A Magyar Természetjáró Szövetség tagszervezeteinek küldöttei és az elnökségi tagok elfogadták az MTSZ tavalyi jelentését és az idei költségvetést, valamint meghallgatták az elmúlt egy évről szóló beszámolókat.
A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) május 24-én, szombaton tartotta éves választmányi ülését. Az ülés kezdetén az elnökség nevében Garancsi István elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd Szabó Imre, az Ellenőrző Testület tagja, levezető elnök ismertette az ülés napirendi pontjait.

Garancsi István elnök köszöntötte a jelenlévőket

Mivel elsőre a határozatképtelenség miatt el kellett halasztani az ülés kezdetét, a fennmaradó egy órában a résztvevők az MTSZ elmúlt évi eredményeiről hallgattak előadásokat.
Elsőként Tassy Márk, az MTSZ igazgatója számolt be a szövetség felépítéséről, a különböző szakmai területek feladatköreiről. Stramszky Judit szakmai igazgató a turistautak helyzetéről, a 2024-ben létrehozott turista területi felelősök rendszeréről, valamint a jelzésfestés pályázatról adott átfogó képet. Végül Lévai Zsuzsa, a kéktúra.hu felelős szerkesztője mutatta be a készülő KÉKTÚRA appot.

Tassy Márk, az MTSZ igazgatója

A megismételt ülés immár határozatképes volt, így a tisztviselők megválasztása után a választmány egyhangúlag elfogadta az
- ellenőrző testület jelentését,
- a 2024-es egyszerűsített beszámolót és közhasznúsági jelentést, valamint
- a 2025-ös költségvetést

Szavazás az MTSZ választmányi ülésén
