História

Rejtőzködő kápolna a búzamezők szélén

Újhartyán határában a búza-, kukorica- és szántóföldek ölelésben, égbe törő fák árnyékában bújik meg egy különleges hangulatú takaros, kis Mária-kápolna, melynek a története sem mindennapi.

Szöveg:
Fotó:
Somogyvári D. György
2021. március 23.

Újhartyán határában a búza-, kukorica- és szántóföldek ölelésben, égbe törő fák árnyékában bújik meg egy különleges hangulatú takaros, kis Mária-kápolna, melynek a története sem mindennapi.

Újhartyánról biztos sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy felkapott turisztikai célpont lenne. Pedig a város honlapja szerint Újhartyán nem is akárhol, hanem „a Pilis–Alpári-homokhát északnyugati peremén, az ország földrajzi közepén fekszik Pest megyében, az M5 autópálya mentén”. Mi is egy M5-ösön való autókázás alkalmával tértünk le erre vidékre.

És milyen jól tettük, mert a körforgalom után, a város határában, egy kacskaringós földút végén meg is pillantottuk a szántóföldek szélén rejtőző kis kápolnát.

Szinte világítottak fehér falai, körülötte a fák meghajoltak, tornáztak szorgosan a délutáni szélben. Sziporkát szórt a napfény a rügyező ágakon, és a levegőt megtöltötték a tavasz illatai.

Egyszerűségével szelíden próbált belesimulni környezetébe. Kecses formái, hófehér falai, apró részletei, Mária szobra, virágai azonban elő-előbukkantak a lombosodó fák, bokrok takarásából. Mintha véletlenül keveredett volna ide, ebbe a zöldellő ligetbe, a szántóföldek peremére. Pedig pont nem, és históriája sem mindennapi. Kétszer épült, és mindkétszer a helyiek példás összefogásának jóvoltából.

A Máriának szentelt kápolnát az írásos emlékek szerint az újhartyáni gazdák emelték a 19. század második felében. Ez az épület sajnálatos módon áldozatul esett az átvonuló frontnak 1944-ben, amikor egy bomba földig rombolta. A háború után, 1947-ben ismét összefogtak a helyi lakosok, és id. Radóczy József segítségével közadakozásból újjáépítették. A szakmai munkálatokat Krejcsi László építőmester irányította. Mellette, romantikus környezetben méretes kőkereszt emelkedik.

Az utóbbi években az újhartyáni plébános és közössége is felfedezte magának e hangulatos és meghitt helyet, családi napokat és nyári egynapos táborokat is szerveztek az ifjúságnak. A közelmúltban került a római katolikus kis kápolna közelébe kulturált fa esőbeálló, pihenő, padokkal, asztalokkal, illetve mögötte halastó is létesült.

A kápolna és a tó melletti padokon jól esik szemlélődni, csak úgy csendben üldögélni, és hallgatni a fák közein járó levegő susogását és a környék énekesmadarainak trillázását. Nézni a zöldellő ligetet, a friss zöld mindig erőt ad és nyugalmat.

A sík távlatot, csak néhány helyen törik meg a megművelt földek barnái, zöldjei, legelők és rétek parcellái. Időtlen táj, végtelen, nyitott, üres térség, ameddig a szem ellát.

A földutak, szántók és ösvények szabdalta vidék látványa visszahív, még sok fotót készítünk majd errefelé.

A cikk először 2020 áprilisában jelent meg.


Cikkajánló