Turistacsalogató fejlesztések Cseszneken

Négyszázmillió forintból újítják fel első ütemben a várat. Az alsó vár rekonstrukciója jövő nyárra fejeződik be.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
Olivia0527
Kristian
2014. február 18.

Négyszázmillió forintból újítják fel első ütemben a várat. Az alsó vár rekonstrukciója jövő nyárra fejeződik be.

Jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése folyik, így még 2014 tavaszán megkezdődhetnek a munkálatok.

 

Tájékoztatásuk szerin az I. ütemben az alsóvár területén az új fogadóépület létesül, helyreállítják az alsókaput, a felvezető út melletti támfalat és keleti lezáró falat. Burkolják a felvezető utat, mellette zöldfelületet alakítanak ki, megoldják a csapadékvíz-elvezetést, valamint a díszvilágítást építenek ki. A beruházás várhatóan 2015 nyaráig befejeződik.

 


A cseszneki várat az 1241-42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszakban építették. Az első várat Cseszneki Jakab királyi kardhordozó emeltette 1263 körül egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson.


Az évszázadok alatt fontos katonai bázis volt, majd a háborús idők elmúltával a vár szerepe megváltozott, a zord kővárat az Esterházy-grófok egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át.


Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, amelyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná.

 

 

Más kalandok is várnak cseszneken

Az apró település fölé magasodik a több mint 700 éves vár romja, alatta pedig a sűrű erdőben ott lapul a Kőmosó-szurdok. Itt készült el, a három különböző nehézségű vasalt mászó útat magában foglaló via ferrata, amelyek az első ilyen létesítmény Magyarországon. ťťť

 

 

Cikkajánló