Ritka orchideák virágoznak a Kis-Sárréten

Az Ugrai-rét mellett több ezer tő pompás kosbor és mintegy száz tő hússzínű ujjaskosbor virágzik, ez utóbbi faj a Dél-Tiszántúlon csak itt fordul elő.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Sallainé Kapocsi Judit / Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Forrás:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
2021. június 25.

Az Ugrai-rét mellett több ezer tő pompás kosbor és mintegy száz tő hússzínű ujjaskosbor virágzik, ez utóbbi faj a Dél-Tiszántúlon csak itt fordul elő.

A Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Kis-Sárréten egykori kiterjedt mocsárvilág húzódott. A 19. századi vízrendezések után azonban ennek nagy része eltűnt, két kisebb mocsárfolt azonban máig megmaradt Biharugra és Körösnagyharsány határában. Az Ugrai-rét és a Sző-rét tele van értékes növény-és állatfajokkal. Ebben az időszakban például két ritka orchidea virágzik itt.

Az Ugrai-rét mellett, a mocsár szegélyében lévő, magasabb térszíneken, a mocsárréteken tenyészik több ezer tő pompás kosbor és kb. 100 tő hússzínű ujjaskosbor. Idén virágzásuk két héttel később kezdődött a korábbi évekhez viszonyítva – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapja.

A pompás kosbor akár 80 cm magasra is megnövő orchidea, nyúlánk sötétlilás-rózsaszínes virágzattal. A hússzínű ujjaskosbor alacsonyabb termetű, maximum 60 cm magasságot ér el, nevét az ujjasan hasogatott gumóiról kapta, mely tápanyag raktározó szerv. A hússzínű név pedig a virágok halvány rózsaszínű árnyalatára utal.

Ez a faj a Dél-Tiszántúlon csak az Ugrai-rét oldalában található meg, míg az előbbi faj, a pompás kosbor a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén található mocsarak szélében is él egy kisebb állományban.

Élőhelyeiket a nádas terjedése, a gyalogakác előretörése veszélyezteti, amelyet a rendszeres élőhelykezeléssel, zúzással sikerül visszaszorítani.

Cikkajánló