Aki a Budai-hegység déli részén kirándul, annak a térképen és a terepen egyaránt feltűnhetnek ezek a különös nevű, ipartörténeti emléket őrző föld alatti járatok.
Piktortéglaüregeknek nevezik azokat a térképen is jelzett, szorványosan, néhol csoportosan elhelyezkedő ember alkotta tárnaszerű vájatokat, amelyek főként a Csiki-hegyekben, a Frank-hegyen, illetve Budakeszi környékén is láthatók. A napjainkra omladékos, balesetveszélyes üregeket az 19. század második felében hozták létre budaörsi sváb családok. Először Busch Károly szobafestő vájt mélyedést a hegyoldalba, aki a festéshez szükséges alapozóanyagot bányászott.
A piktortégla egyfajta fehér anyagból készült festőanyag, amit a festést megelőző alapozó fedőanyagként használtak. Az egykori hőforrások működése révén kialakult, tűzálló agyagot nagy mennyiségben bányászták, nem csupán saját használatra, exportra is termelték.
A Budaörs és környékén bányászott anyag 1950-ig budai festékföld néven került forgalomba. A termék voltaképpen az agyag összetört, beáztatott, masszává kevert, majd újra kiszárított változata, amely tégla formában volt kapható. A piktortégla kevés vízzel összekeverve ragadós masszát ad, amit maximum 10% térfogat arányban szoktak hozzáadni a mészfestékhez. Ettől a festék jobban megtapadt a vályogfelületen, továbbá kiadósabbá is teszi a festéket, kevesebb rétegre van szükség a fedéshez.
Piktortéglaüreg belülről, Budaörs
A latin pictor („festő”) szó nyomán elkeresztelt festőalapanyag geológiai szempontból:
„Felső miocén „budai márga” hidrotermális átalakulásával keletkezett, fehér, szürke, okkersárga agyagok, melyek aleurolittal és homokkővel váltakozva települnek. Ásványtani összetételét tekintve kaolinit, változó mennyiségben kvarccal és kalcittal szennyezve.”
- Almássy Bálint: Adatok a Budaörsi festékföld ismeretéhez (Földtani közlöny, 1959 86/4)
