen csupán a címben szereplő módon jelölt erdei építmény nem hazudtolja meg önmagát. Csodás panorámája és fekhelyet biztosító padlózata valóban ezt a két funkciót szolgálja, de fő vonzerejét legfőképpen a kevesek által járt helyszín és a csend adja.

Szöveg:
Fotó:
Magócsi Márton
2023. szeptember 16.

A térképen csupán a címben szereplő módon jelölt erdei építmény nem hazudtolja meg önmagát. Csodás panorámája és fekhelyet biztosító padlózata valóban ezt a két funkciót szolgálja, de fő vonzerejét legfőképpen a kevesek által járt helyszín és a csend adja.

Füzértől 2 kilométerre északra, a Magas-hegy oldalában vezető erdészeti út egyik kanyarulatában található a rejtélyes építmény, amelyet nem minden térkép jelöl, és amelyről szinte semmit sem találunk az interneten. A köves út mentén felbukkanó, méretes fatorony ettől csak még kíváncsibbá teszi az embert: mi is ez valójában? A választ voltaképpen nekünk kell megadni, attól függően, hogy miért keressük fel, illetve mit várunk tőle.

Már első pillantásra feltűnik, hogy a magaslesre emlékeztető, kétemeletes, deszkaborítású épületet nem tegnap rakták ide. Színehagyott állapota patinás hatást kelt, de a bádogtetővel ellátott faszerkezet masszív: nem inog vagy nyikorog, ha mozgunk rajta. Ottjártunkkor csupán egy-két burkolati elem hiányzik a helyéről, amiért vélhetően rongálók a felelősek.

A kilátó középső, ablakos szintjére vezető, kényelmes osztású lépcső okkal lett az épületen kívülre helyezve, ugyanis a torony fapadlós földszintje teljes egészében a bivakolás lehetőségét szolgálja.

Ez a nyitott, bútorozatlan, három oldalról védett lakrész akár öt személynek is fekhelyet biztosít, de az épület középső, illetve kilátószintjén is leheveredhet egy-egy ember. A kérdés csupán az: egy kőhajításnyira komfortos szállásokat találhatunk, miért akarnánk itt éjszakázni?

Szükség vagy romantika?

Hazánkban is akadnak bivakszállások, nomád turistamenedékek, holott ezt a műfajt alapvetően a szükségszerűség hozta létre olyan területeken, ahol az éjszakázásnak ez az egyetlen módja. Magyarország középhegységei ehhez alapvetően túlságos kicsik, nincsenek kellően távoli helyek, ezért a pár létező hazai bivakkunyhó inkább a kalandról, a természet meghittségének, civilizációtól távoli csendjének kereséséről szól.

Némely menedék praktikus berendezéssel, rendezett és tiszta környezettel nyújt viszonylagos komfortot, de a Magas-hegy oldalában álló „Kilátó és bivak” esetében csupán minimalista elvárásaink lehetnek: itt ugyanis csak fedett fekhelyet találunk, tüzet pedig nem rakhatunk.

Ennek ellenére az Országos Kéktúra innen csupán 200 méterre elhaladó nyomvonalán túrázók számára akár ingyenes szálláshelyként is szóba jöhet, de az élménykeresőknek vagy a vihar elől behúzódónak is remek szolgálatot tehet. Egy bizonyos: ha pusztán kilátóként tekintünk a fatoronyra, már biztosan nem fogunk csalódni benne.

Mesés kilátás

A torony 5 méter magas kilátószintjéről elsősorban kelet felé pásztázhatjuk a hegyes-völgyes határvidéket. Bal felől a Tolvaj-hegy és a Sólyom-szikla 5-600 méter magas hegykúpjai, szemközt a Hársas- és a Bába-hegy kettőse tornyosul, jobbról az Őr-hegy és a Mejeszke csúcsai látszanak. Ezek a bércek zárják közre az alattunk megbújó Pusztafalu mintegy 200 lelket számláló községét. Távolabb a Zempléni-hegység hullámzó hegyvilága és Szlovákia sík vidéke tűnik fel.

A cikk a Turista Magazin 2021. novemberi számában jelent meg, amelyet a linkre kattintva megrendelhetsz. A Turista Magazin korábbi lapszámai szintén elérhetőek.

Cikkajánló