Szokatlan helyen és időben virágzik az erdei ciklámen

Ez a bájos, védett virág általában nyár végén, ősz elején virágzik, idén azonban a menetrendszerűen érkező augusztus végi esők elmaradtak. A ciklámen ezért a szokásosnál tovább aludta Csipkerózsika-álmát a Belső-Somogy száraz homokvidékén, ahol előfordulása igazi ritkaságnak számít.

Fotó:
Nyemcsok Tamás
Forrás:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
2021. november 2.

Ez a bájos, védett virág általában nyár végén, ősz elején virágzik, idén azonban a menetrendszerűen érkező augusztus végi esők elmaradtak. A ciklámen ezért a szokásosnál tovább aludta Csipkerózsika-álmát a Belső-Somogy száraz homokvidékén, ahol előfordulása igazi ritkaságnak számít.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz (DDNP) tartozó Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben ritka az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) számára megfelelő élőhely, vagyis a mészben szegény, hegyvidéki klímát kedvelő gyertyános-tölgyes és bükkös. Nem is lehet a fajjal úton-útfélen találkozni errefelé, a Belső-Somogy száraz homokvidéken igazi kuriózumnak számít a virág, és csak kis szigetekben, lápok, mocsarak mentén tűnik fel.

Ahogy azt a DDNP hírében olvashatjuk, az idei, szokásosnál is szárazabb évben a ciklámenek nyugalmi időszaka még ősz elején is tartott, de aztán a szeptemberi esők csak előcsalogatták őket, igaz egy hónappal később, mint ahogy ez lenni szokott.

A ciklámenek életét nemcsak a szárazság, de a vaddisznók is megnehezítik, amelyek kitúrják a gumóikat. A disznók ciklámengumók iránti vonzalmáról árulkodnak a növény egyéb elnevezései is: disznókenyér, disznórépa, kunalma. Bár az ember számára mérgező a gumó, a vaddisznó, sőt a házi disznó is gond nélkül meg tudja azt emészteni.

További érdekes hírekért kattints a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára.

A Boronka-vidéki Természetvédelmi Területről ide kattintva találsz információkat, alább pedig korábbi, a környékről szóló cikkeinket tudod elolvasni.

Cikkajánló