Tudástár

Új fényében ragyog a Szent István-barlang

Megújult a Lillafüreden található barlang világítása. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 170 millió forintot nyert uniós pályázaton és ebből a pénzből még a Kiskőháti-zsomboly, valamint a különösen védett Soltész-kerti-mésztufabarlang természeti állapotának megőrzésére is futotta.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
Novák Richárd- Bükki Nemzeti Park igazgatóság
2014. július 14.

Megújult a Lillafüreden található barlang világítása. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 170 millió forintot nyert uniós pályázaton és ebből a pénzből még a Kiskőháti-zsomboly, valamint a különösen védett Soltész-kerti-mésztufabarlang természeti állapotának megőrzésére is futotta.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az átadáson egyebek mellett azt mondta: az elmúlt kormányzati ciklusban 184 természetvédelmi beruházás valósult meg mintegy 39 milliárd forintból, ebből a pénzből finanszírozták a lillafüredi projektet is.
A politikus megemlítette azt is, hogy az elkövetkező években a természetvédelem hasonló nagyságú támogatásban, 31 milliárd forintban részesül.


A Szent István-barlang világítási rendszerét 1988-ban és 1989-ben építették ki, az elmúlt 25 évben a lámpatestek elavultak, ráadásul nagy mennyiségű hőt termeltek, így a fényforrások körül, valamint a nagy felületű cseppkőlefolyások, álló cseppkövek és cseppkőoszlopok megvilágított felületein zöld moha- és algaszőnyeg, úgynevezett lámpaflóra alakult ki.

 

tb3.jpg


A Bükki Nemzeti Park igazgatóság 2013-ban kezdett a beruházáshoz, ledes fényforrásokra cserélték a természeti képződmény lámpáit, ezek nem bocsátanak ki hőt, energiatakarékosak és fényük szebbé teszi a cseppkőképződményeket és ennek köszönhetően megakadályozzák a cseppköveket pusztító barlangi lámpaflóra újratermelődését, terjedését, így hosszú távon biztosítható a fokozottan védett barlang természeti állapotának megóvása.


Az új világítási rendszer elsődleges eredménye az, hogy az átfogó vegyszeres kezeléssel eltávolított lámpaflóra már nem tud újból elterjedni, ez a világítástechnika nemcsak a barlang természeti kincseit védi, hanem a több lámpatesttel kialakított rendszer és a hagyományos izzók színével megegyező színhőmérséklet miatt szebb, részletgazdagabb is lesz a látványosság, miközben a korábban nem látogatható területek is megnyílnak.

Sok barlangos hír, egyenesen a föld alól


 

Cikkajánló