Sikerrel vadították a túzokokat

Idén is rendben lezajlott a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson a túzokrepatriáció. A szakemberek segítségével felnevelt fiatal madarak szépen beilleszkedtek vadon élő fajtársaik közé.

Szerző:
TM
KMNP.HU
Fotó:
Shutterstock
2015. november 4.

Idén is rendben lezajlott a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson a túzokrepatriáció. A szakemberek segítségével felnevelt fiatal madarak szépen beilleszkedtek vadon élő fajtársaik közé.

Ebben az évben az állomáson összesen hét egészséges fióka (hat tojó és egy kakas) kelt ki a szakemberek által megmenekített tojásokból. A túzokok mellett egy mentett parlagisas-fióka is sikeresen felcseperedett.

 


A túzokcsibéket augusztus 24-én helyezték ki a 400 hektáros túzokvédelmi mintaterületre, ahol folyamatosan készítették fel őket arra, hogy beilleszkedhessenek természetes környezetükbe. Fontos élelmük volt az itteni repce- és lucernavetés, és az elkerített területen a szőrmés ragadozók se jelentettek veszélyt számukra. A szakemberek ellenőrzése mellett megtanulhattak önállóan repülni és táplálkozni, majd a 24 órás felügyeletet fokozatosan megszüntették. Az állomás dolgozói most már csak kívülről, látcsővel figyelik a szárnyasokat.

Az elegendő mennyiségű táplálékot nyújtó területen megjelentek a mintegy 80-100 példányból álló vad túzokcsapatok is, így az itt növekedő fiókák elleshették fajtatársaiktól, hogy milyen módon lehet elmenekülni a ragadozók elől. A csapatok biztonságot is nyújtanak, mert képesek arra, hogy elvonják a zsákmányra vadászó predátorok figyelmét a kicsikről.


A hét fióka közül négy már teljesen beilleszkedett, három még csak barátkozik a vad fajtatársakkal. Mivel a szakemberek továbbra is nyomon szeretnék követni a sorsukat, jelölőgyűrűkkel látták el őket. A madarak jobb lábára színes, jelkóddal ellátott, messziről is leolvasható gyűrű került, a bal lábukra pedig ornitológiai gyűrűt helyeztek.

Kapcsolódó cikkek:
Mi a közös a túzokban és a nyílméregbékában?


Cikkajánló