Túraajánlat

Tarjánka-szurdok, a Mátra legvadregényesebb csodája

Vannak különleges helyek Magyarországon, ahol a természet szépsége olyan erővel hat az emberre, hogy elfogynak a jelzők, a szavak. Ahol „nagyon másabb” a táj, ahol nem mindennapi ott lenni. A fokozottan védett, csak nemzeti parkos vezetővel látogatható Tarjánka-szurdok a Mátrában egy ilyen hely.

Szöveg:
Fotó:
2021. szeptember 21.

Vannak különleges helyek Magyarországon, ahol a természet szépsége olyan erővel hat az emberre, hogy elfogynak a jelzők, a szavak. Ahol „nagyon másabb” a táj, ahol nem mindennapi ott lenni. A fokozottan védett, csak nemzeti parkos vezetővel látogatható Tarjánka-szurdok a Mátrában egy ilyen hely.

Évekkel ezelőtt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán futottam bele egy túraleírásba, amely a Tarjánka-szurdokot mutatta be. A fotók nem hagytak kétséget, hogy télen-nyáron páratlan látványra számíthat a túrázó: árnyas lombsátor, egymásra dőlt fatörzsek, 20–30 méretes, mohás sziklafalak, vadregényes, köves völgytalp nyáron is csörgedező patakkal, télen hatalmas, sziklákról lelógó jégcsapokkal. Egyébként is imádom a szurdokokat, de ez a pompás „természeti együttállás” azonnal eldöntötte: egyszer el kell jutnom ide, hogy a saját szememmel lássam.

Eddig azért nem jártam itt, mert a szurdok és környéke fokozottan védett természeti terület, és a belépés a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött. Illetve csak a nemzetipark-igazgatóság által évente néhány alkalommal szervezett és vezetett túrákon látogatható. Mostanra jött össze az időpont, hogy fotós kolléganőmmel részt vegyünk az egyik nyár végi, szakvezetéses túrán.

Rejtett vadon

Már a Markaz és Domoszló között található szurdok megközelítése is kalandosra sikeredett. A Tarjánka-patak völgyébe ugyanis nem vezet jelzett turistaút. A találkozópontként megadott GPS-koordináták persze jók voltak, de a mobilos navigációs rendszerünk az országútról valamiért egy olyan útra vitt rá, amely lehet, hogy valamikor elvezetett a völgy bejáratához, de mostanra úgy benőtte az aljnövényzet, hogy kénytelenek voltunk visszafordulni. A következő leágazó viszont stimmelt, és egy meglehetősen köves, de már gépkocsival is járható úton végül megérkeztünk a találkozási pontra, ahol két nemzeti parkos munkatárs, Kozma Attila és Novák Richárd várt minket. Ők egy reggeli csoporttal már bejárták aznap a szurdokot. Gyors bemutatkozás, és néhány perc múlva ott is volt az előre bejelentkezett, 20 fős csapat, majd induláskor Magos Gábor, az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának vezetője is csatlakozott hozzánk.

Attila és Richárd geográfusok, Gábor pedig biológus, így adva volt, hogy a túra során nemcsak megnézhetjük a szurdok természeti látnivalóit, de arról is sok érdekes információt kapunk majd, hogy miként alakult ez ki, illetve miért fontos ennek az egyedülálló élőhelynek a fokozott védelme. Az igazgatóság éppen a természetes folyamatok megóvása érdekében hirdet meg vezetett túrákat ide. Sőt, ez évtől kezdődően ősztől tavaszig, amikor az élővilág szempontjából egy kicsit nyugisabb az időszak, havonta indítanának egy-egy túrát az érdeklődőknek.

Ez már egy szakmai kompromisszum a „senki nem jöhet be” és a „korlátlanul jöjjenek az emberek” között, utóbbi pedig nyilván nem is lehet opció, mert fokozottan védett a terület

– magyarázza Gábor.

Induláskor mindenki megkapja a maga védősisakját, amelynek viselése kötelező a szakvezetés alatt. Ez sem véletlen, a mi érdekünkben van így. Egyrészt a tavaszi időszakban a mindennapos fagyás és olvadás következtében aprózódik a kőzet, ami kőzethullást eredményezhet a völgyben. Másrészt a helyi gazdálkodási viszonyok miatt jelentős a nagyvadlétszám. Főleg a muflonok jelentenek gondot, amelyek szeretik a sziklás peremeket, és rendszeresen tapossák a szurdokot övező meredek területet, ezzel „fellazítják” a sziklákat, ami szintén veszélyforrás lehet.

Tarjánka-szurdok

A Markaz és Domoszló között húzódó, mintegy 750 méter hosszú Tarjánka-szurdok fokozottan védett természeti terület, turistaút nem vezet át rajta, és az 1985-ben védetté nyilvánított Mátrai Tájvédelmi Körzet része. Természetvédelmi- és vagyonkezelője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), így a szurdok látogatása a természeti értékek védelme és a balesetveszély miatt csak a BNPI által szervezett szakvezetések keretében lehetséges. A területre belépni a fenti lehetőségeken kívül csak a természetvédelmi hatóság engedélyével szabad, ennek meglétét a természetvédelmi őrszolgálat tagjai ellenőrzik. Szabálysértés esetén természetvédelmi bírságot szabnak ki. A meghirdetett szakvezetéses túrákról a nemzetipark-igazgatóság honlapján tájékozódhattok.


Szemes kő

A kezdeti, nem túl látványos akácos részen túljutva a Tarjánka-patak mentén közelítjük meg a szurdokot. Elhaladunk az egykori kőbánya pusztuló őrháza mellett, és a tér egyszerre kinyílik előttünk: hordónyi, púpos kőtömbök hevernek a patakágyban, kétoldalt mohával, zuzmóval benőtt sziklafalak merednek az ég felé. Majd egy különös alakú levált andezittömböt nézünk meg közelebbről, amelyet a népnyelv formájáról találóan szemes kőnek nevezett el. De hívják kenyérbombának is, mert ez tulajdonképpen egy koncentrikus belső szerkezetű, kipreparálódott vulkáni bomba, amelyet a 16 millió évvel ezelőtt működött vulkán úgy szórt ki magából, hogy az félig-meddig még képlékeny volt, majd a levegőben szilárdult meg ilyen kerekded, „kenyér” formájúra.

A túrázás sava-borsát a gyönyörű környezeten kívül leginkább az adja a Tarjánka-szurdokban, hogy minden lépésünket jól meg kell fontolni.

Fontos, merre megyünk, hogy megtaláljuk, hol tudunk könnyebben átjutni a természet alkotta akadályokon. A bedőlt fatörzseken átmásszunk, netán átbújjunk alattuk? Hogyan egyensúlyozzunk a kövek hátán, keljünk át csúszós görgetegeken anélkül, hogy a patakba pottyannánk? Sokszor nem egyszerű, viszont roppant kalandos.

Ami szép, az szép

És amikor már azt hisszük, hogy a szurdok minden szépséget megmutatott magából, újabb csodák jönnek: a völgyszoros szűkül, a fejünk fölött páfrányok csüngenek le a vízzel telt hatalmas, mohás falakról, és a hűs, párás levegő már-már trópusi hangulatot varázsol körénk. A kövek hordónyiról embernyire nőnek, mi pedig a szurdokban néhol teljesen a sziklafalhoz simulunk, nehogy az alattunk zubogó patakba csobbanjunk. Pedig most, így nyár végén, még szerencsénk is van, mert a patak vízhozama kicsi, így könnyebben járható az út. A tavaszi áradások idején vagy hóolvadáskor viszont előfordul, hogy térdig ér a víz, ezért olyankor már gumicsizmát is előírnak a szervezők.

Nehéz elképzelni, hogy ezt a mélyen bevágódó, meredek oldalfalú szurdokot ez a csörgedező kis patak vájta a tájba. Pedig így történt, csak éppen évmilliók alatt. Persze, ha visszagondolunk a földtörténeti múltba, hajdanán sokkal nagyobb vízhozammal dolgozhatott a Tarjánka-patak, ami képessé tette arra, hogy utat törjön magának a vulkanikus, főként andezitből álló rétegeken át, és a kevésbé ellenálló részeket gyorsan elhordja, a lassabban erodálódókat pedig komótosan koptassa, csiszolja. Ez a folyamat napjainkban is zajlik. Az esőzések intenzitásától és a csapadék mennyiségétől függően akár évről évre is változhat a szurdok mélysége – meséli Attila.

A szurdok geológiai különlegessége még, hogy a patak egyúttal feltárta a Mátra geológiai múltját is.

Köztudott, hogy vulkáni kőzetekről van szó, és itt meg lehet csodálni az egymásra halmozódott kiömlési kőzetek és a törmelékes, tufás rétegek váltakozását, amelyeken mind-mind keresztülvágta magát a patak. Ez a kőzetösszlet helyenként keményebb, helyenként viszont könnyebben erodálódik. Az ilyen helyeken lépcsőket hozott létre a víz, és kis vízesések formájában nagyon változatos kőzettani látványvilágot eredményezett.

A földtani érdekességek mellett a völgy és a felnyíló területek számos védett és fokozottan védett állat- és növényfajnak adnak otthont. A délies kitettségű, felnyíló élőhelyeken találhatunk bajszos sármányt, amely tavasszal „ciá” hanggal üdvözöl. A környékbeli bokorerdőkben az egyik legkisebb hüllőfajunk, a pannon gyík éli mindennapjait. Nyáron, a nagy melegben, akár még mannakabócát is lehet hallani. A párás völgyszorosban jól érzik magukat a vöröshasú unkák, a nappali pávaszemek, a folyami rákok, de sok bolharákot és álkérészt is láthatunk a patakban. Fák kérge alatt fejlődik a védett skarlátbogár, amely Natura 2000-es jelölőfajunk. Miközben a környék élővilágának sokszínűségét ecseteli Gábor, a hátunk mögött egy mohával borított sziklatömbön a pompás rózsabogár „kis tesója” settenkedik éppen.

Ahogy haladunk egyre beljebb a szurdokban, egyre szűkebbé és komorabbá válik, míg végül teljesen összeszűkül, és egy szépséges kettős vízesésbe torkollik. Itt már nincs hova továbbmenni, a sziklafalak összezárnak, az átjutás biztonságos kapaszkodó hiányában lehetetlen.

Egy vékony fatörzsön egyensúlyozva nézzük a lezúduló vizet, és ámulunk a szurdok legkeskenyebb, alig kétméteres szakaszán. Nehéz betelni a látvánnyal, és a visszaút ugyanúgy tartogat kihívásokat, izgalmakat, köveken átugrálásokat, csak most a másik irányból küzdjük le az akadályokat.

A közel három kilométeres oda-vissza utat majdnem 3 óra alatt tettük meg. De szívesen maradtunk volna még. A szurdok csupán 750 méter hosszú, de ez ne tévesszen meg senkit, mert amilyen kicsi, olyan maradandó élményt nyújt. Nem kétséges, hogy kuriózum, és tényleg csoda szép a Tarjánka-szurdok. A túratársak kezében végig kattogtak a fényképezőgépek, mobilok, az arcokra nem véletlenül került széles mosoly a kirándulás során. Azt is érdemes észben tartani, hogy ez egy fokozottan védett természeti terület, ahová mi csak vendégként érkezünk látogatóba, és ha kellően vigyázunk rá, még sokáig csodálhatják majd az utánunk érkezők is.

A cikk a Turista Magazin 2019 októberi számában jelent meg.

Cikkajánló