Repülő szarvasokat fotóztak Pusztaszemes határában

Még tavasszal is látni szarvasrudlit, de országút felett szálló példányokat ritkán csodálhatunk.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Sámoly Csaba
Forrás:
facebook.com/csaba.samoly
2023. április 27.

Még tavasszal is látni szarvasrudlit, de országút felett szálló példányokat ritkán csodálhatunk.

A télen összeverődött szarvasrudlik még tavasz végéig is együtt maradhatnak, majd a tehenek számára elkezdődik a borjak születésének időszaka. Most még tehát lehet látni rudlikat, melyek útját gyakran keresztezi úttest, ilyenkor pedig az átkelés – terepi adottságoktól függően – akár akrobatikusra is sikerülhet. Sámoly Csaba nem csak szerencsés volt, hogy láthatta a „repülő szarvasokat”, de meg is örökítette őket a Somogy vármegyei Pusztaszemes határában.

„Egy balatoni fotózásról tartottunk hazafelé Tabra, amikor Pusztaszemes falu végén megpillantottuk a rudlit a mezőn. Azonnal megálltam, néhány képet készítettem róluk, majd elkezdtek vágtázni az út felé. Elég magas ott a partoldal, onnan ugrottak át az úttest felett a másik oldalra az erdő felé. Szerencsére ezeket a pillanatokat is meg tudtam örökíteni.” – mesélte Csaba, a fotók készítésének történetét. Köszönjük a képeket!

Cikkajánló