Ritka örménygyökér pompázik a Kis-Sárrét mocsárrétjein

A Kis-Sárrét több pontján virágzik az impozáns, nagy méretű, sárga virágú védett növényünk, az örménygyökér.

Szerző:
TM
Fotó:
John Winder / Flickr
2020. augusztus 24.

A Kis-Sárrét több pontján virágzik az impozáns, nagy méretű, sárga virágú védett növényünk, az örménygyökér.

Az akár embermagasságúra is megnövő, feltűnő növény a nyár legforróbb időszakában bontogatja szirmait. Az Alföldön alig néhány előfordulása ismert, a Dél-Dunántúlon és az északi országrészben gyakoribb. Eredetéről a botanikusok azt tartják, hogy Közép-Ázsiából terjedt el még a középkor idején, és ma már Európa több országában is meghonosodott. A többi behurcolt növénytől eltérően, évszázadokon keresztül jól beilleszkedett a hazai flórába – olvasható a Körös–Maros Nemzeti Park honlapján.

Mint írják, európai elterjedését és behozatalát gyógyhatása indokolta, a belőle származó drogok különböző formában napjainkban is kaphatók a gyógynövényboltokban. Elsősorban a gyökeréből kivont anyagot használták emésztőrendszeri és egyéb gyomorpanaszok kezelésére.

Ennek ellenére óva intünk mindenkit az örménygyökér (Inula helenium) gyűjtésétől, hiszen Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 5000 Ft egyedenként.

Nyári sétáinkon ezért inkább csak gyönyörködjünk ebben a szép, mutatós növényben, amely egészen augusztus közepéig, végéig virágzik. A Kis-Sárréten jelenleg három helyszínen láthatunk virágzó örménygyökeret: az Ugrai-rét mocsárrétjein, egy mezőgyáni zsombékoló gyepfolton és a védett területen kívül, Biharugrán egy erdei nyiladék árkában. Összességében mintegy 80–120 az éves virágzó tövek száma.

Forrás: kmnp.hu

Cikkajánló